Az Európai Unió államai közül jelenleg Svédországban és Franciaországban a legalacsonyabb a nyugdíjkorhatár, 62 év, de lehet, hogy már nem sokáig. Emmanuel Macron ugyanis elővette régóta fiókban őrzött 2017-es választási ígéretét, miszerint 65 évre emelné azt. A francia államra – válság ide vagy oda – óriási terhet ró a nyugdíjak kifizetése, a nyomást pedig szerinte csak úgy lehetne enyhíteni, ha az emberek tovább dolgoznának.
A kormány már évek óta próbálja napirendre venni a kérdést. Amikor három évvel ezelőtt Macron újfent belengette a változtatást, több hetes tüntetéshullám indult. Végül az egyre kellemetlenebbé váló helyzetet a koronavírus oldotta meg, mert országos zárlatot kellett elrendelni. Így a demonstrációknak is vége szakadt, igaz, a javaslat sem került végül a parlament elé.
A kormány visszatérő érvei szerint fenntarthatatlan, ha az európai országokhoz, versenytársakhoz képest három évvel korábban mennek nyugdíjba a franciák. Az eurózónában 65 év körül van az átlagos nyugdíjkorhatár, míg Dániában, Görögországban és Olaszországban 67 éves kor előtt nem lehet normál esetben nyugdíjba vonulni.
A probléma azért is összetett, mert Franciaországban a munkahét nem 40, hanem jellemzően csak 35 órás: egy 2018-as OECD-tanulmány szerint a franciák – a gyerekekkel és a nyugdíjasokkal együtt – átlagosan 630 órát dolgoznak évente, míg a németeknél ugyanez a szám 722 óra egy főre vetítve. Ez a magas munkanélküliségi rátával is magyarázható. Az Eurostat augusztusi adatai szerint 7,3 százalék Franciaországban a munkanélküliek aránya – az uniós átlag 6,6 százalék –, ami több mint 2,2 millió munkanélkülit jelent. A kritikusok szerint viszont ha százezrek maradnának munkában 62 éves koruk után is, azzal a fiatalok elől vennék el a pozíciókat.
Macron azzal is érvelt már korábban, hogy a rendkívül nagyvonalú társadalmi modellt – ezzel a különböző támogatási formákra utalt – csak úgy engedheti meg magának az állam, ha sikeres marad a nemzetközi piacon is, és az emberek többet dolgoznak. Ráadásul ahogy a társadalom öregszik, úgy rónak egyre nagyobb terhet a költségvetésre a nyugdíjak Franciaországban. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2027-re 10 milliárd eurós, 2032-re pedig 20 milliárd eurós lenne a nyugdíjkassza, amit az adókból vagy állami kölcsönből kellene állni.
Kisebb zavar a kormányban
Múlt szerdán huszonegyed magával ült le az elnök tárgyalni az Élysée-palotában a reform részleteiről. Több forgatókönyv is felmerült, a döntéshozók végül amellett döntöttek, hogy heteken belül konzultációt indítanak a nyugdíjkorhatár emelését határozottan elutasító szakszervezetek és ellenzéki pártok vezetőivel, majd 2023 januárban szavaznak is róla a parlamentben.
A Le Monde értesülései szerint komolyabb vita is kialakult, egyesek szerint ugyanis egy ilyen reformot nemhogy most, de békeidőben is nehéz lenne átverni a társadalmon. Az elnök azonban azzal érvelt, hogy elnöki kampányában is beszélt a nyugdíjreform szükségességéről, amikor azt ígérte, hogy 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt, a nyugdíjminimumot pedig 1100 euróban állapítják meg.
Ezzel kapcsolatban sem volt teljes az egyetértés, François Bayrou, a centrista MoDem párt vezetője, Macron szövetségese azt mondta neki:
úgysem emlékszik már senki, mit ígértél a kampányban.
Persze a tét nagyobb, mint az ígéretek betartása, a gazdasági stabilitás forog kockán.
70-80 százalék a javaslat ellen
A francia elnök elképzelése azonban hiába indokolt nemzetgazdasági szempontból, így sem kerülhette el, hogy szinte azonnal népharag zúduljon rá, és hogy tüntetések kezdődjenek. Az ellenzők azzal érvelnek, hogy a munkanélküliségi ráta már most is az egekben van, amin a nyugdíjkorhatár megemelése csak rontana. Sokak úgy érzik, hogy Macron háborút indított a nép ellen, a közvélemény-kutatások szerint 70 és 80 százalék közötti azoknak az aránya, akik szerint nem lenne szabad megbolygatni a nyugdíjrendszert.
Philippe Martinez, az Általános Munkaügyi Szövetség (CGT) vezetője a sajtónak arról beszélt, aberrációnak érzik a nyugdíjkorhatár megpiszkálását, amikor ennyi munkanélküli van az országban. Szerinte inkább azzal kellene foglalkozni, hogy a megélhetési válságot enyhítse a kormány. Mathilde Panot, a baloldali La France Insoumise parlamenti vezetője a Twitter-oldalán azt írta, „ha az elnök szociális háborút indít a nép ellen, akkor minden rendelkezésre álló eszközünkkel fel fogunk lépni ellene.”
A javaslat olyannyira kiverte a biztosítékot az embereknél, hogy az elnök áprilisi újraválasztása óta a szakszervezeteknek most először sikerült tömegeket mobilizálnia, és múlt csütörtökön a tanárok, valamint a tömegközlekedési dolgozók is az utcára vonultak országszerte, több mint 200 helyszínen. A nyugdíjreform elvetése mellett béremelésért és az infláció ellensúlyozásáért tüntettek. Közel sem voltak azonban akkora létszámban az utcákon, mint a 2020-as nagy megmozdulásoknál.
Ebből még bármi kisülhet
Macronék is tisztában vannak vele, hogy népszerűtlen intézkedésről van szó, ettől függetlenül bíznak a társadalmi felelősségvállalásban. Az egyik, neve elhallgatását kérő, miniszter ezt így fogalmazta meg:
Nem ismerek senkit, aki többet akarna dolgozni, de olyat sem, aki azt gondolja, hogy nem kell majd többet dolgoznia.
Nem könnyíti meg azonban a politikai vezetés dolgát, hogy Macronék nyáron elvesztették a többségüket a nemzetgyűlésben, ami miatt nagyon nehéz lesz átültetni a gyakorlatba a társadalmat megosztó törvényt. Olivier Dussopt munkaügyi miniszter ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy ha az ellenzéki pártok összefogással leszavazzák a nyugdíjreformot, Macron feloszlatja a parlamentet, ami időközi választásokat jelentene.
Megtehetnék azt is, hogy kerülőúton fogadják el a javaslatot. A francia alkotmány alapján ugyanis egy tervezet a parlament által elfogadottnak tekintendő, amennyiben a miniszterek többsége hozzájárul a szavazás megkerüléséhez, és azt követően egy bizalmatlansági indítvány 24 órán belül nem mozdítja el a kormányt. Egy ilyen lépést azonban könnyen értelmezhetne úgy a lakosság, hogy a kormány rájuk akarja erőltetni akaratát, aminek a látszatát egyelőre a kabinet is el akarja kerülni.
