Nagyvilág

Zavargásokba fulladt a hidzsáb levétele miatt őrizetbe vett lány temetése Iránban

Fatemeh Bahrami / ANADOLU AGENCY / AFP
Fatemeh Bahrami / ANADOLU AGENCY / AFP

Zavargásokba fulladt a 22 éves Masa Amini temetése Iránban, a nők a fejüket elfedő hidzsáb levételével álltak ki a fiatal nő mellett, aki azt követően halt meg, hogy az erkölcsrendőrség őrizetbe vette őt, amiért nem viselte az előírás szerint kötelező hidzsábot – írja a BBC cikke alapján az MTI.

A fiatal nő sajtóértesülések szerint pénteken hunyt el, csupán néhány nappal azután, hogy a keddi őrizetbe vételkor szemtanúk szerint a rendőrök megverték őt a rendőrautóban, majd kómába esett. A teheráni rendőrség tagadta, hogy közrejátszott volna Amini halálában. Közlésük szerint a nő hirtelen szívelégtelenségben hunyt el.

Aminit szülővárosában, a Kurdisztán tartománybeli Szakkezben temették el, a vasárnapi ceremónián megjelenő nők pedig szolidaritásból levették a fejüket takaró kendőket, amelyek viselésére szigorú szabályok vonatkoznak a perzsa országban.

A közösségi médiában megosztott videók szerint helyi tüntetők már jóval a szertartás előtt, kora hajnalban a temetőben gyülekeztek, hogy megakadályozzák a biztonsági erők helyszíni közbeavatkozását. A temetést követően mind Szakkezben, mind Iránban tüntetés robbant ki: a gyászolók a halál a diktátorra jelszót skandálva vonultak az utcákon, ellenezve a nők jogait csorbító törvényeket.


A BBC értesülései szerint a szakkezi tüntetők egy része a helyi kormányzói hivatal elé vonult, hogy ott adjon hangot tiltakozásának. A Twitteren megosztott videófelvételeken látható és hallható, ahogy a helyszínre kirendelt rohamrendőrök rálőttek a demonstrálókra. A tüntetést követően a résztvevők sebesülésekről számoltak be, többeket őrizetbe vettek.

A Netblocks nevű civil szervezet szerint, amely a kiberbiztonság és az internetszabályozás megfigyelésével foglalkozik, napközben Teheránban és Szakkezben is gondok akadtak az internetszolgáltatással. Több felhasználó is jelezte, hogy a fennakadás következtében WhatsAppon és Instagramon sem tudott tartalmakat megosztani.

A Teherán északi részén található kórház, amelyben Aminit kezelték, közölte, hogy a fiatal nőt kedden szállították be, azonban az intézmény szerint ekkor már nem mutatott életjeleket. A közösségi médiában is megosztott közleményt később törölték.

Ebrahim Raiszi iráni elnök felkérte a belügyminisztériumot, hogy indítson nyomozást Amini halálának körülményeit vizsgálva. Iránban 1979 óta szigorú törvények vonatkoznak a nők nyilvános megjelenésére, ezek értelmében a nőknek kötelező a fejüket és a testüket eltakaró hidzsábot vagy csadort viselniük. Az elmúlt években több megmozdulás is volt a kötelező viselet ellen, az iráni vezetés és az erkölcsrendőrség azonban egyaránt kitart a szabályok betartatása mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik