A következő élő közvetítés része Nagyon nehéz éjszaka vár a kijeviekre, Szijjártó azt javasolta, Budapesten legyenek a béketárgyalások

Egy ’56-os veterán betelefonált a WNYC élő rádióműsorába, hogy elmagyarázza, hogyan kell Molotov-koktélt készíteni

Az orosz-ukrán háború második napján, miközben az orosz csapatok Kijev felé tartottak, a belügyminisztérium instrukciókat adott közzé, amelyben arra kérték az ukrán lakosságot, hogy készítsenek Molotov-koktélokat. Ennek híre hamar elérte a nemzetközi sajtót is, a New York-i WNYC nevű rádióban is téma volt az ukrán kormány elkeseredett lépése.

Az adást hallgatta egy Béla nevű öregúr is, aki 1956-ban maga is részt vett a magyarországi forradalomban. A férfi betelefonált a műsorba, hogy szóljon a világ vezetőihez, és hogy jó tanácsokkal lássa el az orosz csapatokkal szembe néző ukránokat. Az idős férfi arra kérte a Nyugat képviselőit, hogy azonnal küldjenek erősítést Ukrajnába, a katonai parancsnokokat külön kihagsúlyozta. Elmondása szerint azért, mert amikor ők harcoltak a szovjetek ellen, az ellenség tárgyalni hívta az ő parancsnokukat, hogy aztán elfogják és később kivégezzék, irányító nélkül hagyva a forradalmárokat.

Ezután rátért a Molotov-koktélokra, amit az utcai harcok egyik legfontosabb kellékének nevezett, majd azt is elmagyarázta, hogyan lehet a legpraktikusabban, akár otthoni eszközökből is elkészíteni őket.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik