Nemrég béketárgyalások zajlottak Isztambulban, amit a török külügy sikeresnek ítélt, ám elnézve az ukrán közösségi médiában megjelenő véleményeket, úgy tűnik, hogy Zelenszkij elnök külföldről és belföldről is nagy nyomás alá került.
Ez így van. A Zelenszkij-kormányzatot nyomás alatt tartják az ukrán politikai erők, különösen a nacionalisták, ez korlátozza, hogy mi az, amit ő és a kabinet elfogadhat az oroszoktól. Emellett nyilvánvalóan nagy a politikai nyomás amiatt is, hogy nem ismertek az oroszok rendezési tervei, hogy egyáltalán őszinték-e a részükről ezek a tárgyalások. Ukrajna nyugati szövetségesei folyamatosan figyelmeztetnek minket arra, hogy nem azok. Ami a belföldi politikai nyomást illeti, az ukrán társadalomban nagy számban elutasítanak bármilyen engedményt Oroszország felé, különösen, ha az megváltoztatná Ukrajna területi integritását. Ez az ellenállás különösen erős a veteránok és a fronton harcolók, illetve a nacionalisták körében, de úgy tűnik, az érintett területek lakossága is ellenállna a területek feladásának. Hasonló a helyzet, mint a minszki egyezmény idején volt, melyet a lakosság fele ellenzett, mert az orosz félnek kedvező feltételekkel jött létre, és megengedte volna, hogy sakkban tartsa az ukrán belpolitikát. Most is nagy ellenállás bontakozna ki egy olyan megállapodás ellen, amiben Ukrajna lemondana például a Donbasz régióról vagy a Krím-félszigetről. A jelenlegi, a háború miatt hiányos és pontatlan mérések szerint a lakosság nagy része elutasít bármilyen ilyen alkut. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy garantált béke és a stabilitás reményében ez a hozzáállás nem változna. Az egészen biztos, hogy a kormány nem bízik az oroszokban, nem véletlenül nyilatkozta Zelenszkij, hogy mi csak a védelmi erőinkben bízunk.
Nem túl jó környezet a tárgyalásokhoz.
Nem. Az sem segít, hogy Zelenszkij kénytelen nagyon óvatosan manőverezni. Nem tudja, meddig mehet el, hogy ne kövessen el politikai öngyilkosságot. Nem mond olyat például, hogy rendben, ezeket és ezeket az engedményeket tesszük, és így tárgyalunk tovább. Óvatosság jellemzi, amikor az ukránok általi esetleges engedményekről beszél. A háború ugyan erős egységfrontot hozott létre az ukrán vezetésben, és Zelenszkij mögött olyanok is felsorakoztak, akik korábban fontos kérdésekben ellenezték a politikáját, márpedig ezek a különbségek nem tűnnek el hosszú távon.
Főleg a nacionalisták, a háborús veteránok, az önkéntes milíciák tagjai számára Zelenszkij elfogadhatatlan vezetővé válna, ha „gyengeséget” mutatna: azaz a béke érdekében tett kompromisszumok lehetőségét erősen korlátozza ez a belső ellenzék.
A béketárgyalások értelmezésekor fontos ezt a szempontot is figyelembe venni. Az isztambuli tárgyalások jól mutatják, hogy milyen óvatos Zelenszkij. 2019-ben bekerült Ukrajna alkotmányába a NATO-csatlakozás mint cél. Ukrajna semlegessége, amely az egyik legfontosabb orosz ultimátum, csak alkotmánymódosítással lenne elérhető. Zelenszkij azt mondja, ezt népszavazás fogja eldönteni. Ennek persze van egy olyan technikai magyarázata, hogy így egyszerűbb és gyorsabb megváltoztatni az alkotmányt, mint törvénykezéssel. Azzal, hogy népszavazással döntené el ezt a kérdést, igyekszik elkerülni egy parlamenti pártviszályt, és széles körű elfogadottságot próbál kicsikarni egy majdani békeegyezménynek. Azonban ez az érdemi megegyezés akadálya is lehet, ha túl erősek a társadalomban a békeellenes hangok.
Az oroszok komolyan gondolják, hogy befejeznék ezt a háborút az Ukrajna által ajánlott feltételekkel?
Ebben a kérdésben eléggé szkeptikus vagyok. Láttuk Ukrajna ajánlatát, és nem gondolom, hogy ezt Oroszország elfogadná. Az ukrán követelés az, hogy Oroszország vonja ki a hadseregét minden olyan területről, amit február 24-e óta foglalt el. Még ha az ukrán alkotmányt megváltoztatjuk is úgy, hogy az garantálja a semlegességet, Oroszország elveszítené a legfontosabb eszközét arra, hogy nyomást gyakoroljon az ukrán politikára: amennyiben Ukrajna elfogadja az invázió előtti status quo-t, az egyben azt is jelenti, hogy a 2014-ben kikiáltott szeparatista népköztársaságok integrálásáról valószínűleg lemond. 2014 óta Oroszország Ukrajna-politikájában meghatározó volt, hogy „bent legyen a lábuk az országban”, és legyen elég politikai (és katonai) erejük, hogy megakadályozzák az olyan lépéseket, melyeket fenyegetésnek érzékelnek – például a NATO-jelenlétet az országban. Mivel az ukrán ajánlat nyomán ez lehetetlenné válna, jó kérdés, hogy mennyire lenne elfogadható Oroszországnak, amely ennél többet akar.
Vannak már jelei, hogy milyen lenne az orosz béke?
Ezt egyértelműen azért nem lehet kijelenteni, mivel háború van, de úgy tűnik, hogy amit Ukrajna jelenleg kínál, az nem lesz elég nekik. Sokkal többet akarnak. Ha megnézzük a hírekben szereplő városokat, például Bergyanszkot vagy Herszont, láthatjuk, hogy már most tisztogatnak, letartóztatják az ellenállók vezetőit, politikai aktivistákat rabolnak el, intézményesítik az orosz nyelvet. Arra készülnek, hogy megtartsák ezeket a területeket.
Nem túl optimista kilátások.
Nem. Ami biztos, hogy Ukrajna sorsa meghatározó szerepet fog játszani Európa, különösen a közép-európai régió jövőjében. Bár a fegyvernyugvást nem látjuk, de azt igen, hogy Oroszország erőfitogtatásának, az ukrán háborúnak hatása lesz Európa politikai spektrumára, és minden európai krízis mélyülni fog. Az invázió kezdetekor már energiaválság volt – olyan infláció várható, amit évtizedek óta nem láttunk. Ukrajna és Oroszország nem viszi piacra a gabonáját, a hiány miatt megugró élelmiszer világpiaci árak olyan migrációs hullámot válthatnak ki az élelmiszerimportra szoruló közel-keleti, afrikai, dél- és közép-ázsiai országokban, amelyre nem volt példa az elmúlt száz évben.
