Mert enyém az éjszaka
Humánorvosnak készültem, de két nappal az egyetemi jelentkezési lap leadása előtt, műtétben a kezem között múlt ki egy macska, mire azt mondtam magamban, állatban ez belefér, emberben nem, és átjavítottam állatorvosira a papírt. Bioszos gimnáziumba jártam, a Lászlóba, egy állatorvos-biológus tanított minket anatómiára. Voltak maszek svájci megrendelései állatkísérletekre, az iskolai laborban operálta ki macskák hipofízisét, csinált szövettant, postázta, jó pénzt kapott érte. Én meg örültem, hogy nézhetem. Sőt negyedikben már én is szikét kaptam a kezembe. Azon a napon mellékvesét kellett kivenni, de tévedésből egy érrel odébb húztam meg a cérnát, elszorítottam a vesevénát, dobott magán a macsek, besokkolt a fájdalomtól, kimúlt. Hogy ne csesszenek le nagyon, megműtöttem gyorsan egy másikat is, azt már jól, és kiborultam… Nézd, most is keresztbe tettem a karom, még mindig rossz érzéssel tölt el, pedig harmincöt éve történt.
Kezeltem én még kubai pápaszemes kajmánt is, tudod, az a nagyfejű, ez épp egy két méter húsz hosszú, harminc kilós példány volt. A gazdája elől hagyott egy nyitott májkrém konzervet, a krokó meg benyalta. Gondoltam, majd én kiszedem belőle. Életemben nem altattam ilyet, megnéztem a könyvből az adagot, betoltam neki, kicsit vártam, nem mozdult. Két acél szájpecek a pofájába, és mivel Zsoltika nem teljesen hülye gyerek, fölhúztam egy pulcsi, rá még egyet, arra még egyet. Megütögettem a szájpadlását, semmi, benyúltam, semmi, de ahogy elértem a lebenyt a toroknál, krrr, a szájpeckek röpültek a picsába, én üvöltök, a kába kajmán meg ott fityeg rácuppanva a karomon, brutálisan fájt. Szerencsére a kroki nem leharapja a végtagodat, hanem pörög, úgy szakítja le, ez meg ugye a szedáltság miatt meg se mozdult. A kollégák bekalapácsoltak neki pár faéket, erre eleresztett, kapott még egy adag altatót, attól viszont megdöglött. De a májkrémet kivettük belőle.
Jó, persze, ez az extra, amúgy nyolcvan százalékban kutyát, macskát hoznak, a maradék húsz a minden más, nyúl, hörcsög, tengeri malac, csincsilla, teknős, hal, kaméleon. Feküdt már a műtőasztalomon csikó, kecske, mindenféle hottentotta állat, degu, vízi agáma, ja, és jákó papagáj, na, ahhoz óvatosan közelíts, ha vagánykodsz, odakap, és szevasz az ujjadnak.
Gyógyítottam kockás pitont, kettőt, ötmétereseket, otthon eldöntötték az állólámpát, kigyulladt a szoba, a kígyóba égett pár fadarab. Nálunk laktak pár hétig, az egyik vedleni kezdett, olyankor bezizzennek, ez rátekeredett a fűtéscsőre, piszkáltunk, mire olyat odanyomott a fejével az ajtóra, szétszakadt a furnér, még jó, hogy nem minket talált el, egy ilyen beveri a mellkasodat, mint a szél, nem megfojt, hanem agyonüt. A végén begyújtottunk, nyár közepén, és lefűtöttük. Volt egy defektes macskánk, az is a plafon alatt, a csövön közlekedve érezte magát biztonságban, neki is föltoltuk nyolcvanfokosra a vizet, ő is lekéredzkedett.
Kezeltünk oroszlánt, Leonát, húsz éve, a gyáli piacon vette a gazdája harmincezer forintért, biztos lopták valahonnét, pár évvel később rendőrök vitték el a gazditól, nagy botrány kerekedett belőle, a pécsi állatkertbe került. Mi belet mostunk Leonának, elakadt benne a főtt pulyka szilánkos csontja… Nézd csak, ezzel a fúvócsővel altattam el. Mint az indiánoké, csak ez nem bambusz, hanem félcolos acél. A töltényt is én gyártom hozzá, készen venni retek drága. Egyébként belet mosni rendkívül egészséges, a humán betegeimnek is javaslom idegrendszeri problémánál, hiszen az ilyen bajok zöme azért van, mert a bélből a toxinok a véráramon keresztül az agyba jutnak. Németországban azt is csinálják, hogy a pacák a kifertőtlenítés után kap valaki mástól egy frankó bélflórát… Hogyhogy hogyan? Egészséges embertől bekínálnak neki egy adag szart. A magyarországi orvosok persze agyhúgykövet kapnának ettől a módszertől, én is csak kutyáknál alkalmazom, az epilepsziás eb hetven százalékban gyógyul tőle. Többet ér, mint óránként kilencvenezer forintért állatpszichológiai szaktanácsadáson hallgatni a baromságokat.
Igen, gyógyítok humánt is, van természetgyógyász és fitoterapeuta képesítésem. Úgy kezdődött, hogy a feleségem öt éve komoly beteg lett, járókeretet akartak adni neki, sőt kiírták a tolószéket. Közben otthon dekkolt a négy kisgyerekünk, hároméves volt a legkisebb, tizenhárom a legnagyobb. Nekem meg kialakult egy jó kis bélszindrómám, fetrengtem kínomban, csóválták a fejüket az orvosok, végül arra jutottak, hogy belémkukkantanak. Kérdeztem, ez mit jelent, mondták, felnyitnak, mondtam, anyádat nyitogasd. És kezdődött az öngyógyítás, majd mások gyógyítása, húsz évet fiatalodtam, remekül érzem magam. Mindennek a helyes étkezés az alapja. Az egyetlen szabály, hogy nem fogyasztunk gabonafélét, kenyér, tészta, rizs, krumpli ohne, kiirtani a pitlibe, szénhidrátot is csak lassan felszívódóban, karfiol, karalábé, brokkoli, egyéb zöldség. Kedvencem a tyúkhúr, ha tiszta helyen, tóparton látom, nyomom be két pofára. A legegészségesebb. Nézz rám, sovány vagyok, pedig zsírt eszem zsírral, telített zsírt. Csinálok egy kis marhanyelvet, bekenem kacsazsírral, harapok hozzá libatöpörtyűt. Kanállal becsápolok húsz deka zsírt, és semmi bajom tőle. Megeszem a halat nyersen! A tojást is nyersen nyelem, alaphangon heti kéttálcányit megkajcsizok, az hatvan darab. Ötösével lecsókolom: lazacolajjal felöntöm, be a turmixba, lehet sózni, citromozni, én natúr iszom. Szenzációs. Sütni? Áh! A nyersevők a legegészségesebbek.
A belsőség is nagyon jó, tüdő, máj, vese, lép. Az kellene a kutyáknak is, vegyes belsőség, plusz nyers, csontos, zsíros hús, nem ezek a tápok, amiknek nyolcvan százaléka gabona. A farkas és a kutya genetikai különbsége kettő ezrelék, de vajon mitől van az, hogy míg a kutyáink pusztulnak, a vadon élő farkasok között nincs allergia, nincs asztma, nincs epilepszia, nincs daganat? És az mitől van, hogy az Amerikában, a természetben élő mosómedvék egészségesek, ám a városba beköltöző egyedek, akik a kiborogatott kukákból zabálják a pizzamaradékot, sorra kapják el a civilizációs betegségeket, rákban, cukorbajban, magas vérnyomásban múlnak ki? A válaszom: szénhidrát!… Magyarok kenyere! Mi van? Árpád gabonával sétált idáig az Etelközből? Maradj már! Augusztus húsz nálam nem az új kenyér ünnepe, hanem az államalapításé.
Nyolcvanhétben végeztem az állatorvosin, utána gyógyszergyárban húztam le hat évet patológusként. A patkánymáj operálása volt a kedvenc szórakozásom. Egyetlen patkányt harmincszor, akár negyvenszer műtöttem, és összesen nagyobb mennyiségű májat vettem ki belőle, mint az egész állat súlya. Igen, ha ügyesen operálod, életben marad, a szerv pedig visszanő. Mire volt ez jó? Arra, hogy igazoltam a máj elképesztő regenerációs képességét, plusz gyógyszerek hatását vizsgáltuk.
A gyógyszergyár alatt egy évet a Mária utcában töltöttem, humánban boncolgattam. Néztem, mivel küldte be a pácienst a háziorvos, mit állapított meg a kórház, és végül miben halt meg az illető. Tudod, mi derült ki? Huszonnyolc százalékát találja el a körzeti, a kórház ezt fölviszi ötvenkettő-ötvenháromig, de a többiről, míg él a beteg, fingjuk nincs, a tuti csak a boncasztalon derül ki. Egyszer szóvá tettem, minek műtenek legyöngült, visszafordíthatatlanul halálos beteg embereket, jó, persze tudtam, azért, mert a tébé az operációra fizet, de arra a mondatra nem, hogy jóember, menjen haza, így elélhet még félévig a családjában, de ha kés alá fekszik, kilencvennyolc százalék, hogy elpatkol. Úgy rúgtak ki, ahogy kell.
Április elsején, 1991-ben megnyitottam a rendelőmet, másfél év után éjjel-nappalosra bővültem, negyedikként Budapesten. Eleinte egyedül csináltam, aztán ketten lettünk, majd hárman, most meg már hatan vagyunk állatorvosok, plusz a három asszisztens. Szépen felszereltük, egy humán műtő se különb, van röntgen is, jobb, mint a kerületi SZTK-ban. Címre én járok ki, hétvégén és éjszaka operálni én jövök be. A múltkor irigykedett valaki, mondtam, gyere, csináld, és amikor majd éjszaka rajta fekszel az asszonyon, vagy rajtad az ember, és csöng a mobil, hogy hoznák a gyomorcsavaros kutyát, megtudod, milyen nonstop ügyeletben élni.
Telefon, várjál, fölveszem. Igen! Molnár Zsolt. Parancsoljon… Aha… Aha… Nem megyek át a tizenegyedik kerületbe, ne haragudjon… Igen, biztos, hogy nem. Száz százalék… Megtisztelt… Mert nagyon messze van tőlünk. Ajánlom a tétényi klinikát. További jó éjszakát. Csókolom. Hol is tartottunk? Ja, igen… Már megint csöng… Igen! Jó estét… Gyomorcsavaros? Rendben, még most éjjel meg tudjuk operálni… Tessék hozni. Honnan érkeznek?… Csak mondom, hogy önöknek Gazdagrét közelebb van… Jó, nincs gond, várjuk, semmi akadálya. Minden jót. Székesfehérvári páciens. Gyomicsavis.
Az éjszakára három fajta műtét jellemző. Az egyik a trauma, az elütötték, megharapták. A másik a császármetszés, abban gyakorlatilag száz százalék a túlélési arány, már ha a beszorult kölyköt és a benti hullákat nem számoljuk. A harmadik az emlegetett gyomorcsavar, ugrál a kutyus, megpördül benne a gyomra, nagy a baj. Ebben sajnos lehetetlen hatvan százalék fölé tornázni a túlélést, Amerikában is elhullik a négytized. Bosszant. Persze. Nincs a világon még egy ember, aki annyit operált volna ebből, mint én. Hatszáz fölötti esetszám! Mert enyém az éjszaka! Régebben, amikor még több nagytestű kutyát tartottak, volt év, hogy az egyetemen összesen nyolcvanat operáltak belőle, mi itt hetvenötöt, amiből hatvankilencet én. Idén január-februárban öt éjjel kellett műtenem, és mind gyomorcsavaros.
Hívnak mindenhonnan, de nem célom elhalászni a kollégák elől a betegeket, az a lényeg, hogy mielőbb ellássák a jószágot. Éjszaka amúgy is zömmel az extraproblémás jön, gyakran frusztrált, kötözködő tulajdonossal, tisztelet a kivételnek. Egy ürge pár éve vigyorogva előkapta a játékstukkerét, kérdezte, mi van, ha valaki ilyet vesz elő. Mutattam, tele a rendelő ipari kamerával, a hangot is rögzítik, már most buktad a partit, mire azt mondja, csak viccelt, mondom, hogy én meg nem. Egy másik kétujjnyi aranylánccal a nyakában rongyolt be, balján a csaja, Barbi baba, jobb kezében yorkshire terrier, odaveti a fickó, hogy figyelj már, bazmeg, sietnénk, adjál hamar a kutyának valami antibiotikumot meg gyulladáscsökkentőt. Ránéztem, hogy te, a pulton a felső sor az antibiotikum, alatta a gyulladáscsökkentő, kezeld le, én addig kávézom egyet. Kimentem, lefőztem, csészébe töltöttem, jövök vissza, úgy áll, ahogy hagytam, les bután, kérdem: na, lekezelted? Hát hogy ő nem állatorvos. Hát akkor meg fasznak szólsz bele?! Ha valami nem tetszik, ott az ajtó, de ha maradtok, leteszed a kutyát, kiballagsz a váróba, és akkor jössz vissza, ha fizetni kell. Ha rám bízod a blökid életét, hadd döntöm el, mit adok neki, de először is megvizsgálnám. Barbie sírt, a fickó idegbeteg lett, odaadta a kutyát, kiment. Megvizsgáltam, persze egész más baja volt, babéziózis, kutyamalária, ha kitömöm gyulladáscsökkentővel, vége van. Behívtam az arcot, mondtam, durva a számla, mert fölbosszantottál. Perkált keményen, Barbinak meg akkor már fülig ért a szája, hátulról mutogatta nekem az okékat.
Egyszer beesett egy nagyvonalú lelkiismeretfurdalásos, azzal, hogy most basztam el ezt a szerencsétlen kutyát, tök szar, csináljatok vele valamit. Letette a nyomorultat az asztalra, mellé ötvenezret, az ajtóból kiabálta vissza, hogy majd érdeklődik. Mire a kocsihoz ért, kimúlt az állat, a fickót soha többé nem láttam. A sóher újgazdagból viszont bőven akad. Egyre gyakoribb, hogy az éjszaka kezelt állat gazdija másnap bezörget, hogy vissza a lóvét, mert utánaolvasott az interneten, szerinte félrekezeltük a jószágot, és most rögtön följelent a kamaránál. Mondom, remek, nem maga az első, az előtérben kilógattuk a címüket, telefonszámukat, sok sikert. Bármelyik kollégát támadják be, a reklamációt én intézem, százból kilencvenkilencszer békésen, szép szóval, barátilag. Huszonvalahány év alatt kétszer adtam vissza pénz, mindkétszer ellenvetés nélkül, mert ott mi voltunk a hibásak, el kellett ismerni.
Új szokás a nemfizetés. Vadiúj SEL Mercivel hoztak császározni egy francia bulldogot. Amikor a lábadozás után jöttek érte, sopánkodik a gazdi, sajnos nem tud fizetni. Én meg mutatok a falra, hogy ki van írva, addig itt marad a jószág, míg nem rendezik a kezelést. Ha nem olvasta, nem az én problémám, ha nem tud olvasni, az sem az én problémám. Duzzogott, kiment, két perc múlva visszajött, hogy mégiscsak talált valami aprót a kocsiban. A minap éjjel behoztak egy elkóborolt, teljesen egészséges ebet. A csippel beazonosítottuk, hívtuk a tulajdonost, aki azzal vette fel, hogy ki a fasz telefonál ilyenkor. Tájékoztattuk, mi a helyzet, s kértük, reggel jöjjön. Másnap este nyolckor esett be. Nem számoltuk fel a vizsgálatot, ugye minden állatot átnézünk, mielőtt beengedjük, csupán a szokásos négyezer forintot kértünk az éjszakai itt tartásra. Pofákat vágva fizetett, aztán ajánlott levélben követelte, részletezzem ki, mire az a négyezer. Visszaírtam, majd ha a közértben kirészletezik neked a blokkon a kenyérre a lisztet, a sót meg az élesztőt, akkor én is kirészletezem az éjszakát. Ja, azt is írta, nem rendelt tőlünk szállást a kutyának, legközelebb engedjük el. Közöltem vele, jogszabálysértésre buzdít, értesítem az állatvédőket. Csak hogy érezze a törődést.
Szerencsére sokkal több a kedves sztori. Nénike botorkál be a kutyusával oltásra, azzal, hogy tudja, ennek ötezer az ára, de nincs annyija, lehet-e úgy, hogy majd a nyugdíjnál kipótolja. Na, neki azt mondom, mamikám, magának háromezer, és majd nyáron kapok két szem szép körtét a kertből, és a háromezer is ráér nyugdíjkor, de az se baj, ha elfelejti, csak legyünk meg ezzel a szurival, nehogy megbüntessék. És az a két körte bizony mindig megérkezik, azzal, hogy doktor úr, doktor úr, hát megígértem. Ilyenkor azért könny szökik az ember szemébe. Nagy a baj azzal a rendelővel, ahol az időseket kell megvágni. Volt anyóka, aki azt kérte, altassam el az öreg kutyáját, mert neki saját kajára se telik, és nem bírja nézni, ahogy éhezik a Morzsi. Az altatás elmaradt, viszont a következő két évben, míg végelgyengülésben ki nem múlt az állat, hordtam neki a maradékot. Olykor a gazdinak nagyobb szüksége van két jó szóra, mint a kedvencének az ellátásra. Jönnek szenteste is, főleg egyedülállók, legalább arra a félórára nem magányosak.
Van, hogy nem mi segítünk, hanem rajtunk segítenek – ilyenek a hortobágyi madármenhelyesek. Kirándulók, autósok rendszeresen hoznak be baglyot, a fióka kiugrik a fészekből, megtalálják, felveszik, de aranyos, aztán nem tudnak vele mit kezdeni, vagy felnőtt madarat csapnak el éjszaka, mi rendbe tesszük, megetetjük, és szólunk a hortobágyiaknak. Évi tíz-tizenöt madarat visznek el, cserébe küldünk nekik lejárt varróanyagot, sterilezzük a dolgaikat. Akad nagyvad is. A múltkor őzzel állított be valaki, az erdős részen megkínálta a dzsippel, eltörte a medencéjét, letette nálunk, s ment is. Esély se volt lábra állítani az állatot, legföljebb meghosszabbíthattuk volna a szenvedését. Maradt az exterminálás, végleges altatás T61-gyel. Reálisan kell az ilyet felfogni. Nem úgy, mint az a menhelyes, aki egy szanaszét tört kutyával érkezett, és követelte, mindent tegyünk meg. Mondom, ember, ebből nem lesz normális lény, és a pénzből, amit a műtétbe meg a kezelésbe öl, tizenöt másikat etethet. De nem, ezt mindenképpen mentsük meg. Érthetetlen.
Sokféle gazda létezik. Megfordult itt humán korboncnok, aki elájult, amikor a macskája pofájában rávágtunk egy gennyes tályogra, pedig százszor szarabb dolgokat láthatott emberen. Olyan gazdi is akadt, aki itt kapott epilepsziás rohamot. Meg olyan is, akit mi kötöztünk be: átlagban évi egy harapás van, abba is általában a tulaj nyúl bele, a macska lefogva, nyávog, anya pedig simogatná, hogy jaj, cicuskám, és már oda is ver neki Cirmi, csak úgy folyik a vér. A macska veszélyesebb üzem, mint a kutya, igazán korrekt sebet ő ejt.
A kedvenc sztorim, amikor bejött egy szőke bige meg az anyja azzal, hogy toklász került a tacsi fülében. Először az egészséges fülbe néztem bele, mindig így csinálom, mert ha a fájdalmas oldallal nyitok, utána az egészségeset biztosan nem tartja oda. A tacsinál is így csináltam, és mondom, igen, a másikban lesz az a toklász. Mire a csaj megszólal: jé, ez onnan is látszik?! A kollégám beesett a szék alá, úgy röhögött. A mama is nevetet, és kontrázott zsigerből: doktor úr, látja, ez is csak azt mutatja, hogy természetes szőke az én végzős egyetemista gyermekem.
Eszembe jutott még egy jó történet. Jön be kétségbeesve egy teletetovált izomember, tenyerén kétökölnyi ölebbel, hogy doktor úr, könyörgöm, mentse meg, nem leszek hálátlan, egy kuplerájban dolgozom, a legjobb pinát hozom magának. Megmentettem. De a lányt nem kértem. Nyolc gyerekem van, három alomból. A legidősebb harminc lesz, a legkisebb kilenc. Három fiú született az első házasságomból, a másodikból egy kislány, a mostaniból meg négy lány, velük élek együtt. Nem iszom, nem dohányzom, egyetlen szenvedélyem, hogy szeretem nézegetni a csajokat.
Amúgy szoktam írogatni is. A fióknak készültek meséim, néhány krimi, kötetben jelent meg hetvenhét versem az egészséges táplálkozásról. Dedikálok egyet neked, olvasd el, tartsd be, és húsz évvel tovább életben maradhatsz, ha csak el nem ütteted magad a villamossal… A Lőwy Árpád-féle Toldi-variációt ismered? „Ég a napmelegtől a kopár sík szarja, redves faszát Toldi biz’ igen vakarja.” Így már megvan? Na, nekem is van pár pajzán versem. A Kaszás a kedvencem, felolvasom.
A kaszás
Kopogtatnak, vajon ki lehet?
Éjfélkor ugyan ki zörgethet?
Kinézek, hát a kaszást látom
Értem jöttél kedves barátom?
Meghökkent s csak intett felém
Ekkor ütött a felismerés belém
Eljött hát az utolsó óra
De most sem veszem nyafogóra
Tudod kaszás, azért sajnálom
Hogy nem egy pinában lelem halálom
Mert ha meg kell halni, azt szépen tenném
A nunát és halált együtt élvezném
Mondd csak kaszás, Te sose kefélsz?
Nem áll a dákód, ha éppen henyélsz?
Vagy tán a fiúkat szereted?
Mert kissé perverz az életed?
Nos a bőbeszéd nem az asztalod
Mesélj már, van neked asszonyod?
Megszabadulni néked, hogy lehet?
Ha félre dugsz, levágná a fejedet?
Tudod, mert a halálba a legszebb dolog
Hogy csak tíz év múlva jön az asszonyod
Addig kedvemre nagy kan leszek
Ezért mindent Neked köszönhetek
Mit integetsz megint, ne hogy mán!
Ne tudjam megdugni még egyszer a nunám!
Menj inkább haza, rendezd le a nejed!
Neked most otthon lenne a helyed!
Reggel gyere vissza értem
Már persze, csak ha lehet kérnem
A kaszás megértően legyintett
Majd szép lassan a feleségnek intett
Fogadd szeretettel!
Alibi hat hónapra
Kutyák, macskák
Nagy József: Mert enyém az éjszaka
Alibi Kiadó, Hamu és Gyémánt, 2015
