Helytelenül jár el, aki az Alkonyat-széria megmagyarázhatatlan sikerét esztétikai nézőpontból próbálja megfejteni. A filmeknek még negatív művészi értékük sincs. Hozzájuk képest a leghülyébb, leglogikátlanabb akció-ponyva is remekmű, a legnyálasabb, legszentimentálisabb Júlia-füzet is megható szerelmi történet, a leggiccsesebb fantasy-baromságnak is van valami, mégoly érdektelen, de létező magva. A Twilight-saga viszont nem film, hanem piaci manőver, a fogyasztóvá nevelés tudatosan alkalmazott mozgóképes technikája. Részben a zömmel kamasz-fogyasztók tudatába már sikerrel beültetett tudati képekhez kapcsolódik, részben pedig épp e filmek rögzítenek újabb tudati képeket. Ezek közül kivétel nélkül mindegyik a virtuális vágykiélést segíti. A filmek hőseinek kvázi-világában gátlások nélkül megszeghetők és kiélvezhetők az amúgy létező társadalmi tabuk, minden különösebb erőfeszítés nélkül. Szupererővel, és gyorsasággal, ellenfelet megbénítani képes technikákkal, a jövőbe látás tehetségével, és egyéb, közönséges ember által nem gyakorolható képességekkel rendelkező hősei a valóság tudatos birtokba vétele, megértése, megélése helyett – amelyhez az emberiség évezredes meséi segítették generációk sokaságát – ebben az önmagának is ellentmondó, minden szellemet nélkülöző sztori-szupermarketben kínálnak kielégülést, ahol tetszés szerint kotorászhatunk különféle fantáziavilágok polcain.
Mindazonáltal a folytatásos vámpír-saga befejező (de legalábbis akként hirdetett, vagyis néhány év múlva, az utána epedező rajongók kívánságára mégis csak folytatható) része a végfinálé testmarcangolós csetepatéjától eltekintve épp olyan mozgalmas és színvonalas, mint egy régen kifáradt szappanopera sokadik évfolyama. Színészi kvalitásokkal szerényen felruházott (vagy az efféle tehetséget sikeresen titkoló) közreműködők darvadoznak luxusvillában, elmesélve egymásnak, hogy mi történt, mi történik majd, s hogy mi történne éppen, ha történne valami. Olykor maguk elé merednek sóhajtozva, és egy másodpercre se áll le a tökéletesen eklektikus kísérőzene. Vannak ún. események is. Például valaki erősen néz a szemével, mire Patiszon főhős lefekszik a hóra, hogy neki mostan fáj. Ámde jön Stewart kisasszony, és az is mered maga elé cudarul. Patiszon ahajt jobb kedvre derül. Így évődnek egymással ezek a vámpírok. Mindez döglesztően unalmas.
Még a befejező nagyjelenetet is úgy negyed órán át vezeti elő egy afféle „na, gyere ide – á, nem megyek – de odamegyek – nahát, idejön – hozd ide a kislányt is – jaj, de aranyos – jaj, de veszélyes – nem is veszélyes – de az – de nem – de igen” féle huzavona. Szinte frissítőleg hat az ezt követő, persze, szerfelett infantilis vérfürdő.
Az egész lényegtelen és ostoba. A film legfontosabb jelenetsora a könyv-tűzbedobós. Ha már a tudati képekről volt szó. Az Opernplatz és 1933 óta ilyesmit mutogatni vagy szimpla kreténségre vagy nagyfokú felelőtlenségre vall. Azt meg, hogy miért épp A velencei kalmár az itt hangsúlyosan elégetett Shakespeare-kötet, annak megfejtését a magam részéről inkább egy pszichiáterre bíznám.
Ajánlott: kizárólag hardcore rajongóknak.
Nem ajánlott: senki másnak.
TPP
The Twilight Saga – Breaking Down – Part 2 – színes, feliratos amerikai fantasy, 2012. Rendezte: Bill Condon. Szereplők: Kristen Stewart (Bella), Robert Pattinson (Edward), Taylor Lautner (Jacob),Lee Pace (Garrett), Michael Sheen (Aro), Dakota Fanning (Jane). 115 perc. Forgalmazó: Pro Video Film & Distribution Kft.
Hazai bemutató: november 15.
