Amióta Orbán Viktor kinavigálta a Fideszt az unió legnagyobb pártcsaládjából, az Európai Néppártból, lázasan igyekszik új frakciót szervezni, ám ez – amint arra a hétvégi események is rávilágítottak – nem egyszerű feladat. Annak ellenére, hogy korábban olyan hírek érkeztek, amelyek szerint megalakulhat az Európai Parlamentben a szélsőjobboldali, populista szuperfrakció, végül szolid tárgyalásokon kívül nem történt semmi.
Ennek több oka is van, de először azt érdemes megérteni, miért és kinek lenne jó egy nagy szélsőjobboldali frakció az Európai Parlamentben.
Az Európai Parlamentet évtizedek óta két nagy pártcsalád uralta, a konzervatív Európai Néppárt és a baloldali szociáldemokraták. A 2019-es EP-választásokat megelőzően ennek a két nagy pártcsaládnak stabil többsége volt a parlamentben, ami azt jelentette, hogy az ügyek nagy részében ők dönthettek, és ők voltak a meghatározó szereplői az egész parlamentnek.
2019-ben sok minden megváltozott. Orbán Viktor például látványosan számított a szélsőjobboldali, populista pártok előretörésére, ami nem is tűnt elérhetetlennek. A 2015-ös menekültválság óta eltelt négy év a populisták felemelkedéséről szólt, amelyek között Orbán és a Fidesz meghatározó ideológiai helyet foglalt el. Joggal bízhatott abban a miniszterelnök, hogy négy sikeres év után ez az irány lesz a meghatározó az Európai Unió következő öt évében.
De nem ez történt, hanem épp az ellentéte. A két nagy pártcsalád elvesztette a többségét, és valamennyit ugyan erősödtek a populisták, de messze nem annyit, mint a liberálisok és zöldek. A valódi változás az lett, hogy a jobb- és baloldal mára kénytelen folyamatosan együttműködni a liberális, újra alakított Renew Europe frakcióval és az egyre keményebb Zöldekkel.
Másfél szélsőjobboldalhoz sorolt frakció maradt csak az Európai Parlamentben. Azért csak másfél, mert egyikük, az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR), sosem volt igazán szélsőjobboldali, annak ellenére, hogy a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság politikusai itt ülnek. Ennek a pártnak voltak tagjai a brexit előtt a brit tory-k, ami inkább hagyományos konzervatív pártnak tekinthető, mint az expliciten szélsőjobbos Identitás és Demokrácia, amelyben ott ül Matteo Salvini Ligája és az Alternatíva Németországért (AfD) is.
Az ECR-nek azért van valamennyi befolyása az Európai Parlamentben, erről korábban írtunk is már. A konzervatívok adhatnak bizottsági elnököket és tagokat, a képviselőik vihetnek fontos ügyeket raportőrként Brüsszelben, az Európai Néppárt pedig hajlandó velük együttműködni. Ez az Identitás és Demokrácia frakció esetében viszont már nem így van. Ők szinte ideológiai karanténban vannak, hiába delegálnak embereket bárhova, azt a többiek nem szavazzák meg. Súlytalanok az Európai Parlamentben.
A két frakciónak körülbelül 70-70 képviselője van. Ha valamelyik kiegészülne a Fidesz 12, pártcsalád nélküli, képviselőjével, már a harmadik legnagyobb frakció lenne, megelőzve a liberálisokat, akiknek frakciója 2019 óta Újítsuk meg Európát néven fut.
A nagy szélsőjobboldali koalícióval mindig az volt a probléma, hogy ezek a pártok rengeteg mindenben nem értenek egyet. Az Identitás és Demokrácia és az ECR két meghatározó pártja például folyamatosan küzdelemben van a hatalomért Olaszországban, Matteo Salvini és Giorgia Meloni pártjai nehezen fognak összefogni úgy, hogy egyelőre azt sem sikerült eldönteni, melyikük a meghatározó erő az olasz szélsőjobbon.
Abban is viszonylag nagy harc van, hogy egy új szövetségnek ki legyen a meghatározó ereje. A britek kilépése óta az ECR-ben ez egyértelműen a lengyel kormánypárt, miközben az ID-ben inkább Salviniék és Marine Le Pen pártja a főnök. A Fidesz ebben a versenyben nem rúghat labdába, a 12 képviselő egyszerűen nem elég erre, legfeljebb Orbán Viktor átlagosnál nagyobb ideológiai szerepe lehet meghatározó.
A magyar kormánypárt látványosan úgy akar beülni a szélsőjobboldali frakcióba, hogy annak ne legyen része az Alternatíva Németországért. Ha ugyanis Orbán Viktor szövetséget kötne az AfD-vel, a maradék jóindulatot is elvesztené a német jobboldalon. Ezért sem véletlen az, hogy Novák Katalin a frakcióalakításról szóló pletykák kapcsán azonnal kijelentette, hogy ők csak „demokratikus pártokkal” működnek együtt, bár hogy mire gondolt, azt még Gulyás Gergely kancelláriaminiszter sem tudta beazonosítani. Egy újjáalakult ID-frakcióban az AfD pont ugyanakkora szereplő lenne, mint a Fidesz, csakhogy utóbbival ellentétben ők eddig is ebben a pártcsaládban ültek.
Ennél is fontosabb belső feszültségek terhelik az Európai Konzervatívok és Reformisták pártszövetséget. Miközben Salvini, Orbán és Le Pen nagyon jó kapcsolatot ápolnak Oroszországgal, a lengyel kormánypárt durván oroszellenes, ami az egész ECR-frakció munkáját meghatározza. Ezeket az ideológiai ellentéteket pedig nehezebb megugrani, mint korábban bárki gondolta.
Ráadásul csak hosszútávon hozhatna eredményt az, ha a Fidesz csatlakozna valamelyik frakcióhoz. A harmadik legnagyobb frakció továbbra sem elég semmire az Európai Parlamentben. A blokkoló kisebbséghez kevés, a többi nagy pártot viszont egy irányba terelheti azzal, hogy végre egy helyre gyűlnek azok, akik a Néppárt és a szociáldemokraták számára is vállalhatatlanok. Orbánék tehát hasonló cipőben járnak, mint itthon az ellenzék: úgy készülnek összefogni más pártokkal az unióban, hogy ennek nagyon zavaros az ideológiai alapja, egyelőre csak abban mutatható ki közöttük valamiféle közös „értékítélet”, hogy mi az amivel szemben meghatározzák magukat, de itt is sok olyan ügy van, amelynek ellenzése inkább elidegeníti őket egymástól.
