Az orvosok jogszerűen abbahagyhatják annak a kómában lévő nőnek az életfenntartó ellátását, akinek az ügyében a Leicesteri Egyetemi Kórházak kérték a bíróság állásfoglalását. A SkyNews cikke szerint a harmincas évei elején járó asszony 32 hetes várandósként kapta el a koronavírust, majd kórházba szállítását követően császármetszéssel segítették világra kisfiát. Az Addison-kórban szenvedő nő az orvosok szerint rendkívül súlyos állapotba került: hasnyálmirigye és tüdeje sem működik, egy hónapja kómában van.
Az orvosok szerint felépülésére nincs esély, a muszlim asszony családja azonban több időt kért, vallásuk szerint ugyanis csak isten vethet véget az életnek.
Az eljáró bíró „elmondhatatlan szomorúságként” értékelte az esetet, miután szakértők arról tájékoztatták, hogy bár az orvosok mindent megtettek a nő felépülése érdekében, állapota visszafordíthatatlan. Az ügyben Hayden bíró egy sürgősségi, virtuális tárgyaláson döntött kedden. Az ilyen eljárásokban azokat az ügyeket vizsgálják, amelyek olyan emberekkel kapcsolatosak, akiknek mentális képességeik nem teszik lehetővé a saját döntéshozatalt.
A bíró érvelése szerint az orvosok nem az asszony életét, hanem halálát hosszabbították meg, ezért az életfenntartó kezelések abbahagyása szolgálja leginkább az érintett érdekeit, hagyni kell, hogy „méltósággal haljon meg”. Hozzátette: az orvosok palliatív ellátási tervet készítettek az asszonynak, amely a család számára is áttekinthető, a cél nem a beteg életének, hanem halálának lerövidítése.