Kultúra

Valaki más élete [filmpremier]

A film egy kezdődő és egy befejezett szerelmet játszat egybe. Ám a 15 év különbséggel lejátszódó érzelmi viharokat ugyanaz a személy, ugyanazzal a tudattal, egy időben éli meg.

Sylvie Testud rendező, maga is kiváló színésznő (Szeresd apádat!, Tokiói tortúra, Lourdes) Juliette Binoche-ra bízza azt a voltaképpen eljátszhatatlan karaktert, aki 26 évesen szerelemre lobban egy sármos, tehetséges fiatalember iránt, majd az élete szerelmének karjaiban töltött éjszaka után máris egy kihűlt családi ágyban ébred, 15 év múlva. És nem érti. Hogy hogyan került ő oda? Hogy mi lett a szerelmes együttlétből?

 

Az első rémület után nem csak azzal szembesül, hogy ő nem más, mint az a túlzottan is sikeres üzletasszony, egy aranyos, de szeretethiányos fiúcska anyja, aki jómódot árasztó nagypolgári lakását az elvált, ellenségesen viselkedő férjjel (igen, ugyanazzal, akibe épp csak az imént szeretett bele halálosan) kell megossza, s éljen egy olyan életet, amelyhez az ő 26 éves, vadóc, érzékeny, sérülékeny énjének semmi köze. Annak felismerése is rá vár, hogy ő, a 41 éves asszony nem ártatlan áldozatként, hanem – így, felébredve mégis csak: meg nem élt – életének tevőleges alakítójaként vett részt ennek a tisztább, szeretetre méltóbb és képesebb énnek a lerombolásában. Amit most visszakövetel. És elölről kezdené. Hátha lehet.

Ugyan ki ne szeretné az életét újrakezdeni. Persze, azzal a tudással, tapasztalattal, józansággal, amelyre épp a fiatalság eltékozlása közben tett szert. Ki nem ábrándozik arról, hogy mit hogyan kellett volna élete fordulópontjain csinálnia! Ki ne szeretné jóvátenni az elkövetett hibákat, kihasználni az elszalasztott lehetőségeket, megélni mindazokat az élményeket, amelyektől az ifjúság örökkévalóságába vetett hit gőgje megfosztotta!

Az emberélet egyik legfontosabb tapasztalata a számvetésé. Nem a külső siker, az elért pozíciók, a felhalmozott javak és a megszerzett hatalom, hanem a számvetés őszintesége, a szembenézés mélysége tesz értelmessé, méltóvá, sikerültté egy életet. Ezért is tér vissza mindez alapszituációként magasrendű műalkotásokban éppúgy, mint könnyen fogyasztható műfajokban. Kedvelt helyzete a visszafiatalodás butuska vígjátékoknak, s volt már olyan is, amelyben a tinédzser ébredt fel felnőtt-testben, s kezdte élni a virágjában lévő nő életét egy kiskamasz mentalitásával. Nagy próbatétele az efféle műveknek, művecskéknek: elveszni a részletekben. Kihasználni a sok rácsodálkozást, poént faragni az átugrott évekből.

Itt vérzik el ez az egyébként nagy írói, színészi invesztícióval készült film is. Túl sokat foglalkozik a fizikai és a mentális állapot eltéréseinek vicces oldalával, túlzó részletességgel mutatja be az életből – s vele az élet keretéül szolgáló történelemből – másfél évtizedet kihagyó főhősnő téblábolását a számára ismeretlen környezetben. Jók a rácsodálkozások (megvannak a vágyott javak), mert éppen az ezek megszerzése közben elillant életörömtől és főleg szerelemtől való megfosztottság emeli ki, mennyire nem ezekről szól(na) az élet. Viszont egy idő után terhes a tájékozatlanságból (ki az Obama, mit nyert Franciaország 1998-ban, hogy működik az automata sebességváltó meg a távirányítós slusszkulcs) eredő helyzetek halmozása.

Tisztességes, a műfaj szabályainak megfelelően könnyáztatta melodrámát látunk tehát, amely fontos kérdéseket tesz fel arról, hogy mivé lesz a mindannyiunkban élő, és szándékkal sem elpusztítható fiatalember, mivé lesz az egész életet átformáló, de táplálni mégis elmulasztott szerelem tüze, de leginkább arról: hogyan vagyunk jelen, jelen vagyunk-e egyáltalán saját életünkben. Ám a kérdésfeltevésnél meg is áll. Horizontja szigorúan a magánélet határáig terjed. Azt a még az előbbinél is alapvetőbb és szorongatóbb kérdést nem teszi fel, hogy egyáltalán az életnek, mint olyannak van-e egyéb értelme is, mint amit mi magunk adunk neki.

Ajánljuk: azoknak, akik szeretik hosszasan siratni mások bánatát.

 

Nem ajánljuk: azoknak, akik fölfedezik, hogy mi a filmben a gondolatmenet, és fél óra múltán már minden következő lépést előre látnának.

TPP

La viie d’une autre – színes, szinkronizált francia romantikus film, 2012. Rendezte: Sylvie Testud. Szereplők: Juliette Binoche (Marie Speranski), Mathieu Kassovitz (Paul Speranski), Aure Atika (Jeanne), Daniele Lebrun (Denise Bontant), Vernon Dobtcheff (Dimitri Speranski). 97 perc. Forgalmazó: ADS Service Kft.

Hazai bemutató: szeptember 6.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik