A feszültség Kínával 40 éve most a legsúlyosabb
– mondta tavaly októberben Csiu Kuo-csiang, Tajvan védelmi minisztere, miután rekordszámú kínai vadászgép sértette meg a sziget légvédelmi zónáját. Az állam légterének déli és délnyugati részébe összesen 148 kínai vadászgép repült be az október 1-jén kezdődő négynapos időszakban, amikor Kína egy hétig a Népköztársaság alapítását ünnepli.
2022 február 24-én nyolc kínai vadászgép sértette meg Tajvan légterét. Ugyanezen a napon Oroszország megtámadta Ukrajnát. Hirtelen valósággá vált, hogy egy nagyhatalom önkényes történelem-értelmezésére hivatkozva nyílt fegyveres konfliktust robbant ki egy szomszédos, szuverén állammal. A tajvaniak a közösségi médiában elkezdték használni a „Ma Ukrajna, holnap Tajvan” hashtaget, de Caj Jing-ven elnök nyugalomra intett, és hangsúlyozta, hogy alapvető különbségek vannak a két geopolitikai konfliktus között.
Tajvan Ázsia egyik legfejlettebb állama. Az alig huszonnégymilliós lélekszámú sziget 2026-ra a világ 20. legnagyobb gazdaságával fog rendelkezni az előrejelzések szerint. Tajvan egy demokratikus jogállam: az EUI rangsora szerint a 8. legfejlettebb demokrácia a bolygón, Ázsiában ebben a tekintetben az első helyen végzett, megelőzve Japánt és Dél-Koreát. Az ország magas hozzáadott értékkel bír a globális ellátási láncokban, ráadásul progresszív politikát is folytat: Ázsiában itt legalizálták először a melegházasságot.
Ugyanakkor a nyugatos gazdasági, politikai berendezkedés ellenére mindössze 15 ország ismeri el szuverén államnak Tajvant, Európában, a büszke demokráciák hazájában, egyedül a 800 fős lélekszámú Vatikán. Tajvannal legfontosabb szövetségese, az Egyesült Államok is csak nem hivatalos kapcsolatot tart fenn. Az ország nem tagja sem az ENSZ-nek, sem a WHO-nak. (Utóbbinak a tajvani kormány már 2019 decemberében jelezte aggályait a koronavírus emberről-emberre terjedésével kapcsolatban, de mivel nem tagok, ezért választ sem kaptak, ehelyett az Egészségügyi Világszervezet még egy hónapig képviselte a kínai állami narratívát.)
Ahhoz, hogy a maga komplexitásában megértsük, miért fontos Kínának Tajvan, és hogy hogyan vált egy kis sziget a világ két vezető hatalma közti konfliktus gyújtópontjává, dr. Matura Tamás Kína-kutatót, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatóját hívtuk segítségül, hogy történelmi, geopolitikai és kulturális szempontból is átvilágítsuk a kérdést.
Egy Kína, két Kína
Tajvan (korábban Formosa) már egészen korán a régió legfejlettebb területévé vált. A huszadik század első felében a sziget a Japán Birodalom része volt, akik mintakolóniává szerették volna tenni a szigetet: javítottak az életkörülményeken, fejlesztették az egészségügyet, oktatásügyet, és kiterjedt infrastruktúra-hálózatot építettek. Ezzel szerették volna demonstrálni a többi ázsiai országnak, milyen előnyöket jelent a birodalom részéhez tartozni.
A második világháború után a sziget ismét visszakerült Kínához, és szinte azonnal újból lángra kapott a kínai polgárháború a Mao Ce-tung vezette kommunisták és a Csang Kaj-sek vezette nacionalisták között. A polgárháborút hamar elvesztették a nacionalisták, akik Tajvan szigetére szorultak vissza, ahonnan az Egyesült Államok katonai támogatásával sokáig arra készültek, hogy erőt gyűjtsenek és visszavágjanak Maónak. Kína elhódítása azonban nemhogy csak álom maradt, de az Egyesült Államoknak köszönhető, hogy 1950-ben (a koreai háború kitörése után) a Kínai Népköztársaság nem tudott inváziót indítani a sziget ellen, mivel az amerikaiak neutralizálták (gyakorlatilag blokád alá vonták) a két országot elválasztó Tajvani-szorost.
Az amerikai kapcsolat
A két Kína komoly zavart okozott a nemzetközi közösségben, ugyanis az ENSZ-ben csak egy Kína kaphatott helyet. Ez eredetileg a Kínai Köztársaságnak, azaz Tajvannak volt fenntartva, azonban a 70-es évekre egyre több ország (Nagy-Britannia, NSZK) fordult Peking felé. 1971-ben az amerikaiak tiltakozása ellenére a Kínai Népköztársaság került Tajvan helyére az ENSZ-ben.
Az ország elszigetelődését megpecsételte, hogy 1979-ben az amerikai külképviselet is Tajpejből Pekingbe költözött. Már Nixon elnök idején, a kínai-szovjet elhidegülés miatt elindult a közeledés a Kínai Népköztársaság felé, így történhetett meg, hogy az amerikaiak látványosan kétfelé beszéltek Tajvan-ügyében: egyszerre ismerték el, hogy Tajvan Kína része, és utasították vissza Kína igényét Tajvanra. Az informális kapcsolatok ugyanakkor megmaradtak. 1979-ben Jimmy Carter elnök aláírta a tajvani kapcsolatokról szóló törvényt, amelyben elkötelezték magukat amellett, hogy
- az Egyesült Államok szükség esetén védelmi fegyvereket és szolgáltatásokat nyújt Tajvannak,
- és fenntartja a katonai létesítményeit a Csendes-óceán nyugati részén, hogy megakadályozza a Tajvannal szembeni esetleges katonai nyomásgyakorlást.
Matura Tamás kiemeli, hogy a flexibilis jogi szöveg ebben a történelmi helyzetben azt szolgálta, hogy a tajvaniaknak az amerikaiak ne adjanak garanciát a haderejük bevonására abban az esetben, ha nyílt fegyveres konfliktust provokálna ki a tajvani vezetés, pont az amerikai szövetségen felbátorodva.
Ez a stratégiai megfontolás Peking irányába is üzenet, hiszen ha egyértelműen kimondanák, hogy Tajvan nem szövetségesük, abban az esetben Kína érezné jogosultnak magát arra, hogy agresszívebb külpolitikát folytasson.
A tajvani-amerikai szövetség ennek ellenére erős maradt, és az évtizedek során az Egyesült Államok rengeteg fegyvert szállított a szigetre.
Egy szigetnyi Nyugat a Távol-Keleten
A száműzetésben levő Csang-kormány kezdetben erősen támaszkodott az amerikai gazdasági segélyre, melynek kivezetésével a 60-as években szemléletváltás köszöntött be a tajvani gazdaságban. Nagyon hamar egy exportorientált gazdasággá váltak, és főleg olcsó fogyasztási cikkeket szállítottak az Egyesült Államokba.
Ez a szemléletmód alapozta meg a tajvani gazdaság robbanását: a 80-as években többek között a félvezetőipart határozták meg nemzeti stratégiai célú ágazatként, amely aztán a 90-es években indult igazán virágzásnak. A TSMC (Taiwan Semiconductor Manufacturing Co.) megkerülhetetlen szereplővé vált a számítástechnikában nélkülözhetetlen chippiacon, ahol Tajvan 63 százalékos részesedéssel van jelen. Ez rendkívül magas polcra helyezi az államot a globális értékláncban.
Tajvan egy teljesen független államapparátussal és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező ország, melyet demokratikus garanciák erősítenek, és mindemellett egy tech nagyhatalom is. Mégis az állam jövőjét, biztonságát, létezését drasztikusan meghatározza a kontinentális Kínához való viszonya.
Tajvani nemzeti identitás
A kínai nyomulás ellenére a tajvaniak nem igazán szeretnének a Kína Népköztársaság részévé válni. Egy 2020-as felmérés szerint a népesség kétharmada van rossz véleménnyel Kínáról, ráadásul radikális változás olvasható ki a tajvani nemzeti öntudat kialakulásában. Annak ellenére, hogy a tajvaniak etnikai és kulturális gyökerei azonosak a kontinentális kínaiakéval, mára a népesség 66 százaléka vallotta magát tajvaninak, ráadásul ugyanez az arány a 18 és 29 éves korosztály tagjai között 83 százalék volt. Tavaly rekord kevesen vallották magukat kínainak, és folyamatosan csökken a kettős identitásúak aránya is.
Emellett szerinte nincs is oka a tajvaniaknak változtatni a jelenlegi helyzeten: Kínával is kereskednek, miközben egy iszonyatosan fejlett államban, európai színvonalú jólétben élnek.
A kínaiak arra számítottak, hogy az erősebb gazdasági kapcsolatok következtében idővel összenő, ami összetartozik, de minél távolabb született valaki 1949-től (Tajvan és a kontinentális Kína különválásának éve), annál inkább tajvani identitása van. Főleg a DPP szavazói mondatnák ki Tajvan függetlenségét, ha Kína fenyegetése nem állna fent.
A fiatalok állták útját Kína és Tajvan gazdasági integrációjának is, és ez később egy új politikai fordulatot is elhozott az országban.
Amikor a nacionalista Ma Jing-csiu elnöksége alatt közeledett egymáshoz Tajvan és a kontinentális Kína, tömegtüntetések söpörtek végig az országon. 2014-ben az eredetileg ígért társadalmi egyeztetés nélkül akarták keresztülvinni a törvényhozáson a két ország közti szabadkereskedelmi egyezményt. Erre válaszul azonban diákok egy csoportja elfoglalta és három hétre ellenőrzése alá vonta a törvényhozó jüant, az ország parlamentjét. Ebből nőtt ki a napraforgós diák mozgalom, amely a szabadságpárti, demokrata Tajvan szimbólumává vált.
Ezt követően tért vissza a hatalomba a DPP: Caj Jing-ven lett az ország első női elnöke, akit később, 2020-ban újraválasztottak. Caj rendre élesen fogalmaz Tajvan függetlenségének kérdésében. Hatalomra jutását követően újból elhidegült Kína és Tajvan viszonya: 2016-ban Kína felfüggesztette a diplomáciai kapcsolatait az országgal, 2019-ben pedig leállította magánszemélyek számára a beutazási engedélyek kiadását.
A Kínai Népköztársaság az „egy ország, két rendszer” alkotmányos elvet érvényesíti Hongkongban és Makaóban, miután 1997-ben és 1999-ben Kína különleges közigazgatási területeivé váltak. A Kínai Népköztársaság már 1981-ben is tett hasonló ajánlatot Tajvannak, melynek értelmében a sziget nagyfokú autonómiát élvezne: a pekingi kormány nem szólna bele a helyi ügyekbe, megőrizhette volna haderejét, emellett fennmaradt volna társadalmi-gazdasági berendezkedése, életstílusa, jogrendszere, önálló pénzügyei, és továbbra is saját maga intézhette volna gazdasági és kulturális kapcsolatait más országokkal. Tajvanon azonban ezt vonakodtak elfogadni, amelyhez a mai napig tartják magukat. Caj szerint a hongkongi zavargások jól mutatják, hogy a modell kudarcot vallott.
Az idő nem Pekingnek dolgozik
A konfliktus eszkalálásának a belső kínai társadalom szerkezeti problémái is megágyaznak. Sokáig az volt az általános vélekedés Kínával kapcsolatban, hogy az ország felemelkedése egy lineáris folyamat. Miként Matura fogalmazott, úgy gondolhatták, hogy van mögöttük egy ötezer éves történelem, plusz húsz, harminc évet simán ki tudnak várni.
Azonban az elmúlt években megfordult ez a gondolkodás. Mi van, ha az idő nem Kínának dolgozik, semmilyen téren? Elképzelhető, hogy Kína egy ablak periódusban van, amikor relatíve a legmagasabbra képes feltornászni a hatalmát a Nyugathoz képest, de utána egy stagnáció, vagy akár gazdasági és társadalmi visszaesés következhet.
Matura szerint ennek rövid- és középtávon is oka lehet az óriási adósság (300 százalék környékén jár a teljes adósság ráta), hosszútávon pedig sokkal aggasztóbb a demográfiai mélyrepülés. Jelenleg ennek a folyamatnak az elején járunk, de az évszázad végére lassan elolvad Kína demográfiai előnye: ekkorra elveszítheti lakossága felét. Ebből fakadóan a gazdasági fejlődés is lelassul, ráadásul a világ leginkább elöregedett társadalma lesz: a következő évtizedekre is már 300 millió nyugdíjast jósolnak.
Ha ezt a gondolkodásmódot a kínai kormány is magáévá teszi, abból az következik, hogy a továbbiakban nem érnek rá. Most kell cselekedni, amíg lehet, amiből az következhet, hogy egy agresszívabb külpolitikára vált az ország. Ez nagyon veszélyes lehet az elkövetkező tíz évben
– mondja Matura.
Hszi Csin-ping putyinizálódása
2015-ben a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg hadgyakorlatot tartott egy sivatagi katonai bázison, amit az állami tévé is közvetített. Ebben nem volna semmi meglepő, de a háttérben feltűnt a tajpeji elnöki palotára kísértetiesen hasonlító épület másolata, amit később műhold felvételek is igazoltak.
„A kínai kommunizmus mindig is nacionalista volt, amely az elmúlt évtizedekben, a klasszikus kommunista ideológia kiüresedésével csak erősödött” – értékelt Matura Tamás.
A Kínai Népköztársaság elnöke, Hszi Csin-ping 2019-ben megfenyegette Tajvant, amikor azt mondta, az újraegyesítést végre kell hajtani, ha kell, erőszakkal is. Válaszul Cej elmondta, hogy nincs szükség arra, hogy kikiáltsák az ország függetlenségét, hiszen már most is függetlenek.
Elemzők szerint a Kínai Népköztársaság száz éves évfordulójára, 2049-re kellene végrehajtani az ország újraegyesítését. Ezen logika szerint a húszas években kellene elfoglalni Tajvant, hogy legyen idő konszolidálni a helyzetet a helyiekkel és a nemzetközi közösségben egyaránt.
A kontinentális Kína szempontjából az ország újraegyesítése egy fontos érzelmi ügy, amelynek Tajvan lenne az utolsó állomása. Az első ópiumháborúval megkezdődött a „megaláztatás” vagy „nemzeti szégyen” évszázada, mely egészen 1949-ig, a népköztársaság kikiáltásáig elhúzódott, mikor az ország elvesztette területe, önrendelkezése és méltósága jelentős részét. A kínaiak az ország 21. századi felemelkedésében és újraegyesítésében látják a revans lehetőségét a Nyugattal szemben, mellyel gyakran a mai Egyesült Államokat azonosítják.
Alapvetően Kína minden külpolitikai cselekedete összefügg a belpolitikával
– mondja Matura Tamás, utalva arra, hogy a berepülések mögött belső hatalmi mozgások vannak. Az idei év második felében érkezik a sorsfordító pártkongresszus, ahol Hszi Csin-ping Kína Putyinjává válna, és maradna a harmadik ciklusára, amelyet még ki tudja hány követne. Ennél fogva a konfliktus eszkalációja figyelemelterelést és a támogatottsága növelését is szolgálhatja.
Hszi Csin-ping személye egy fontos bizonytalansági tényező. Vannak olyan vélekedések, hogy be szeretne kerülni a történelemkönyvekbe, történelmi tettei pedig elnöki/pártfőtitkári harmadik ciklusára maradnának. Matura szerint elképzelhető, hogy neki belefér az, hogy irracionális döntést hoz, csak azért, mert ő szeretne lenni az, aki a „puzzle utolsó hiányzó darabkáját visszarakja a térképre”.
Ugyanakkor Matura figyelmeztet, hogy a kongresszus előtt semmiképp nem állna érdekében a kínaiaknak kirobbantani egy nagyon kétes kimenetelű nemzetközi konfliktust. „Ha Tajvanban vesztenek, nem csak Hszi Csin-ping, de az egész Kínai Kommunista Párt hatalma megrendülhet” – teszi hozzá.
Tajvan nem Ukrajna
Laikus szemmel a tajvani konfliktus hasonlít az ukrajnai helyzetre. Egy nagyravágyó autoriter vezető vélt vagy valós történelmi sérelmekre hivatkozva fegyveres konfliktussal fenyeget egy szomszédos kis országot. Azonban a valóság ennél összetettebb.
Nagyon sokan hasonlították a Krímhez és az ukrajnai helyzethez a tajvani kérdést. Egyesek fel is vetették azt a spekulatív gondolatot, hogy Kína akár ki is használhatja a helyzetet Tajvan visszafoglalására, ha az Egyesült Államok belegabalyodik egy elhúzódó ukrajnai konfliktusba. Én ezt 99 százalékig kizártnak tartom
– elemzi a helyzetet Matura Tamás. Az amerikai haderő esetleges ukrajnai részvétele – amely szintén fantazmagóriának tűnik – még nem csökkentené a csendes óceáni 7. flotta haderejét.
Jelenleg a Kínai Népi Felszabadító Hadseregnek még nincsenek meg az eszközei ahhoz, hogy végre tudjanak hajtani egy ilyen inváziót. Még a tajvani biztonsági szakemberek is azzal számolnak, hogy 2025-ig lehet képes Kína annyira megerősödni, hogy erre képes legyen. Ők egyébként érdekeltek is abban, hogy a legrosszabb forgatókönyvet kommunikálják a világnak, mivel így tudnak nagyobb támogatáshoz jutni az amerikaiktól.
Matura szerint annak már látszódnának jelei, ha komolyan Tajvan lerohanására készülne Kína, hiszen az amerikaiak már fél éve látták a kelet-ukrajnai határnál az orosz mozgósításokat. Ugyanígy lehetne látni, ha tajvani invázióra készülnének a kínaiak, mivel ehhez egy óriási összevonásra lenne szükség. Tajvan egy jóval erősebb, fejlettebb katonai hatalom Ukrajnánál, ráadásul a földrajzi adottságai miatt is kiemelten nehéz bevenni.
Matura felhívja a figyelmet, hogy a kínaiak csak végső megoldásként gondolkoznak a fegyveres összecsapásban, ugyanis nyíltan beszélnek arról, hogy a tajvaniakat is kínainak tekintik, márpedig ők nem akarnak kínaiakat ölni. Tajvan lerohanása számukra kvázi polgárháborút jelentene, hiszen etnikai és kulturális gyökereik azonosak.
Maguk a kínaiak is elismerik, tanulva az Egyesült Államok elhúzódó afganisztáni tapasztalataiból, hogy elképesztő drága és költséges lenne minden szempontból Tajvan elfoglalása. Ha el is foglalnák Tajvant világpolitikai reputációjuk drasztikus hanyatlása, gazdasági katasztrófa és jelentős emberveszteség árán, akkor is nagyon nehéz lenne bármit is kezdeni vele.
Lényegében egész Tajvan egy nagy hegy. Amellett, hogy egy 23-24 milliós lélekszámú, ellenséges lakosságot kell kezelniük, könnyen elképzelhető, hogy egy évtizedekig elhúzódó, alacsony intenzitású gerilla háborúba bonyolódnak
– véli Matura.
Ablak a Csendes-óceánra
Azonban a strukturális ellentmondást ez még nem oldja fel. Ha Kína lemondana Tajvanról, akkor a Kínai Kommunista Párt belső legitimációja rendülne meg, ráadásul geopolitikai szempontból is kiemelten fontos a sziget megszerzése.
A kínai haditengerészet egyik fő problémája, hogy a Kelet- és Dél-kínai-tengerre be vannak zárva. Szigetláncok veszik körbe őket japán és amerikai bázisokkal, megfigyelő állomásokkal. A kínai haditengerészet nem fér hozzá a mélytengerekhez. Egy komoly katonai konfliktus esetén pillanatok alatt tengeri blokád alá lehetne venni Kínát, és nem tudnának a kereskedelmi hajóik kijutni.
Matura szerint olyan praktikus okokra is gondolni kell, mint például az, hogy a Kelet-kínai-tenger nem elég mély ahhoz, hogy ballisztikus rakétával felszerelt tengeralattjárók észrevétlenül átjussanak a japán szigetek között.
Ha viszont Tajvan kínai szuverenitás alá kerülne, azonnal összekötné Kínát a Csendes-óceánnal. Nemzetközileg, belpolitikailag az érzelmi húrokat pengetik, és az újraegyesítést hangsúlyozzák, azonban a csendes-óceáni térség uralása lényegesen fontosabb szempont a kínaiaknak.
Kína az Egyesült Államokat tekinti az egyetlen olyan országnak, amely egzisztenciális fenyegetést jelent a számára. Az amerikaiakkal szembeni konfliktusra készülnek.
Ebben kulcsfontosságú Tajvan pozíciója. Egy konfliktus esetén a jelenlegi helyzetben a kínai partoktól 100-150 kilométerre lenne egy 30 ezer kilométeres terület, tele amerikai csapatokkal.
A kínai népesség 92 százaléka az ország keleti és délkeleti területén zsúfolódik össze, azon belül is elsősorban a partvidéken. A Tajvannal szemközti Fucsien tartomány egész Kína egyik legfejlettebb területe, de nagyon közel van Kanton, Hongkong, Sencsen és Sanghaj is.
Gyakorlatilag Tajvanról támadható lenne a kínai gazdaságnak és népességnek egy igen jelentős szelete
– mondja Matura, majd hozzáteszi, hogyha Tajvan megszerzésével ez a fenyegetettség megszűnik, a kínai haditengerészeti eszközök juthatnának előnyhöz, ezzel a reláció megfordulna.
Az amerikai kapcsolat
Nagyon valószínű, hogy az Egyesült Államok megvédené Tajvant
– árulja el Matura Tamás. Tajvan az Egyesült Államok számára összehasonlíthatatlanul fontosabb – Ukrajna példájánál maradva – a közép-kelet európai régiónál: az ázsiai-csendes óceáni térségben közvetlen geopolitikai érdekeik vannak.
Az, hogy Tajvan milyen képességeket adna a kínai haderőnek, már önmagában is fontos szempont, hiszen ha a sziget Kínához kerül, akkor a kínaiak tudnának a Csendes-óceánon, az amerikai katonai bázisok közelében grasszálni.
Ha nincs is ratifikálva, Tajvan és az Egyesült Államok 70 éve szövetségese egymásnak. A ’79-ben elfogadott tajvani kapcsolatokról szóló törvény valóban stratégiai homállyal lett megfogalmazva, de az elemezők többsége egyetért abban, hogy az amerikaiaknak nem lenne más választása, mint Tajvan megvédése.
Én azt gondolom, ha az Egyesült Államok nem védi meg Tajvant, az úgy kerül be a történelemkönyvekbe, mint az amerikai globális hegemónia vége
– érvel Matura. Szerinte másnap reggel Szöulban, Hanoiban, Manilában, Tokióban, de akár Európában is a vezetők arra a következtetésre jutnának, hogy az Egyesült Államok nem védi meg a szövetségeseit. Atomjaira hullana az egész amerikai szövetségi rendszer.
