Nagyvilág

Kérelmezhették a korábbi ukrán elnök letartóztatását

Sputnik / AFP
Sputnik / AFP
Kérelmezte a főügyészi hivatal Petro Porosenko korábbi ukrán elnök letartóztatását, az illetékes kijevi Pecserszk kerületi bíróság pedig el is rendelte őrizetbe vételét, hogy bíróság elé állítsák, ahol döntenek majd erről – hozta nyilvánosságra pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál saját értesülésre hivatkozva.

A bíróság szóvivője ugyanakkor nem tudta sem megerősíteni, sem cáfolni a hírportál rendvédelmi szervektől származó értesüléseit. Közölte, hogy ilyesmiről a bíróság zárt ajtók mögötti ülésen dönt. Petro Porosenko ügyvédei szintén azt mondták, hogy egyelőre nincs megbízható információjuk, csak a sajtóból értesültek a döntésről. Egyik védője, Ihor Holovany hozzáfűzte, hogy ha a bíróság egy törvényhozási képviselő őrizetbe vételéről hoz döntést, akkor 24 órán belül erről értesítenie kell a parlament elnökét.

Porosenkót – aki 2014 és 2019 között volt Ukrajna elnöke, most az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetője – hétfőn gyanúsította meg az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel. A hatóságok szerint ugyanis az Ukrajnában Vlagyimir Putyin elnök „komájaként” is emlegetett Viktor Medvedcsuk ukrán oligarchával együtt illegálisan kereskedett a donyecki szakadárokkal az általuk ellenőrzött területen kitermelt szénnel, ily módon „terroristákkal” működött együtt. Kijev hivatalosan terrorszervezeteknek minősíti az ideiglenesen megszállt Donyec-medencei területeken működő szakadár közigazgatásokat, az abban posztot betöltőket pedig terroristáknak. Hazaárulásért Ukrajnában akár 15 évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik