Az 1958-as brüsszeli világkiállításra készített, legmagasabb pontján 102 méter magas építmény terveit André Waterkeyn készítette, aki az atomkornak és a fémiparnak szeretett volna emléket állítani az először csak ideiglenes, mindössze hat hónapra tervezett Atomiummal.
A kiállítás folyamán azonban az óriási népszerűségre tett szert – köszönhetően persze a középső csőben közlekedő, az egész városra kitűnő kilátást nyújtó kilátóba szállító liftnek és a sokak számára futurisztikus formának, bár az épület voltaképp a vas köbös fémrácsának 165 milliárdszoros nagyítása, nem pedig valamiféle kitalált szerkezet.
Az épület híre persze eljutott a vasfüggöny mögé is, így magyar rajongók is szép számmal akadtak. Az Ózdi Kohászati Üzemek néhány mérnöke és munkása viszont nem csak szimplán rajongott érte, hanem eldöntötte, hogy társadalmi munkában újragyártják azt, persze valamivel kisebb méretben.
Az alkotás, valamint érthetetlenül magas állványa 1964-re el is készült a kohászat Nehézvasszerkezeti Műhelyében, majd azt a nem sokkal korábban átadott Városi Stadion parkjában helyezték el, de a mini-Atomium – annak ellenére, hogy az azóta eltelt ötven évben sportolók ezrei sétáltak el mellette – szép lassan feledésbe merült.
Azaz csak feledésbe merült volna, ha a városvezetés tizenöt évnyi halogatás után tavaly nem kezdi meg az elöregedett vasszerkezet felújítását, és nem helyezi el azt két héttel ezelőtt a város egyik új körforgalmának közepén.
Az Atomiumnak Európában egyébként mindössze egy ma is látható, kicsinyített másolata áll: a Klagenfurt közelében fekvő Minimundus parkban, ahol a világ számos ikonikus épületének modelljével találkozhatnak a látogatók.