Tényleg elárulta hazáját az utolsó magyar király?

Szapolyai János volt utolsó nemzeti, vagyis magyar származású királyunk, 1526. november 11-én helyezték fejére a Szent Koronát. Ha igazán pontosak akarunk lenni, fiát, János Zsigmondot is megkoronázták még csecsemőként, ám a tényleges királyi hatalmat ő soha nem gyakorolta, még gyermekkorában lemondatták.

János király, az áruló

No, de Szapolyai János. Már uralkodása alatt sokan azzal vádolták, és az utókor, de még napjaink köztudatában is élénken él: János a legaljasabb hazaárulás útján jutott trónra. Történt ugyanis, hogy állítólag

szánt szándékkal lekéste a mohácsi csatát, jelentős hadaival tétlenül “nézte” Szeged magasságában történelmünk legnagyobb tragédiáját. Sőt, az ő emberei gyilkolták meg a menekülő Lajos királyt.

Logikus elmélet. Szapolyai Mohács előtt az ország egyik leggazdagabb embere volt, erdélyi vajdaként jókora, harcedzett katonasággal rendelkezett. Apja köznemesi sorból küzdötte fel magát, és ő maga is meglehetősen ambiciózus volt egy ilyen terv véghezvitelére, ráadásul sokat nyert vele. Csakhogy az igazság teljesen más, Szapolyai “hazaárulása” egy máig élő rosszindulatú pletyka, nem több.

Baltavári Tamás történészt, a Mohács című animációs filmet is készítő Történelmi Animációs Egyesület elnökét kérdeztük: miért késte le a vajda a sorsfordító csatát?

Ha az ország kapuja kinyílik…

Nagyon röviden azért, mert 1526 augusztusának utolsó napjaiban senki nem látta, hogy a mohácsi síkon ér majd véget a független Magyarország története 400 évre. Ha tudták volna, vajda uram mindent eldobva rohan a harcba, de akkor és ott az ő feladata a Szeged környéki őrtállás volt mind a 20 ezer kiválóan képzett, magas harcértékű vitézével. Ugyanezt tette Batthyány és Frangepán is a Dráva mentén 15 ezer katonával.

Nekik az a nap csupán a következő volt a török ellen vívott, akkor már 150 éves küzdelmek sorában. Ezt nagyon fontos megérteni – emeli ki a történész.

És akkor kezdjük a bővebb kifejtést azzal, hogy Nándorfehérvár, avagy Belgrád stratégiailag a Magyar Királyság kapuja, kulcsa volt. A török fősereg csak a Szófia-Nis-Belgrád útvonalon, egy régi római hadi úton volt képes felvonulni a Kárpát-medencébe.

Amíg a vár magyar kézen volt, az ország védelmét is biztosítottnak lehetett tekinteni. Csakhogy Belgrád 1521-ben elesett, az oszmán had pedig ettől kezdve kénye-kedve szerint bóklászhatott az ország területén. Nézzünk rá a térképre.

…a török arra fordul, amerre akar

Nyugatra a Dráva és a Száva mentén innen nyílik az út Horvát- és Stájerország felé. Északra a Dunát követve nyitva a kapu Buda, Bécs, a Felvidék irányába. A Tisza bejárat az északi bányavárosokhoz, de keletre is kiváló elágazás nyílik Erdélybe a Maros és a Körösök völgyén keresztül.

Nándorfehérvár eleste után tehát a magyar védelmi stratégiát át kellett alakítani. A nyugati utat a horvát-szlavón bán zárta le, mint ahogy tette Frangepán és Batthyány 1526 nyarán. A Dunát a királyi sereg védte, Lajos el is indult Budáról és lassan haladt délnek.

A Tisza pedig az erdélyi vajda felelőssége volt, ezért találjuk Szapolyait Szeged környékén a tragédia előtti napokban.

Nem hagyhatta őrhelyét

Magyarul tehát arról van szó, a magyar haderőt egészen az utolsó pillanatig külön-külön kellett tartani. Addig, amíg el nem dől, merre indul az ellenség. Amikor pedig ez megtörténik, megint csak két lehetőség volt. Megütközik vele az, aki helyben van, vagy hosszasan visszavonul, és megpróbál egyesülni a két másik seregrésszel. II. Lajos király előbbi mellett döntött, és Baltavári Tamás szerint helyesen.

Itt ismét hangsúlyozzuk, senki nem látta a jövőt, a hadvezetés számára “csupán” egy megoldandó feladat volt. Ha a király visszavonul, magához rendeli Szapolyait és Frangepánékat, azzal rengeteg időt veszít. A dél-alföldi, dél-dunántúli régió, ami ekkor az ország leggazdagabb területe volt, egész biztosan a török prédájává válik. Persze ha tudják, mi forog kockán, nyilván megteszik.

De mindennapossá nem válhatott ez a taktika, hiszen egy-két alkalom még belefér, de a vidék sokadik teljes lepusztítása az egész országot térdre kényszerítette volna. Visszatérve viszont témánkhoz:

Szapolyai János és serege nem hagyhatta el őrhelyét, nem érhetett oda csatába, mert egész egyszerűen nem volt rá idő

– összegzi véleményét a történész.

Szapolyai, a bűnbak

Mégis, akkor mire a pletyka? Az összeomlás feldolgozásához az utókornak nyilván bűnbakra volt szüksége, amihez adta magát a vajda személye, hisz közvetve ő volt II. Lajos halálának “haszonélvezője”. Szapolyai bűnössége egész korán, már a kortárs “bulvárban” megjelent és népszerűvé vált Szerémi György: Magyarország romlásáról címet viselő, a korban bestsellerré váló művében.

Meglovagolta persze és a lehető legszélesebb körben terjesztette János király hazaárulását a korabeli “Habsburg propaganda” is az ellenkirály, I. Ferdinánd érdekében. Jó munkát végeztek, még ma is sokan árulóként tekintenek az utolsó magyar királyra, egy olyan férfira, aki egész életét és minden erejét az ország védelmének, a török elleni harcnak szentelte.