Élő Nagyvilág

Megvétózta a kormány, hogy az EU közös nyilatkozatban ítélje el sok európai médium betiltását Oroszországban

AFP
AFP

Megvétózta a magyar kormány, hogy az EU közös nyilatkozatban ítélje el sok európai médium betiltását Oroszországban

Ezek között van a magyar 444.hu hírportál is, amelyre az Orbán-kormány politikusai is gyakran „fake newsként”, illetve „dollármédiaként” hivatkoznak, kormánypárti médiumok és médiaszereplők pedig korábban nem ritkán „Soros-blogként” bélyegeztek meg.

Az Euronews írta meg, hogy a magyar kormány megakadályozta, a 81 európai médiaszolgáltató Oroszországban való betiltását elítélő közös, európai uniós nyilatkozatot.  A magyar vétó miatt meghiúsult közös nyilatkozat helyett végül Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő ítélte el közleményben Oroszország húzását.

A Szergej Lavrov vezette orosz külügyminisztérium még kedden jelentette be, hogy válaszul egyes orosz médiaszolgáltatók európai sugárzásának betiltására – ami az Európai Unió szankciós csomagjaiban szerepel – korlátozásokat léptetett életbe számos olyan európai médiummal szemben, amelyek szerintük nem hiteles információkat terjesztenek „az ukrajnai különleges hadművelet menetéről”.

Josep Borrell közleményében azt írta, hogy az orosz döntés tovább korlátozza a szabad és független információhoz való hozzáférést, és kiterjeszti a már amúgy is súlyos médiacenzúrát Oroszországban.

A betiltott európai médiumok a nemzetközileg elfogadott újságírói elvek és normák szerint működnek. Tényszerű információkat szolgáltatnak az orosz közönségnek is, egyebek között Oroszország Ukrajna elleni jogellenes agressziós háborújáról

– fogalmazott.

A főképviselő ezzel szemben kiemelte, hogy az orosz dezinformációs és propagandaorgánumok, amelyekkel szemben az EU korlátozó intézkedéseket vezetett be, nem képviselik a szabad és független médiát. Műsorszóró tevékenységüket az EU-ban azért függesztették fel, mert ezek az orgánumok az orosz hatóságok ellenőrzése alatt állnak, és fontos szerepet játszanak az Ukrajna elleni agressziós háború támogatásában.

A véleménynyilvánítás és a média szabadságának tiszteletben tartása az EU egyik alapértéke. Az unió továbbra is támogatni fogja a tényszerű információk elérhetőségét az oroszországi közönség számára is

– tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Kapcsolódó
Betiltották a 444-et Oroszországban
Az orosz kormány mától 81 európai hírszolgáltató elérését korlátozta.

Az oroszok azt állítják, hogy ukrán támadásban megsemmisült a zaporizzsjai atomerőmű egyik sugárzás-ellenőrző állomása

Ukrán tüzérségi támadásban megsemmisült a zaporizzsjai atomerőmű egyik sugárzás-ellenőrző állomása – közölte újságírókkal Jurij Csernyicsuk, az erőmű orosz igazgatója. A bejelentés szerint a Velika Znamjanka településen található állomáson tűz ütött ki, és az egész berendezés leégett. Az ukrán fél egyelőre nem reagált a bejelentésre.

Az atomerőmű szakemberei az erőmű Telegram-csatornáján közzétett bejegyzés szerint számos óvintézkedést hajtottak végre a területen, és teljes ellenőrzés alatt tartják a helyzetet. A sugárzás a mérések szerint nem haladja meg a biztonságos szintet, a lakosságot nem fenyegeti semmilyen veszély.

Az orosz erők 2022 februárjában, az Ukrajna ellen indított háború kezdetén foglalták el a létesítményt, amely 2022 októbere óta a Roszatom ellenőrzése alá tartozik. Moszkva és Kijev azóta kölcsönösen egymást vádolja az atomerőmű biztonságának veszélyeztetésével

Telefonon egyeztetett egymással az amerikai és az orosz védelmi miniszter

A helyzet további eszkalálódásának veszélyére figyelmeztette az Ukrajnába irányuló, folytatódó amerikai fegyverszállítással kapcsolatban Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter amerikai hivatali partnerét, Lloyd Austint – közölte szerdán a moszkvai katonai tárca. A két miniszter amerikai kezdeményezésre beszélt telefonon egymással, és megvitatta az Ukrajna körül kialakult helyzetet. A moszkvai tájékoztatás szerint a tárcavezetők más kérdéseket is érintettek.

Ez volt az első kapcsolatfelvétel Belouszov és Austin között. A TASZSZ hírügynökség rámutatott: a telefonos megbeszélés azt követően történt, hogy az ukrán hadsereg vasárnap kazettás robbanótöltettel felszerelt amerikai ATACMS harcászati rakétákkal támadta a polgári infrastruktúrát Szevasztopolban, aminek következtében négy ember, köztük két gyermek életét vesztette, több mint 150-en pedig megsebesültek.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn azt hangoztatta, hogy nem kétséges az Egyesült Államok és Ukrajna részessége a szevasztopoli támadásban. Hétfőn a moszkvai diplomáciai tárca bekérette Lynne Tracy amerikai nagykövetet, és tiltakozását fejezte ki nála az amerikai rakétákkal Szevasztopol ellen végrehajtott, civil áldozatokat követelő rakétacsapás miatt. A misszióvezetővel közölték, hogy az orosz területek mélyére irányuló, amerikai engedéllyel végrehajtott ukrán csapások nem maradnak büntetlenül.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő barbárnak minősítette a Szevasztopol elleni rakétatámadást. Ő is arra figyelmeztetett, hogy következményei lesznek a civilek halálát okozó rakétatámadásban való amerikai szerepnek, és rámutatott, hogy nem ukránok végzik el a műszakilag bonyolult rakéták célravezetését.

Az amerikai és az orosz védelmi miniszter utoljára 2023 márciusában beszélt egymással. A tárcavezető Moszkvában akkor még Szergej Sojgu volt.

Kémkedéssel vádolt amerikai újságíró állt bíróság elé Oroszországban

Evan Gershkovich amerikai újságíró közel tizenöt hónapja egy moszkvai börtönben van bezárva, a Wall Street Journal (WSJ) riporterét kémkedéssel vádolják az oroszok. Az újságíró ma az orosz fővárostól ezer mérföldre, Jekatyerinburgban állt bíróság elé: abban a városban, ahol kémkedés vádjával letartóztatták. A tárgyalás zárt ajtók mögött zajlik. Az ügyészek azt állítják, hogy az amerikai újságíró az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség megbízásából titkos információkat gyűjtött egy Jekatyerinburg melletti orosz tankgyártóról. Az Egyesült Államok és az újságíró is elutasítja a vádat. Ha bűnösnek találják, akkor akár 20 évre is elítélhetik.

Fogolycserét hajtott végre Oroszország és Ukrajna

Újabb fogolycserét hajtott végre Oroszország és Ukrajna az Egyesült Arab Emírségek közvetítésével, összesen 180-an szabadulhattak a fogságból – közölték az orosz és az ukrán hatóságok. Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint ukrán hadifogságba esett 90 orosz katona térhetett vissza hazájába, akiket 90 ukrán hadifogolyra cserélték ki.

Június 25-én tárgyalások eredményeként a kijevi rezsim ellenőrzése alatt álló területről 90 orosz katonát hoztak vissza, akiket a fogságban életveszély fenyegetett. Cserébe az ukrán hadsereg 90 katonáját adták át

– áll a közleményben, amely egyben felhívja a figyelmet az Egyesült Arab Emírségek humanitárius jellegű közvetítői szerepére a fogolycserében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szintén megerősítette, hogy 90 ukrán hadifogoly szabadulhatott ki az orosz fogságból.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint a most szabadult katonák között olyanok is vannak, akik 2022-ben a mariupoli Azovsztal acélmű védelmében vettek részt, illetve a csernobili atomerőmű rövid időre történt elfoglalásakor kerültek fogságba.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik