Nagyvilág

Kenya kormányzója konyakot is csomagoltatott a koronavírus-segélycsomagokba

Nem is rosszat ráadásul. Meg is indokolta, miért volt nélkülözhetetlen.

Kenya egyik kormányzója támadások kereszttüzébe került, miután néhány kis üveges Henessy konyakot is csomagoltatott azokba a segélycsomagokba, amelyeket a koronavírus-járvány által sújtott családok kapnak – írja a CNN. A Nairobi kormányzásáért felelős politikus, Mike Sonko a tipikus élelmiszersegély mellé a napi szeszadagot is fontosnak tartotta, és meg is indokolta, miért: az alkohol szerinte torokfertőtlenítési céllal került a csomagokba.

A WHO és egyéb szervezetek által publikált kutatások alapján azt gondolom, hogy az alkohol fontos szerepet tölt be a koronavírus elpusztításában

– mondta el egy videóban.

Valójában a WHO ilyet az alkoholos kézfertőtlenítőkről állított legfeljebb, az alkoholos italok esetében épp ellenkezőleg, arra hívta fel a figyelmet, hogy a szeszes ital fogyasztása nem véd meg a COVID-19 ellen, mi több, veszélyes lehet, mivel legyengítheti a szervezetet, ezzel pedig könnyíti a megfertőződést. A szervezet egy, a héten kiadott közleményében kiemelten kéri, hogy a lakosság szorítsa a minimumra az alkoholfogyasztást.

Sonko döntését sokan bírálták az országban, és arra kérték a kenyaiakat, hogy dobják ki a szeszt, amit a csomagokkal kapnak. Maga a Hennessy is felhívta a figyelmet arra hogy termékük, ahogy egyéb alkoholos italok fogyasztása sem véd a vírustól.

A nairobi politikus nem először kerül a közfigyelem célpontjába, tavaly letartóztatták korrupciós vádakkal, és le kellett mondania néhány tisztségéről. Kenyában jelenleg 230 hivatalos fertőzött van, ám a WHO arra készül, hogy Afrika országaiban is hamarosan exponenciális terjedés indul, szerintük a kontinens lehet a járvány következő epicentruma.

Kiemelt kép: SIMON MAINA / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.