Nagyvilág

A tálibok megalakították az ideiglenes afgán kormányt

SAEED KHAN / AFP
SAEED KHAN / AFP

Hasszán Ahund vezetésével (kiemelt képünkön jobbra egy archív fotón) megalakult az új, átmeneti afgán kormány – jelentették be a tálibok kedden a BBC híradása alapján. Egyik helyettese Abdul Gáni Baradar, a tálib mozgalom társalapítója lett, a másik pedig Abdul Szalam Hanafi.

A védelmi miniszter Mahammad Jakub, a néhai tálib társalapító, Omár Molla fia lesz. Amír Hán Muttaki lesz az új afgán kormány külügyminisztere, Sír Mohammad Abbász Sztanikzai pedig a helyettese. Zabihullah Mudzsáhid, a tálib radikálisok eddigi szóvivője a kulturális és tájékoztatási tárcát kapta.

A belügyminiszteri posztot Sziradzsuddin Hakkáni kapja, akit az FBI is keres: egy 2008. januári, kabuli szálloda elleni támadás ügyében szeretné kihallgatni, melyben egy amerikai állampolgár is életét vesztette. Haqqani állítólag részt vett a Hamid Karzai korábbi afgán elnök elleni 2008-as merénylet megtervezésében is. Hakkáni-hálózatot az Egyesült Államokban külföldi terrorszervezetként tartják számon.

Hírportálokon megjelent információk szerint Hasszán Ahund molla a radikálisok egyik kevésbé ismert vezetője, aki vélhetően a rivális tálib frakciók közötti kompromisszumos megoldásként került a kormányfői tisztségbe. A kandahári születésű Ahund a tálib mozgalom alapító tagjainak egyike, és úgy tudni, hogy a tálibok elhunyt társalapítójának, Omár mollának volt az egyik közeli szövetségese. Úgy tartják róla, hogy inkább vallási, mintsem katonai vezető, aki közel áll a tálibokat 2016 óta vezető Hibatullah Ahundzadához. Ahundzadáról egyébként nem tudni, hogy milyen kormányzati tisztséget fog a jövőben betölteni.

Ahund húsz éven át a tálibok vezetőségi tanácsának, a rehbari súrának volt a vezetője. A tálibok legutóbbi uralma idején – 1996 és 2001 között – külügyminiszter és kormányfőhelyettes volt Mohammad Rabbáni Ahund molla kormányában, 2001-ben pedig a minisztertanács alelnöke lett. Hasszán Ahund molla az ENSZ terroristákat számontartó listáján is szerepel.

Kapcsolódó
Afganisztán: a magára hagyott ország
A nyugati katonai erők hivatalosan még ki sem vonultak, Afganisztán máris polgárháborús állapotokba süllyedt. A civil lakosság elleni támadások száma csakem a duplájára nőtt fél év alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik