Nagyvilág

Bejrúti robbanás: legalább 50 halott és 2750 sebesült

Hatalmas robbanás rázta meg kedden Bejrútot – számolt be a CNN. Az első híradások szerint egy, a kikötőtől nem messze lévő kigyulladt tűzijátékraktár gyulladt ki, majd fel is robbant. Később a CNN már arról írt hivatalos források alapján, hogy a raktárban a hatóságok által elkobzott veszélyes robbanószerek voltak, ezért is volt ilyen óriási a robbanás.

A halálos áldozatok száma magyar idő szerint kedd este 10 órára legalább 50-re emelkedett, a sebesültek száma pedig 2750-re – erről a libanoni egészségügyi miniszterelnök beszélt. 

Hassan Diab libanoni miniszterelnök azt mondta, hogy a robbanás felelősei megfizetnek azért, ami történt. Az incidenst katasztrófának nevezte a televízióban is közvetített beszédének, és a legfőbb feladat szerinte most az, hogy az áldozatokat kiemeljék a törmelékek alól és a sebesülteket ellássák. Felhívást intézett továbbá azokhoz az országokhoz, akik szeretik az országot és szeretnének segíteni begyógyítani a sebeiket. Ezt egyébként Emmanuel Macron francia elnök, Boris Johnson brit miniszterelnök és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök az elsők között ajánlotta fel.

Fotó: STR / AFP

Az LBCI libanoni műsorszolgáltató nem sokkal korábban úgy értesült, hogy csak a bejrúti Hotel Dieu kórházban több mint ötszáz sérültek ápolnak, és többet már nem tudnak fogadni. Többtucatnyian műtétre szorulnak, a kórház véradásra szólította fel a lakosokat.

George Kettaneh, a libanoni vöröskereszt vezetője szerint a detonációban megsebesültek százait szállították kórházba, de sokan a robbanás által megrongált házakban rekedtek. Hozzátette, hogy a helyi sajtónak nincsenek pontos adatai a sebesültekről és a romok alatt rekedtekről. Több sérültet hajóval menekítettek ki.

Bejrút polgármestere azt mondta, hogy legalább tíz tűzoltó eltűnt, akik azért érkeztek a helyszínre, hogy eloltsák a tüzet, de a detonáció után nyomuk veszett.

Fotó: STR/AFP

A város fölött vörös füstfelhő lebegett és a robbanás erejét mutatja, hogy még a helyszíntől 10 kilométerre található épületekben is kár esett. Az egyik szemtanú, aki néhány kilométerrel távolabb volt, azt mondta a CNN-nek, hogy olyan volt, mint egy földrengés, majd a lakás horizontálisan megrázkódott, az ajtók kivágódtak és kitörtek az ablaküvegek. A detonációt még a 240 kilométerre található Cipruson is érezték: Limassolban beremegtek az ablakok.

Hasszán Diáb kormányfő azt mondta, Libanon katasztrófával néz szembe, Bejrút pedig gyászol. Több ország, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Izrael és Irán is segítséget ajánlott Libanonnak.

A robbanásról több videót is feltöltöttek a Twitterre, az egyik elején látható, ahogy a tűzijátékok egyenként felrobbannak.

https://twitter.com/FadyRoumieh/status/1290672517733064705

Kiemelt kép: STR/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik