Megvásárolható és meghallgatható:
RIHANNA: Loud
Csajvonalon Rihanna egyértelműen az egyik legjelentősebb aktuális popsztár, de ettől még eddig egy épkézláb lemezt sem tudott letenni az asztalra. A gond valószínűleg az, hogy míg a többieknek megvan a maguk világos identitása, karaktere, neki nincs. Lady Gaga az egyszemélyes intézmény, az új Madonna, Beyoncé az új Tina Turner, Katy Perry a szertelen tinilány, Ke$ha a vagány prolicsaj, és így tovább, a barbadosi énekesnő viszont valahogy sehova nem sorolható. Néha aranyos kislány, néha ostoba liba, néha szexi maca, de nagy átváltozónak, hangulatembernek sem adható el, úgyhogy elég zavarba ejtő az egész jelenléte – kicsit úgy tűnik, mintha hagynák, hadd éljen csak kedve szerint bele a világba, mert úgyis sikeres lesz. Ez persze igaz is, csak hát amikor az ember azt látja, hogy ha éppen olyan kedvében van, akkor ez a nő még a Maroon 5 énekesét, Adam Levine-t is úgy meg tudja szédíteni a puszta jelenlétével, hogy a csávó kis híján elfelejti, mikor kell belépnie a saját dalába, nos akkor azért bosszantó belegondolni, hogy senki nem hajlandó megcsinálni azt a dögös macskanőt Rihannából, akinek amúgy egyértelműen lennie kéne. (Az ominózus esetet itt lehet megnézni, Levine 1:10-nél marad le majdnem önmagáról.)
A királynőcsinálás az új lemezen, a tavalyi Rated R-t elég hamar követő Loudon sem történik meg, néhány jelentős lépéssel viszont közelebb kerül vele az énekesnő az otthon is hallgatható előadók táborához. A Rihannához passzoló kacér elegancia sajnos teljesen hiányzik, a repertoár kábé csűrdöngölős elektropopból, reggae-ből meg balladákból áll, de az alapok ezúttal többször is belül maradnak a szerethető konzumzene határain, ami pedig a legfontosabb: az elsőtől az utolsó dalig hagyják énekelni a lányt, ő pedig megjegyezhető dallamokat is produkál ezért cserébe. Míg a Rated R-ból körülbelül annyi maradt meg, hogy borzasztó műanyag szintihangokra borzasztóan betorzított hangon óbégatott, itt legalább három-négy, klasszikus értelemben vett slágert is előad (S&M, Only Girl (In the World), California King Bed), ami egyértelmű előrelépés. A lemez ettől még persze folyton leül a töltelékdalok miatt, és végül éppen csak megmenekül attól, hogy általánosan unalmasnak lehessen nevezni, szóval örömtüzeket gyújtani korai, de így például már zeneileg is közepesen érdekes esemény lenne, ha mondjuk az album bemutató turnéjával Magyarországra is eljutna Rihanna, szóval haladunk.
A lemez teljes egészében meghallgatható a RihannaNow.comon.
Megvásárolható és meghallgatható:
BRUCE SPRINGSTEEN: The Promise
Nem sok előadót és zenekart tudok mondani, akiktől akár csak egy kicsit is érdekes tud lenni egy kiadatlan és ritka számokat tartalmazó gyűjtemény, de Bruce Springsteen mindenképpen ilyen, pláne ha a szóban forgó dalok az egyik legjobb lemeze, a Darkness on the Edge of Town felvételei idején születtek. A most megjelent The Promise 21 darabot gyűjt össze ezek közül: akad rajta teljesen ismeretlen szerzemény meg olyan is, ami valamilyen formában már korábban is felbukkant, és az elvárásokhoz szinte mindegyik fel is nő, azaz nagyon jó kis kollekció született, szívvel-lélekkel teli, szépen hangszerelt rockszámok garmadájával. Ha csak a dalok egyenkénti színvonalát nézzük, egészen megdöbbentő, hogy a Darkness… hibátlan anyaga mellett még ennyi erős száma volt a Főnöknek, ha pedig azt is számításba vesszük, hogy a Darkness… előtt és után is csak hibátlan klasszikusokat alkotott jó ideig, és volt is már egy négylemezes, szintén kitűnő ritkaság-kollekciója, akkor egyenesen hihetetlen, hogy milyen tartalmas ez a gyűjtemény.
Ugyanakkor a Springsteen-nagylemezekkel nem tud egyenrangú lenni a Promise, és ennek lényegében ugyanaz az oka, amiért a hasonló válogatásoknál sokkal jobb. Ennek a zenésznek nem azért maradtak a fiókban egyes dalai, mert nem voltak elég jók, hanem azért, mert az albumai is magasabb szinten vannak az átlagos “jó lemezeknél”: megbonthatatlan hangulati egységet képez mindegyik, amibe nem fér bele akármi, hiába lehetne akár nagy sláger is. Magyarul ezek a számok így együtt olyan kézzel fogható atmoszférát nem teremtenek, mint a Darkness on the Edge of Town vagy mondjuk a Nebraska dalai – de én ebbe azért nagyon nem mennék bele, mert hát héló: egy olyan lemezről beszélünk, ami lényegében nem is lemez, és mégis teljesen indokolt az önálló kiadása, sőt meg is éri az árát. Azt viszont hozzáteszem: aki tudja finanszírozni a dolgot, az a Darkness on the Edge of Town most megjelent díszdobozos újrakiadásában is beszerezheti a Promise-t az eredeti album bónuszaként, három DVD meg egy különleges spirálfüzet társaságában, amely Springsteen korabeli jegyzettömbjének replikája. Nyami.
A lemez teljes egészében meghallgatható az aol.comon.
Meghallgatható:
MICHAEL JACKSON FEAT. AKON: Hold My Hand
Decemberben jelenik meg Michael Jackson első posztumusz nagylemeze, a Michael, és az albumot felvezető kampány már javában zajlik. Ennek keretében vált meghallgatóvá az első kislemezdal, az Akonnal közösen rögzített Hold My Hand is az énekes honlapján, bár az sajnos egyáltalán nem biztos, hogy ettől bárkinek is megjön a kedve a lemez megvásárlásához. Sőt az sem kizárt, hogy inkább elmegy tőle, mert egy kifejezetten jellegtelen, unalmas számról van szó, aminek nem sok köze van a Popkirály életművének számos csúcspontjához. Nem véletlen, hogy ő maga nem is adta ki soha.
A dal meghallgatható a MichaelJackson.comon.
