Nehéz felülmúlni azt a humorfokot, amit Ricky Gervais, az Office, azaz a Hivatal író-főszereplője (amúgy az első sorozatötlete, ami rögtön meg is valósult), angol komikus generált a Golden Globe díjátadón, úgyhogy most pár napig az ő poénjain lehet röhögni (végre nem kínjában csinálja azt az ember) – a legjobb eredetiben megnézni, kis ízelítőt innen is lehet kapni.
Úgyhogy ma nem lesznek vígjátékok, röhögő-show-k, csak minden más. Például sport: az csodálatos volt, ahogy az izlandiak elleni vereség után a kézilabda-VB-n legyőztük a norvégokat, majd gyakorlatilag megsemmisítettük az amúgy nem gyenge brazilokat. Most egy szinte ki-ki meccs jön Japán ellen, amely szintén vért, izzadságot és könnyeket követel majd meg. A meccset 16:45-től láthatjuk a sport1-en, és este 20:00-tól pedig jön az ismétlés.
Annak idején tanulságos volt együtt látni, ahogy Magyarország és Amerika megcsinálja a maga nyugdíjasfilmjét, utóbbiak veterán űrhajósokat hoztak össze egy átlagos hőstörténetbe Clint Eastwood vezetésével, mi pedig Palásthy György rendezésében a Retúrt tettük le az asztalra. Könnyű és igazságtalan lenne a két filmet egymással versenyeztetni (a két film közti négy év dacára), de tény, itthon a nyugdíjas mellékjelentése sokszor: a hasznavehetetlen, az öreg, aki már lepihen, nem heveskedik, aki már nem érti a mai világot. Erre a méltatlan statisztaszerepre persze sokan kényszerülnek külső okok miatt, de egy film nem csupán leír, hanem befolyásol, alkot, teremt is – nem véletlen, hogy a Konyec – az utolsó csekk a pohárban (mely, akcióhőst faragván egy nyugdíjas párból, szembement az előítéletekkel) olyan sikeres volt. A Retúr keserű világszemlélete tehát ugyanúgy tünet, mint a problémák, amiket megjelenít. E hosszadalmas felvezetés után most itt az alkalom megnézni a Retúrt, amelyben hat nyugdíjas jön össze ott, ahol még nekik lehet, az ingyenes MÁV-utazásnak köszönhetően a vonaton, és a világon keseregnek. Sinkovits Imre egyik utolsó filmszerepében volt látható, Kibédi Ervinhez és Agárdy Gáborhoz hasonlóan. A Duna TV 21:00-kor vetítendő filmjének üzenete tehát az, hogy becsüljük meg a tapasztalatot és az éveket.
Az m2-n a Zárórában ezúttal Kieselbach Tamást látja vendégül Veiszer Alinda, aki aztán tényleg tisztában van az idő értékével, mivel képzőművészeti galériája van, de ezen túl könyveket is kiad (pl. fakszimilében egy 14 éves fiú ‘56-os naplóját), és persze népszerűsíti a magyar képzőművészetet külföldön, úgyhogy biztos rengeteg érdekességet elmond majd 22:10-től.
23:00-kor kezdődik a Filmmúzeumon a Meggyónom című Hitchcock-film, amelyben jó kis erkölcsi csapdát állít fel a mester: egy gyilkos a tette elkövetése estéjén meggyónja bűnét egy papnak, aki a valóságot nem mondhatja el senkinek, így az érdeklődő rendőröknek sem, ám ez meg is látszik rajta. Emiatt aztán nemsokára gyanúsítottá válik. A filmben Montgomery Clift, Anne Baxter és Karl Malden játssza a főbb szerepeket, a film forgatókönyvét pedig George Tabori, azaz Tábori György, magyar származású író, rendező, fordító írta William Archibalddal karöltve.
Van olyan,amikor a gyötrő félelem, a lélek vívódása nem egy rendezőóriás hatásvadászatának eredménye, hanem mindennapi élmény. Ilyen volt rengeteg ruandainak az 1994-es év tavasza-nyara is, amikor kb. 100 nap alatt 937 000 tuszit (és mérsékelt hutut) öltek meg hutu milíciák, ehhez persze központi koordináció kellett, sok ezer kínai gyártmányú bozótvágó kés megrendelése, a hutu Mille Collines rádió folyamatos uszítása, majd konkrét, operatív részvétele az öldöklésben (címek és rendszámtáblák beolvasásával irányították, igazították el a halálosztagokat), és persze a fejlett és erkölcsiségére oly büszke Nyugat, azaz a mi tétlenségünk is. Az önzetlenségében a demokráciaexportra is hajlandó USA pl. nem engedte, hogy az ENSZ népirtásnak minősítse a fenti számú civil elpusztítását, hisz akkor muszáj lett volna közbeavatkozni. A felelősségre vonás a mai napig zajlik, de az igazi megbékéléshez még rengeteg munka, párbeszéd, idő szükségeltetik, ami azért a mai fekete-afrikai állapotokat elnézve.
Ezt az elképzelhetetlen öldöklést, pusztítást és barbárságot örökíti meg a Hotel Ruanda című film, Tony Richardson filmje, mégpedig érdekes szemszögből, egy ruandai hotel üzemeltetőjének emlékei alapján. Az európaiak által látogatott, ezért sokáig védelmet élvező luxushotel sok tuszinak nyújtott menedéket, de sokszor múlott csak egy hajszálon az életük. A filmnek van egy másik szomorú aspektusa is: azt látjuk, hogy egy ruandainak akkor van esélye megmenekülni, ha az európaiak igényeit kielégítő szolga lesz. Nem túl biztató perspektíva.
A téma komolyságához illően a Viasat3 0.45-től adja le a filmet, igaz, ismétlésről van szó.
Végül 1:00-tól az Eurosporton megindul a vasárnap éjjel elkezdődött Ausztrál Nyílt Teniszbajnokság közvetítése eltartván egészen reggelig, így a teniszrajongók most két hétig álomkóros kóválygókká változnak majd, az utcán beléjük ütközve legyünk elnézőek, még ha olyanokat is motyognak üveges tekintettel, mint „fonák félröpte”, vagy „magabiztos alapvonaljáték”.
