Nagyvilág

A Real Madrid futballistájának apósjelöltje is szélsőjobboldali puccsra készült Németoszágban

Boris Roessler/picture alliance via Getty Images
Boris Roessler/picture alliance via Getty Images

A hét közepén beszámoltunk róla, hogy Németországban államcsíny tervezésével gyanúsított szélsőjobboldali társaságra csapott le a rendőrség, aminek keretében 25 embert őrizetbe vettek. Az akkori beszámolók szerint az előállított 25 ember közül 22-en is egy terrorszervezet tagjai voltak, ketten közülük maguk a szervezet vezetői.

Vasárnapra újabb részletek derültek ki az ügy hátteréről, a Guardian beszámolója szerint ismert, prominens személyek is a rendőrség célkeresztjébe kerültek.

A csoport tagjai mind a Reichsbürger mozgalom büszke képviselői voltak, akikben leginkább az a közös, hogy a jelenlegi Német Szövetségi Köztársaságot nem ismerik el szuverén államként. Ennek értelmében az alkotmányt és minden állami intézményt is elutasítanak, céljuk pedig az, hogy az 1871-ben fennálló, a Német Császárságot uralkodó állapotokat hozzák vissza Németországba. A rendőrség tájékoztatása szerint a csoport tagjai a Reichstagot megrohamozva akarták átvenni a hatalmat az országban, aminek az élére egy 71 éves, katonai múlttal bíró szélsőjobboldali arisztokratát ültettek volna XIII. Henrik néven.

De nem XIII. Henrik az egyetlen hírhedt személy a letartóztatottak között. Köztük van egy bíró, Birgit Malsack-Winkemann is például, akit szerda reggel tartóztattak le nyugat-berlini otthonában. Információk szerint a nő kulcsfontosságú információkkal látta el a csoport tagjait többek között azzal kapcsolatban, hogy miként tudnának bejutni a Reichstagba, később pedig ő lett volna az új állam igazságügyi minisztere. A bírónő mellett őrizetbe vettek egy korábbi rendőrt, Michael Fritschet is, akit 2020-ban küldtek el a rendőrség kötelékéből, miután vírusszkeptikus tüntetéseken vett részt. Később belépett a covidtagadók pártjába, a DieBasisba.

Az említett két személy neve viszont még így is eltörpül Frank Heppner sztárséfé mellett, akit szintén szerdán tartóztattak le egy osztrák síparadicsomban, ahol egy hotelben dolgozott. A müncheni illetőségű Heppner a hírek szerint a terrorista csoport katonai ágának parancsnoki állományához tartozott, az ő dolga volt az új tagok toborzása, fegyverek és egyéb felszerelések beszerzése, valamint egy lehallgathatatlan kommunikációs és informatikai struktúra kiépítése is. Feladata volt továbbá az úgynevezett „Új Német Hadsereg” tagjainak étkeztetést biztosító menza vezetése is, és a hírek szerint később ő lett volna XIII. Károly személyes szakácsa is. Az ő személye azért keltett megütközést Németországban, mert a lányának a párja nem más, mint a jelenleg a Real Madridot erősítő, ám előtte hosszú évekig Münchenben futballozó David Alaba. A futballista oldaláról egyelőre nem kommentálták a történteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik