A koncentrációs táborban az embertől mindent el lehet venni, csak egyet nem: az emberi szabadságnak azt az utolsó maradékát, hogy az adott körülményekhez így vagy úgy viszonyuljon
– vallotta Viktor E. Frankl, az a holokauszt-túlélő osztrák neurológus és pszichiáter, akinek a náci haláltáborok működéséről szóló könyve 1945-ben jelent meg.
Január 27-e a holokauszt nemzetközi emléknapja, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója. Joggal gondolhatjuk, hogy az a trauma, amit az életben maradt foglyok átéltek, semmihez sem hasonlítható, feldolgozhatatlan, megkérdőjelezi az élet értelmét. Frankl ezt másképp gondolta, és az általa megalkotott logoterápiával mutatta meg, hogy a jövő még ilyen esetekben is lehet reménykeltő.
A pszichiátert három évig tartották fogva négy különböző koncentrációs táborban (többek között Auschwitzban), és a nővérén kívül minden családtagját – köztük a feleségét is – elveszítette. 92 évig élt, ez alatt 40 könyve jelent meg. A Mégis mondj igent az életre! Logoterápia dióhéjban című könyvében leírja, hogyan hatott a tábor lelkileg a foglyokra, miként sikerült túlélnie, és mi jellemzi a terápiás módszerét.
Hogyan élhető túl lelkileg a koncentrációs tábor?
Frankl leírja, hogy fogolyként az első időszakban a megküzdést egyfajta hűvös kíváncsiság jelentette. Tárgyilagosan viszonyult a történésekhez, próbálta megfigyelni azokat, majd meglepődéssel fogadta, hogy az ember milyen sok mindent kibír. Ez mai szóhasználatban akár mindfulnessnek is nevezhető, amikor is ítélkezéstől mentesen figyeljük meg a jelent, és tudatosítjuk a tapasztalatokat, hogy csökkentsük a negatív érzelmek intenzitását.
A rabok egy idő után teljes apátiába estek, ami amellett, hogy természetes védekező reakció egy ilyen reménytelen helyzetben, az éhezésből és a kialvatlanságból is következhet. Az evés vált a legfontosabb szükségletté, a szexuális vágy eltűnt. Franklt segítette a túlélésben, hogy ezt az állapotot is tudományos érdeklődéssel figyelte.
Az egyik legfontosabb tézise Frankl módszerének és elméletének, a logoterápiának, hogy el kell fogadnunk azt, amin nem lehet változtatni, meg kell találni az élet értelmét, és meg kell érteni a szenvedést is. Ez a gyógyíthatatlan betegekre ugyanúgy igaz, mint a koncentrációs tábor foglyaira. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a minket körülvevő világ teljes egészében meghatároz minket, miközben figyelmen kívül hagyjuk a belső szabadságot, azt, hogy képesek vagyunk másképpen cselekedni. Ez a szabadság segít abban, hogy értelmesen alakítsuk az életünket, az élet értelme pedig mindenkinél és minden időszakban más lehet.
Nem könnyű célokat megfogalmazni egy olyan helyzetben, amiből nem látjuk a kiutat, a haláltáborokban élők pedig azt sem tudhatták, hogy a következő percben mi fog történni velük. Frankl már az elhurcolása előtt elkészítette a kéziratát, és segített neki az, hogy egy, a jövőben elvégzendő feladatnak látta a könyve kiadását. A nehezen túlélhető pillanatokban elképzelte, hogy kikerülése után egy világos, tágas és meleg teremben tart előadást a koncentrációs táborok pszichológiájáról.
A jövőbe vetett hitnek, amennyire lehetséges, reálisnak kell lennie, különben akár végzetes is lehet. Feltűnően sok rab halt meg 1944 karácsonya és 1945 első pár napja között, és ebben Frankl szerint nagy szerepe volt a hamis reménynek: a foglyok ugyanis hittek abban, hogy karácsonyra kiszabadulhatnak, és amikor ez nem teljesült, mindent feladtak.
A logoterápia nemcsak a holokauszt-túlélőknek segíthet
A logoterápiát a pszichoterápia harmadik bécsi iskolájának is nevezik − Freud pszichoanalízise és Adler individuálpszichológiája után. Nem a múltra, a traumák feldolgozására, hanem a jövőre, annak tartalommal való megtöltésére helyezi a hangsúlyt. Frankl fontosnak tartotta, hogy nem létezik általános „boldogság”, amit hajszolnunk kellene, mert egyrészt nem szabad a szenvedés elkerülésére törekedni (ahogy ma hajlamosak vagyunk minden eszközzel ezt tenni), másrészt a boldogság mindenkinek és minden pillanatban mást jelenti. Az élet értelmén gondolkodni pedig teljesen természetes és egészséges dolog.
Frankl nem azt kereste, hogy mi miatt érzi valaki rosszul magát, inkább az egyén erősségeire koncentrált, és arra, hogyan lehet fejlődni. Nem feltétlenül van szükségünk szenvedésre ahhoz, hogy az életünkben, a tetteinkben értelmet találjunk, de értékes életet élhetünk akkor is, ha valami miatt nem kerülhetjük el a szenvedést. Küzdelemre is szükségünk van, ezért nem érdemes tökéletes nyugalomra vagy feszültségmentességre törekedni.
Az értelem megtalálása, a saját életért való felelősségvállalás (amikor hiszünk abban, hogy befolyásunk van a történések felett) nemcsak a holokauszt-túlélőknek segíthet, hanem más típusú lelki problémákban szenvedőknek is. Frankl szorongásokat, fóbiákat, kényszereket kezelt logoterápiával. Az elméletet ma is kutatják és alkalmazzák, a pszichoterápia mellett hasznos lehet többek között életvezetési tanácsadásban, pedagógiában, szociális munkában is.
Például amikor valakinek alvásproblémája van, azt az instrukciót kaphatja a pszichológustól, hogy az ellenkezőjét tegye annak, amit el szeretne érni – próbáljon minél tovább ébren maradni. A módszer működik, még ha önmagában nem is feltétlenül elég egy mélyebb változáshoz.
Frankl tehát holokauszt-túlélőként megmutatta, hogy egy ilyen szörnyű és szélsőséges élményt is túl lehet élni lelkileg, és ennek mintájára más traumák is kezelhetők. Talán elsőre annak tűnhet, de Frankl nem egy korai motivációs tréner, nem a pozitív gondolkodás mindent legyőző erejét hirdeti: csak annyit állít, hogy akkor is képesek vagyunk jövőbeli célok kitűzésére, és az élet értelmének megtalálására, ha a helyzet teljesen reménytelennek tűnik. Ebből a szempontból a koncentrációs tábor hasonlít egy gyógyíthatatlan betegségre, vagy egy megoldhatatlannak tűnő pénzügyi válságra.
Kiemelt kép: Viktor Frankl Institut / HULTON / Getty Images
