Nagyvilág

Új miniszterelnököt nevezett ki az iraki elnök

Mohammed Taufík Allávi korábbi távközlési minisztert nevezte ki kormányfővé szombaton Bagdadban Barhám Száleh iraki elnök – jelentette az INA iraki állami hírügynökség.

Allávi a Twitteren tett közzé egy videót, melyben bejelenti, hogy az államfő kormányalakítással bízta meg. Allávi üzenetében azt ígérte, hogy előrehozott választásokat fognak tartani, és a korrupció elleni harc mellett kötelezte el magát. Egy úttal ígéretet tett arra is, hogy megvédi a kormányellenes tiltakozókat, és felelősségre fogják vonni azokat, akik tiltakozók haláláért felelősek.

Azt kérem, hogy folytassák a tiltakozást, mert ha nincsenek velem, akkor magamra maradok, és semmit nem tudok tenni

– szólt a tiltakozókhoz az új kormányfő, világossá téve, hogy a tiltakozókhoz fog fordulni abban az esetben is, ha az országot irányító politikai pártok megpróbálnak ráerőszakolni miniszterjelölteket a kormányalakítás során. Ádil Abdel Mahdi kormányfő novemberben jelentette be lemondását, miután a biztonsági erők több száz embert lőttek agyon a politikai elit és a korrupció ellen tartott tömeges megmozdulásokon. A kialakult helyzet miatt az iraki síita muszlimok legtekintélyesebb vallási vezetője Ali asz-Szísztáni ajatollah is többször előrehozott választások kiírására szólította fel a kormányt.

Kiemelt kép: Kormányellenes tüntetők egy óriási iraki zászlót tartanak a magasba Bagdadban 2020. január 26-án. A rendőrség éles lőszert és könnygázt vetett be a tüntetők megfékezésére. Legkevesebb 14 tüntető megsebesült az összecsapásokban. MTI/AP/Hadi Mizban

Ajánlott videó

Olvasói sztorik