A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke nyugalomra, a szélsőséges nézetek elutasítására intette a ditróiakat. Kelemen Hunor közölte: az RMDSZ a két Srí Lanka-i pék miatt kitört migránspánik ügyében már szerdán állást foglalt, és a gyűlölet minden formáját elutasította. Az elnök – az MTI által idézett nyilatkozata szerint – hétfőn ezt azzal egészítette ki, hogy nem lehet megbélyegezni egy egész közösséget. Nem lehet a kollektív bűnösség elve szerint ítélkezni
egy egzaltált lelkész és egyes személyek miatt, akik elfogadhatatlan, fenntarthatatlan véleményt fogalmaztak meg.
Kelemen Hunor azt üzente a ditróiaknak, hogy őrizzék meg nyugalmukat, ne hagyják magukat manipulálni, utasítsák el a szélsőségesség minden formáját.
Arra figyelmeztetett, súlyosan téved, aki a ditrói esetből arra következtet, hogy a magyarok szélsőségesek, az RMDSZ szélsőséges.
Sem a programunkban, sem a nyilatkozatainkban nem fognak erre példát találni. (…) Lehet, hogy itt egy telhetetlenebb, durvább vállalkozó áll az egyik oldalon, és sértett emberek a másik oldalon, de ami történt nem jellemző a közösségre, az RMDSZ-re pedig a legkevésbé. A két Srí Lanka-i vendégmunkás nem illegális bevándorló, hanem törvényesen jöttek dolgozni. Szükség van a munkaerőre, és szívesen látottak.
Korábban Traian Basescu volt államfő, aki jelenleg a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) európai parlamenti képviselője azt nyilatkozta, a ditrói események azért történhettek meg, mert az RMDSZ szélsőséges párt, amely ugyanígy hangol a románok ellen is, írta a Transindex.
A ditrói vendégmunkások ügyéről Rares Bogdan, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke úgy vélte, a botrány kényes helyzetbe hozza Romániát Európában, a gyűlölködést pedig a Fidesz terjesztette el Romániában is. Hasonlóan vélekedett Ioan Aurel Pop, a Román Akadémia elnöke. Szerinte a ditrói eset gyökerei arra vezethetőek vissza, hogy a magyar állam politikája a magyarországi tévéken át hat a székelyföldi emberekre. Románia másként tekint a bevándorlás kérdésére, Ditró pedig Románia területén van, így
a román törvényeknek, moralitásnak, és állampolitikának kell alávetnie magát.
A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) szombaton hivatalból indított rasszizmus miatt eljárást a pékség vezetői ellen, akik a falugyűlésnek küldött levelükben közölték, kivonják a két Srí Lanka-i péket a kenyérkészítés folyamatából, és segédmunkásként alkalmazzák őket. Vasárnap a pékség tudatta: mivel a falugyűlés elutasította kompromisszumos javaslatukat, nem változtatnak a két pék munkabeosztásán. A Hargita megyei rendőrök gyűlöletkeltés miatt nyomoznak, hétfőn pedig munkaügyi ellenőrzés indult a pékségben.
Kiemelt kép: MTI/Kiss Gábor