Kultúra

Novemberben jön Budapestre a világ legszokatlanabb komolyzenei koncertje

A tavaly bemutatkozott, alig másfél órás produkció során a zseniális barokk művész, Antonio Vivaldi életét ismerhetik majd meg a nézők, de a jól megszokott klasszikus koncertekkel ellentétben itt valami egészen másra számíthatunk.

A Michal Dvořák cseh zenész és producer, a hegedűvirtuóz Jaroslav Svěcený, valamint a fiatal japán animátor, Kosuke Sugimoto közös munkájaként létrehozott Vivaldianno eszközeivel képes arra, hogy a klasszikus zene iránt nem fogékonyakat is bevonzza az előadótermekbe, és maradandó szórakozást nyújtson nekik.

Az ötletgazdák ennek eléréséhez természetesen megragadták a rendelkezésre álló modern eszközöket, így a zenekar mögött az egész koncert során a művekhez igazított háromdimenziós animációkat láthatunk, a tételek közti, a zeneszerző életének főbb fejezeteit bemutató átvezetést pedig a tucatnyi alkalommal a zenekar elé eresztett áttetsző vásznon megjelenő maszkos narrátorok segítségével ismerhetjük meg.

images_0010_Layer 1

Az egész képet pedig egy kifinomult fényrendszer teszi még élvezetesebbé:

Galéria

A libretto

Az átvezető szövegek a legérdekesebb részleteket kiragadva mutatják be a zeneszerző kalandos életét, születésének szokatlan körülményeitől élete furcsa fejezetein át egészen haláláig.

Az 1678. március 4-i, Velencét megrázó földrengés során, koraszülöttként világra jött Vivaldiról gyenge légzése miatt nem hitték volna, hogy megéri a reggelt. Borbélyból zenésszé lett apja azonnal papért futott, hogy az megkeresztelhesse, majd megfogadta, hogy ha a gyermek túléli az éjjelt, akkor biztosan pap lesz belőle. Így is történt, bár papi hivatását nem sokáig gyakorolta, zeneszerzőként, hegedűsként és impresszárióként azonban csinos pályát futott be, műveit pedig Bachnak – és persze a véletlennek, hiszen művei jókora részét csak a XX. század első felében fedezték fel családi, kolostori, illetve olasz városi könyvtárakban – köszönhetően az utókor megőrizte, és mára azt megillető helyre emelte.

Az eljátszott tételek sem maradtak érintetlenek, hiszen némi könnyűzenei kísérettel finoman modernizálták őket – ettől a Négy évszak persze továbbra is Négy évszak marad, de a klasszikus zenére nyitó közönség ebben a formában jóval könnyebben megemészti a három évszázados darabokat.

images_0008_Layer 3

Ez elsőre olvasva minden bizonnyal iszonyatosan komplexnek tűnik, de az előadás tényleg képes volt összeállni egy korrekt ívvel rendelkező másfél órás művé, így boldogan elküldenénk rá a barokk zenét néhány kivételtől eltekintve hangos nyikorgásnak tituláló ismerőseinket, hiszen

a Vivaldianno kvázi kapudrogként működhet a stílus megismerése felé.

Akkor sem kell azonban aggódnia, ha szereti a komolyzenét, vagy épp Vivaldi műveit, hiszen a művek újraértelmezése, vagy efféle modernizálása nem igazán sérti a barokk zenét, mindössze közelebb hozza azt a XXI. századi emberhez.

03-2

A koncert érdekessége, hogy a cseh zenészekből álló zenekar mellett az év végén induló európai turné során az adott ország zenészei, így a sort nyitó november 13-i budapesti előadáson néhány hazai muzsikus is a színpadra kerül majd.

64065-1464255700-andrej_tavasz

Az előadáson a korábban Hans Zimmer oldalán már nálunk járt, a zeneszerzővel évek óta együtt dolgozó csellócsillag, a sanghaji Tina Guo is feltűnik majd – Guo korábban Stevie Wonder, Al di Meola, Carlos Santana, vagy épp a Foo Fighters mellett tűnt már fel a világ színpadain, a modern köntös tehát egészen biztosan nem lesz ismeretlen számára.

viva_world_tour01

Az előadásra jegyek 5800-22000 forint közti áron kaphatók a jegy.hu rendszerében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik