A hibrid rezsimekkel kapcsolatban a szakirodalom jellemzően azzal a feltevéssel él, hogy az ilyen politikai rezsimek legitimitásában meghatározó szerepe van a közpolitikai eredményességnek. Eszerint a demokráciákhoz képest a hibrid rezsimek fennmaradása nagyobb mértékben függ a közpolitikai eredményességtől, a gazdasági-jóléti teljesítménytől.
Azokat a politikai rezsimeket tekinthetjük hibrid rezsimeknek, amelyek „a demokráciák bizonyos jellemzőit az autoriter rezsimek bizonyos jellemzőivel vegyítik”. A hibrid rezsimek értelmezési tartománya tehát a hiányos demokráciáktól a kompetitív autokráciákig terjed. A tranzitológusok azt feltételezték, hogy a hibrid rezsimek instabilak, mégpedig elsősorban ad hoc politikai intézményeik miatt. Várakozásuk ezért az volt, hogy a hibrid rezsimek átmenetiek, és tipikusan elmozdulnak az érett demokráciák felé, esetleg kedvezőtlen konstellációk mellett a klasszikus, represszív autoriter berendezkedés irányába. A kétezres évek elejétől viszont a szakirodalom főárama azt regisztrálta, hogy a hibrid rezsimek hosszú távon is stabilak maradhatnak.
Írásunkban két kérdésre keresünk választ.
- Minek köszönhető a hibrid rezsimek stabilitása?
- Milyen legitimációs mechanizmusokat alkalmaznak a hibrid rezsimek, és mi ezek között a közpolitikai eredményesség szerepe?
Esettanulmányunk Szingapúrra koncentrál.
Az autokratikus rezsimek stabilitásának tényezői
Gerschewski nagy hatású szintézise szerint az autokratikus rezsimek stabilitása három pillérre épül: a legitimációra, a represszióra és a kooptálásra. Ezek mérsékelhetik azokat a stabilitási kockázatokat, amelyek az állampolgárok engedetlenségéből, az ellenzéki szereplők szervezett ellenállásából vagy az eliten belüli megosztottságból fakadnak.
A represszió, azaz fizikai elrettentés alkalmazása, illetve az ezzel történő fenyegetés „az autokráciák gerince”. Egyik fajtája, az alacsony intenzitású represszió kevésbé látható és körmönfontabb; tipikusan a rezsim szempontjából kevésbé fontos egyének és csoportok ellen irányul. Ezzel szemben a magas intenzitású represszió láthatóbb, és célpontjában jól ismert egyének, nagyobb csoportok vagy szervezetek állnak.
A kooptálás során az autokráciák a stratégiailag releváns szereplőket, illetve csoportjaikat a rezsim elitjéhez kötik. Ez történhet formális csatornák (vagyis olyan demokratikus intézmények, mint a parlament vagy a politikai pártok) révén, de informálisan is. Az informális kooptálás gyakran alkalmazott eszköze a patronázs, azaz az állampolgárok különféle javakkal, szolgáltatásokkal való megjutalmazása az uralkodó párthoz való hűségük kinyilvánításáért cserébe, de a klientelizmus és a korrupció is.
Az autokratikus rezsimek legitimációja
Hosszabb távon egyetlen politikai rezsim sem építheti fennmaradását kizárólag a represszióra és a kooptálásra, így az autokráciáknak és a hibrid rezsimeknek is legitimálniuk kell hatalmukat. Dukalskis és Gerschewski rámutatnak, hogy az autokráciák történetileg négy mechanizmus révén legitimálták, illetve legitimálják uralmukat. Ezek: az ideológiai indoktrináció, a gazdasági-jóléti teljesítmény, az – ezzel összefüggő, a teljesítményért cserébe megszerzett – állampolgári passzivitás, illetve a demokratikus-procedurális legitimáció. Az ideológiai indoktrináció dominanciája a totalitárius rezsimekre volt jellemző. A mai autokráciákban és hibrid rezsimekben a legitimáció kifinomultabb formái, azaz a teljesítményalapú, valamint a demokratikus-procedurális legitimáció váltak meghatározókká.
Elemzésünkben a legitimáció input, output és folyamat (throughput) dimenzióit különítjük el egymástól. Fritz W. Scharpf nyomán a politikai rezsimek input legitimitását a választói akarat politikai intézményi leképeződésével, a politikai rezsimek output legitimitását pedig a kormányzásnak az állampolgárok jólétére gyakorolt hatásával ragadhatjuk meg. A folyamatlegitimitás a kormányzás procedurális minőségéből adódik.
A szingapúri rezsim stabilitása
Ellentétben sok más autokratikus rezsimmel, Szingapúrban az alacsony intenzitású represszió az intézményesült norma, magas intenzitású párjának alkalmazása csak kivételes esetekre korlátozódik. A kezdetektől fogva uralmon lévő People’s Action Party (a továbbiakban: PAP) a politikai stabilitás fenntartása érdekében szoros kontrollt gyakorol az állampolgárok fölött. Ez tetten érhető a bírósági függetlenség hiányában; a médiacenzúrában (vagy öncenzúrára való ösztönzésben); a gyülekezés, a szervezkedés, a vallás és a szabad véleménynyilvánítás korlátozásában; a szigorú munkaügyi törvényekben; valamint a civil társadalom elnyomásában. Szingapúrban a helyi újságok a Singapore Press Holdings tulajdonában vannak, amit az Információ és Művészetek Minisztériumának kinevezettjei ellenőriznek.
Az alacsony intenzitású represszió jelenlétét jól illusztrálják az internetes bloggerek elleni, közelmúltban folyó perek is.
A PAP-rezsim a kooptálás széles eszköztárát is alkalmazza. A formális, politikai intézményeken keresztül történő kooptálás legnyilvánvalóbb formái az úgynevezett nem választókerületi és kijelölt országgyűlési képviselők intézményei. Előbbi értelmében a választásokon legjobban szereplő vesztes ellenzéki pártok jelöltjeinek (maximum 9 fő) is parlamenti helyet biztosítanak. Utóbbi pedig olyan országgyűlési képviselőket jelent, akiket az elnök jelöl a közösség véleményének becsatornázását segítendő. Ezek a kezdeményezések azt szolgálják, hogy a formális politikai részvételt eltérítsék a pártpolitikától és a politikai versenytől. A kooptálás informális eszközei közül a patronázs alkalmazása megfigyelhető mind az állampolgárok, mind az elitek vonatkozásában. Az üzleti szerződések, a hivatali kinevezések és a végrehajtó pozíciók betöltése úgyszintén feltételezi a kormányzó párthoz való hűséget; vagyis a szakmai siker és előmenetel a pártlojalitáshoz kapcsolódik.
A PAP-rezsim legitimációjának tényezői
Szingapúrban a PAP kormányzáshoz való jogát a bevett nézet szerint az állampolgárok azért ismerik el, mert a PAP vezette kormányok az életminőség javulása formájában meggyőzően teljesítenek.
Ezzel néhány évtized alatt Lee Kuan Yew korábbi miniszterelnök sommás megfogalmazása szerint a „harmadik világból az elsőbe” lépett elő. A mai Szingapúr gazdasági és társadalmi fejlettségét számos tényező mutatja. Technológiai felkészültségét tekintve globális első, emellett a világ egyik legkevésbé korrupt országa, amely a gazdasági szabadság indexét tekintve is az elsők között foglal helyet. De a közösségi szolgáltatások területén is a világ fejlett országai közé tartozik: a WHO rangsora szerint a szingapúri egészségügyi rendszer a hatodik legfejlettebb a világon, és a szingapúri állampolgárok kalkulálhatnak a negyedik leghosszabb várható élettartammal.
A jogállamiság helyzete
A jogállamiság tágan értelmezett fogalma nemcsak a pozitív jog révén történő kormányzást és a jogrend állami eszközökkel való fenntartását foglalja magában, hanem egyúttal a horizontális hatalommegosztás teljesülését, az emberi jogok védelmét és a tulajdonjogokat is. A World Justice Project (WJP) jogállamiság indexe alapján Szingapúr 2019-ben a világ 126 országa közül a 13. legjobban teljesítő ország; maga mögé utasítva az összes többi hibrid rezsimet, de emellett például Japánt és Dél-Koreát is. Ez öt tényezőnek tudható be: ezek a rend és biztonság, a korrupció hiánya, a szabályok végrehajtása és kikényszerítése, valamint a polgári és a büntető igazságszolgáltatás; mely területeken Szingapúr az első hat hely valamelyikén áll. A fennmaradó három dimenzióban, vagyis az alapvető emberi jogok, a kormányzati hatalom kontrollja és a nyílt kormányzat terén ugyanakkor lényegesen hátrébb szorul a globális rangsorban.
A közpolitikai folyamat jellemzői
A PAP-rezsim teljes mértékben a kontrollja alatt igyekszik tartani a közpolitikai napirendet és a közpolitikai alternatívák kimunkálását. Szingapúrban nagy a támogatottsága annak az elképzelésnek, hogy a jó közpolitikai döntéseket zárt ajtók mögött, meritokratikusan választott vezetők hozhatják meg, akik a választók hosszú távú érdekeinek megfelelően járnak el. Ez azon a feltételezésen alapul, hogy minden kormányzat előtt álló problémának van egyetlen objektív megoldása, valamint hogy nincsenek egymással versengő érdekek. Ennek folytán az érdekcsoportok megjelenése, részvétele a közpolitikai folyamatban korlátozott. A közpolitikai napirend meghatározásában ugyanakkor változást hozott az internet részleges liberalizációja. Az új média használatával a civil társadalom aktivistái és az ellenzéki pártok is könnyebben tematizálják a közbeszédet, és képesek korábban mellőzött ügyeket napirendre vétetni.
A meritokratikus elv értelmében a közpolitikai döntéseket magasan képzett, kompetens bürokratikus személyzet hajtja végre. A kormány 1994-ben arról döntött, hogy a miniszterek és a vezető köztisztviselők javadalmazását a versenyszféra legjobban jövedelmező foglalkozásainak bérátlagához köti, azóta
Az intézkedés a legtehetségesebbeknek és a legkompetensebbeknek a közszférába csábítását és a korrupció visszaszorítását célozta.
A közpolitikai folyamat implementációs szakaszában a politikai vezetők és a bürokrácia kifejezetten keresi a visszacsatolásokat. A vélemények becsatornázására a Közösségi Fejlesztési Minisztériumon belül egy külön egységet állítottak fel. A politikai vezetés legitimációs eszközként használja ezt a közpolitikai mobilizációs stratégiát; ennek révén biztosíthatja a közpolitikák minél szélesebb körű elfogadtatását és alaposabb megértését.
A korrupció kontrollja
Szingapúr a kilencvenes évek közepe óta a világ legkevésbé korrupt országainak egyike. A PAP-kormány megerősítette a korrupciós ügyeket kivizsgáló hivatal, a Corrupt Practices Investigation Bureau (CPIB) jogkörét, és folyamatosan biztosítja a hatékony működéshez szükséges finanszírozást. A korrupció huzamosan alacsony szinten tartásában kulcsfontosságú tényező az antikorrupciós hivatal függetlensége a rendőrségtől és más kormányzati szervektől. A CPIB tevékenysége pártatlan; a korrupció vádjában bűnösnek talált egyéneket pártállástól és hivatali pozíciótól függetlenül vonják felelősségre.
Ideológiák
Szingapúr kormánya a kezdetektől fogva törekedett a nemzetiidentitás-érzés kiépítésére. A multietnikus társadalom a függetlenné válást követően súlyos társadalmi feszültségekkel nézett szembe. Ebben a helyzetben a kormány a gazdasági növekedés és a globális gazdaságba való integrálódás érdekében a pragmatikus értékek szószólójaként lépett fel. Fejlesztési terveinek széles körű támogatásához következetesen válságretorikát használt, emellett az államalapító mítoszok közé beemelte a meritokráciát. A meritokratikus elvhez kapcsolódó esélyegyenlőség-eszmény azonban csak korlátozottan teljesül: az elit státuszt Szingapúrban is elsősorban a nem, az etnikai hovatartozás, a társadalmi és a szülői családi háttér (elit iskolák és jó kapcsolatok) határozzák meg.
Választások
A PAP 1959 óta több hiányos – és a kormánypárt szempontjából jól időzített – választást bonyolított le. Az uralkodó párt retorikája szerint az autokrácia és a demokrácia közti alapvető különbséget a választások megtartása képviseli. A szingapúri választások során a szavazás és a szavazatszámlálás mentes a manipulációtól és a visszaélésektől, de az ellenzéki pártokat unfair szabályok akadályozzák. Vagyis „a választási rendszer elég szabad ahhoz, hogy lehetővé tegyék a legitimitással való felruházást, de kellően unfair ahhoz, hogy biztosítsa a PAP dominanciáját”.
A választások időzítésének (több ízben azok előbbre hozásának) is fontos szerepe van azok legitimációjában. A PAP-rezsim eddigi történetében a parlamenti választásokat gyakran időzítette úgy, hogy azok közvetlenül egy kritikus törvény parlamenti benyújtása elé vagy jóváhagyása utánra essenek. Más esetekben a PAP a választások kiírásával valamilyen közpolitikai területen nyújtott jó teljesítményéből próbált tőkét kovácsolni.
Következtetések
A hibrid rezsimek legitimációjában kétségtelenül fontos szerepe van az output legitimációnak, a gazdasági-jóléti teljesítménynek. Szingapúr példája azonban rámutat: leszűkítő a hibrid rezsimek legitimációját pusztán a kormányok gazdasági teljesítményének betudni. A PAP-rezsim legitimációs eszköztára komplex és kifinomult, amelyben a legitimáció input, folyamat- és output típusai között egymást kölcsönösen erősítő kapcsolat áll fenn.
Az input legitimáció (ideológiák, választások) erősíti a legitimáció másik két típusát, a folyamat- és az output legitimációt. Egyfelől, a meritokratikus elv alapján működtetett kormányzati bürokrácia hatékony működést produkál, a vezető bürokraták kiemelt javadalmazása pedig hozzájárul a kiváló gazdasági-jóléti teljesítményhez, a kormányzás magas minőségéhez és a korrupció minimalizálásához. A sikeres kormányzás ugyanakkor meg is erősíti a meritokratikus ideológiát. Másfelől, a jól időzített választások (input legitimáció) is szorosan összekapcsolódnak a folyamat és az output típusú legitimációval. A választásoknak a kritikusnak tekintett intézkedések kedvezőbb fogadtatásához vagy utólagos jóváhagyatásához igazított kiírása megerősíti a közpolitikai folyamat legitimációját. E legitimációs eszközök révén a rezsim úgy szerzi (őrzi) meg kormányzásra való felhatalmazását, hogy közben csak korlátozottan kell bevonnia az állampolgárok csoportjait a közpolitikai folyamatba (és általában véve is csak korlátozottan kell betartania a demokratikus procedúrákat).
A legitimáció ugyanakkor csak egy a rezsim stabilitásának három fő pillére közül. A PAP rezsimje alatt a stabilitás a célzott kooptálás, az alacsony intenzitású represszió és a legitimáció együttesének terméke. A legitimitás és a represszió közti összefüggés ambivalens. Ha azonban a rezsim tartózkodik a magas intenzitású represszió alkalmazásától (ahogy azt Szingapúr esetében láthatjuk), akkor a hibrid rezsimekben a legitimitás és a represszió között is lehetséges egymást erősítő kapcsolódás. Végül a legitimáció kapcsolódása a kooptáláshoz kölcsönös: a legitimáció csökkenti az elit meggyőzésének költségeit, ezáltal könnyíti a kooptálást. A kooptálás, az elit szereplőinek a regnáló rezsimhez kötése pedig csökkenti az alternatív világnézetű vezetők színre lépésének esélyét.
Bartha Attila–Kopasz Marianna
Cikkünk a Böcskei Balázs és Szabó Andrea szerkesztésében, a Napvilág Kiadó gondozásában megjelent Hibrid rezsimek – A politikatudomány X-aktái című tanulmánykötetben megjelent írás szerkesztett verziója.
Kiemelt kép: Suhaimi Abdullah/Getty Images
