Felavatták Göncz Árpád író, műfordító, volt köztársasági elnök emléktábláját hétfőn a főváros III. kerületében, annak a háznak a falán, amelyben élt és alkotott 1947 és 1990 között – számolt be hétfőn az MTI. Tudósításukban felidézték Rainer M. János, az ’56-os intézet vezetőjének az ünnepségen elhangzott szavait. A történész azonban Facebook-oldalán jelezte, hogy lényeges, kritikus momentumokat hagytak ki.
A történész többek között Göncz Árpád egy interjúját idézte, melyben azt azt mondta:
ha lesz öt perc Magyarországon, amikor szükség lesz olyan emberre, aki népivel és kommunistával egyaránt szót tud érteni, és akinek tiszta a lapja, ha kellek, én ott leszek, ha nem kellek, akkor nem.
Lett ilyen öt perc – mondta Rainer M. János – 1989-ben, csak előtte volt még “hat év börtön, fordítás szakmányban, fordítás élvezetből, írás, ellenzékiség”, amíg Göncz Árpád a harmadik Magyar Köztársaság első elnöke lett. A 1956-os forradalom 1989-ben újjászületett, mondta Rainer M. János, hozzátéve: a forradalmat Göncz Árpád “újkori történelmünk legnagyobb tisztító viharának” nevezte.
Göncz Árpád testesítette meg leginkább azt, ami a magyar demokrácia lehetett volna 1989 után. Mégsem az lett, de ez nem rajta múlt – mondta. Hangsúlyozta, Göncz Árpád megtette, amit lehetett “1956-ban, a 80-as években, 1989-ben és utána is”. Itt ér véget az MTI tudósítása, ezért Rainer M. János a folytatást a közösségi oldalon osztotta meg. Az ünnepségen az is elhangzott, hogy
Az emléktáblák, emlékhelyek a múltba révedés helyei. Mint egy varázstükörben, felidézzük az elmúlt, elhalványult arcokat. Ha itt is így teszünk, nehéz lesz Göncz Árpád szemébe nézni. Szelíden mosolyog majd a szeme, mint majd’ mindig – de akkor is nehéz lesz. Mert halk, kicsit rekedt hangján azt kérdezi tőlünk, és másoktól, de még saját magától is, hogy miért van az ország mai arcán 1956 szabadság-ünnepe helyett szögesdrót-kerítés? Mit keresnek ott pusztuló falvak? Mit keres ott politikai és művészi giccs? Miért látjuk rajta új önkényurak zavart és önelégült vigyorát? Vajon már a mi arcunk is ilyen, csak ez látható rajta? Mit tettünk, hogy ilyen lett? Mit teszünk, hogy ne ilyen legyen? Göncz Árpád elment, jó lélekkel emlékezünk rá. A kérdéseket itt hagyta, ő már nem segít nekünk megválaszolni őket. Ő megtette, amit tehetett. A többi, a válasz, ha van, itt maradt, az a mi dolgunk, leányaié és fiaié, leányainké és fiainké.
