Nagyvilág

Izraeli-palesztin konfliktus: Mia Khalifa népirtó barbie-nak nevezte Gal Gadot-t

Instagram
Instagram

Mia Khalifa, a világ egyik leghíresebb pornószínésznője a Twitter-oldalán népirtó barbie-nak nevezte Gal Gadot-t az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban tett nyilatkozata miatt, írja a Newsweek.

A libanoni-amerikai korábbi pornószínésznő köztudottan palesztinpárti, miközben Gal Gadot Izrael legismertebb színésznője. Utóbbi még szűk egy hete, május 13-án írta azt az Instagramon, hogy Izrael és a szomszédai egyaránt megérdemlik, hogy szabad és biztonságos nemzetük legyen.

Összetörik a szívem. Az országom háborúban áll. Aggódom a családomért, a barátaimért

– írta Gadot, aki színészi pályafutását megelőzően az izraeli védelmi erőknél szolgált.

Khalifa később a Twitteren újraosztotta a hírt, miszerint a Wonder Woman 1984 Gal Gadot főszereplésével visszatér az HBO Maxra, és csak annyit fűzött hozzá,

a SynderCutot kértünk, nem a népirtó barbie-t.

SynderCutnak is szokták nevezni Zack Snyder: Az Igazság Ligája című filmjét, ami idén jött ki ugyanezen a platformon.

Gadot-t egyébként már többen is kritizálták a kommentjei miatt, többek között Yair Netanjahu, az izraeli miniszterelnök Benjamin Netanjahu fia is, amiért a szituációról semleges véleményen van és nem áll ki Izrael mellett.

Yair Netanjahu a Gadot-nak címzett üzenetében azt írta, a színésznő mintha svájci lenne és nem izraeli, utalva arra, hogy Svájc történelmében csak nagyon kevés konfliktusban állt ki bárki mellett is.

A palesztin származású Gigi és Bella Hadid több millió követővel rendelkezik és már a kezdetektől a nap 24 órájában antiszemita propagandát folytatnak. Az egyetlen ismert izraeli személyiség, akinek hasonló mennyiségű követője van, az Gal Gadot. Ő inkább írt egy semleges posztot, mintha Svájcból származna

– írta a kormányfő fia.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik