Nagyvilág

Hatvanhat gyereket ölt meg négy köhögés elleni szirup Afrikában

SEYLLOU / AFP
SEYLLOU / AFP

Gambiában sürgősen visszavonnak négy köhögés és megfázás elleni szirupot, amelyek több mint hatvan gyermek halálát okozták az apró nyugat-afrikai országban. Dr. Mustapha Bittaye gambiai egészségügyi igazgató az Associated Press hírügynökségnek megerősítette az akut vesekárosodás miatt bekövetkezett gyermekhalálozásokat.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) riasztást adott ki a halálesetek nyomán, és közölte, hogy augusztus óta dolgozik együtt a gambiai kormánnyal a halálesetek és vesekárosodások okainak kivizsgálásán. Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója szerdán közölte, hogy a WHO riasztást adott ki a négy fertőzött gyógyszer miatt, amelyek potenciálisan összefüggésbe hozhatók az akut vesekárosodással járó hatvanhat halálesettel. A WHO közölte azt is, hogy a gyógyszereket az indiai Maiden Pharmaceuticals cég gyártotta.

A közlés szerint bár a szennyezett termékeket eddig csak Gambiában azonosították, azok más országokba is eljuthattak.

A WHO a közlemény szerint ezért azt javasolja, hogy minden ország vonja ki a forgalomból a gyógyszereket, hogy megelőzzék a további bajt.

A Gambia Vöröskereszt az egészségügyi minisztériummal együtt több száz fiatalt indított útnak, hogy házról házra gyűjtsék be a gyanús szirupokat.

A huszonhárom vizsgált mintából eddig négyről derült ki, hogy fertőzött

– közölte egy névtelenül nyilatkozó indiai egészségügyi illetékes.

Az ügyben sem a gyártó, sem az indiai egészségügyi minisztérium, sem a szövetségi szabályozó hatóság nem nyilatkozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik