Szkopje külvárosában – irodaépület híján – egy gyártelepen rendezkedett be a bevándorlókat segítő, észak-macedón Legis civil szervezet. A szokatlan helyszínen működő NGO-nak az eredettörténete sem hétköznapi.
Még a 2015-ös menekültválság előtt alakult meg a szervezetünk. Kezdetben afrikai országokba küldtünk élelmiszersegélyt. A szállítást is mi végeztük bérelt teherhajón, amit már az első úton szomáliai kalózok raboltak el, de szerencsére senki sem sérült meg
– ismerteti a kezdeti nehézségeiket Jasmina Golubovska irodavezető, egy harmincas éveiben járó, törékeny nő.
2015-től a külföldi segélyosztás helyett belföldön ténykednek. Akkor ugyanis Észak-Macedóniát is elárasztották a tömegesen, úti okmányok nélkül érkező bevándorlók. Az egykor Jugoszláviához tartozó, alig 1 millió 800 ezres lélekszámú, negyed magyarországnyi területű állam azóta is migrációs tranzitország. A főleg Görögország felől érkezők az országot minél gyorsabban átszelve elsősorban Szerbia irányába tartanak a vágyott nyugat-európai úti céljaik felé.
Különös bicajtúrák
Golubovska azt is elmondja, hogy emberi tragédiák sarkallták őket cselekvésre. Sok migráns a vasúti sínpárok között gyalogolt, olyan is előfordult, hogy néhányan a sínek között aludtak el. Mindez halálesetekkel is járt.
A Legis aktivistái – megelőzendő a további tragédiákat – kisbuszokkal szállították keresztül az országon a migránsokat. Ám az egyik legszegényebb európai országnak számító Észak-Macedóniában ténykedő civil szervezet erőforrásai korlátozottak, a járműparkjuk is szegényes, ezért országszerte gyűjtéseket szerveztek.
Nem élelmiszert vagy ruhát, hanem régi,
A bringákat megjavították, majd a bevándorlókkal együtt kerékpározva szelték át az országot. Vagy legalábbis az út egy részét két keréken tették meg.
Angela Merkel „Willkommenskultur” programjának lezárultával − amikor is Németország ellenőrzés nélkül, tömegesen fogadta be elsősorban a szír menekülteket − már más kihívásokkal szembesülnek a migránsokkal foglalkozó civil szervezetek, így a Legis is. A migránsok számában a 2015-ös csúcsév után jelentős visszaesés következett be Észak-Macedóniában is. Ugyanakkor a Covid-járvány időszakát követően – amikor a bevándorlókat is beleértve alig utaztak az emberek – folyamatos a növekedés.
Miután bezárultak az Európai Unióba vezető kapuk, a bevándorlók egyre inkább rászorulnak az embercsempészek szolgáltatásaira.
Széles portfóliójú csempészhálózatok
Az ország északi szegletében, a szerb határ közelében sokadik generációs csempészbandák uralják a terepet. Az embercsempészet ugyanis rendkívül jövedelmező, huszonegyedik századi slágertermékké vált. A klánok a kábítószer-kereskedelem és a fegyvercsempészet mellett immár a migránsok zöldhatáron történő átjuttatásával is foglalkoznak. Golubovska azt is elmondta, hogy az alulfizetett, könnyen korrumpálható rendőrök is megkönnyítik a csempészek dolgát.
A határ észak-macedón oldalán fekvő Lojane falut és a szerbiai Miratovact is albán kisebbséghez tartozók lakják. A zegzugos utcákban a düledező viskók mellett kétszintes, többnyire vakolatlan homlokzatú házak között kátyúkat kerülgetve kanyarogtunk. Néhány épület megbontotta a szegényes sormintát. Olyan családi házat is láttunk ugyanis, amely számos modern építészeti megoldásával akár egy svájci milliomos lakhelyéül is szolgálhatna valahol a Genfi-tó közelében.
A családi alapon szerveződő csempészbandák gyakran megalkusznak azokkal az illegális bevándorlókkal, akik nem tudják kifizetni a fuvardíjat – így lesz belőlük kábítószercsempész is.
Ezek a csempészklánok olyanok, mint a mexikói narkókartellek
– jellemzi őket Golubovska.
Pecsétes papírból sosem elég
Gevgelijában, a görög határ menti észak-macedón városban lévő táborban szerettünk volna migránsokkal interjúkat készíteni. A pálmafákkal szegélyezett főutcájú, mediterrán hangulatú kisváros illetékes hivatalában ki is állították az ehhez szükséges okiratot.
Sáros földúton érkeztünk a városka peremére telepített, fehér lakókonténerekből álló befogadó állomáshoz. Egy üres portásfülkénél várakoztunk tanácstalanul néhány percig, majd bementünk a nyitott kapun. Eltartott egy ideig, amíg a konténerek között egy kisebb csoporttal találkoztunk.
Mielőtt szóba elegyedhettünk volna velük, megjelent egy sötétkék egyenruhás biztonsági őr. Kérdőre vont minket, hogy mi járatban vagyunk, és miképp jutottunk be. A nyitott kapun az üres portásfülke mellett, válaszoltuk. Majd átadtuk neki az engedélyünket. Miután elolvasta az iratot, elmondta, hogy ezt le kell ellenőriztetnie a felettesével.
Rövid telefonálás után kiderült: az engedélyünk pusztán arra elegendő, hogy betegyük a lábunkat a táborba. Interjúkat nem készíthetünk, nem fényképezhetünk és nem videózhatunk. Ehhez ugyanis belügyminisztériumi engedély is kellene. A fővárostól, Szkopjétól kétórányi autóútra, belügyminiszteri kontaktok nélkül reménytelen vállalkozásnak tűnt beszerezni az engedélyt.
Felhívtuk a Legis gevgelijai koordinátorát, és miután elmondtuk, hogyan jártunk, megkérdeztük, hogy a határ túloldalán, Görögországban esetleg tudnánk-e migránsokkal találkozni.
„Keressétek a Hara hotelt Evzonoi mellett” – tanácsolta.
Az inkább útszéli csárdának, mintsem szállodának kinéző épület előtti asztaloknál afgánokkal, marokkóiakkal, szírekkel, Sierra Leonéból érkezettekkel is beszélgettünk.
Amikor arról érdeklődtünk, merre folytatják az utat, mosolyogva mutattak az országhatár irányába, de részletekbe nem bocsátkoztak. A hotel recepciója egyben kisbolt is, mely a határra készülők igényeire specializálódott. A polcokon terepszínű dzsekik, esőkabátok, bakancsok, fejlámpák is várják a szerencsét próbáló új tulajdonosaikat.
Macska-egér harc
Háborúk, munkanélküliség, szegénység, klímaválság sújtja a globális dél országait. Az Európai Unió új migrációs paktuma viszont elviekben az EU határain kívül tartaná a gazdasági migránsok többségét. Zárt táborok, illetve tagállamtól függően tranzitzónák kerülnek kiépítésre, a migránsoknak ügyük elbírálásáig ezekben kell várakozniuk. Pontosabban csak azoknak, akik fennakadnak a határrendészek rostáján, hiszen amíg a kibocsátó országokban nem enyhül a nyomor, addig bőven akadnak a zöldhatárokon át Nyugat-Európába tartó próbálkozók.
Dobó Géza, a Migrációkutató Intézet munkatársa.
