Az európai parlamenti választás kevesebb nagy meglepetést tartogatott, mint vártuk, és több kis meglepetést nyújtott, mint amire számítottunk. Ez elsőre furcsán hangzik, de máris megmagyarázom. Nagyjából minden igazolódott, amit előrevetítettünk: elmaradt a zöldek nagy áttörése, ahogy a szélsőjobb hatalomátvétele is. Nőttek a liberálisok, az euroszkeptikusok és csökkent a két nagy párt, az Európai Néppárt (EPP) és a szociáldemokraták mandátumainak száma.
Ez óhatatlanul is azt jelenti, hogy véget ér az eddigi status quo. Négy évtizeden keresztül irányította az Európai Parlamentet a Néppárt és a szociáldemokraták szövetsége, amelyben utóbbi olyannyira másodhegedűs volt, hogy utoljára Jacques Delors töltött ki egy teljes ciklust bizottsági elnökként, ez pedig annyira régen volt, hogy Delors-ról azóta épületet neveztek el az EP-ben. Az Európai Néppárt évtizedek óta szinte minden fontos posztot megszerzett, amit az unióban meg lehet, így a döntéseket is alapvetően ők hozták.
A két nagy párt együtt durván száz mandátummal szerzett kevesebbet, mint az előző ciklusban. Ez egyébként várható volt, bár a szociáldemokratáktól valamivel jobb eredményt reméltek, hiszen az, hogy a britek mégis megtartották az EP-választást, a Néppártnak nem, de nekik jól jöhetett volna. Ehelyett az történt, hogy rengeteg brit mandátumot szerzett Nigel Farage Brexit Pártja, és a Liberális Demokraták is.
És hasonló történt Európa-szerte. A liberális pártcsalád és Matteo Salvini olasz belügyminiszter szélsőjobboldali frakciója, amely korábban is létezett, csak más néven, negyvennél több új mandátumot szereztek fejenként. Valamivel nagyobb lett a zöld frakció, a többiek pedig enyhén sorvadtak.
A pártok közötti különbségek jelentősen kiegyenlítődtek, és hiába maradt a Néppárt a legnagyobb frakció, a súlya kisebb lesz, mint eddig volt. A szocdemek ugyan nem nőttek akkorát, mint amiben a választások előtt bíztak, de eddig ez a két nagy párt méretben együtt az utánuk következő frakciók négyszeresével rendelkezett. Ennek vége, a jövőben még a Néppárt is csak másfélszer akkora lesz, mint a liberális ALDE frakciója.
Ebből elsősorban az következik majd, hogy kell egy harmadik párt is a kormányzáshoz. Az eddigiek alapján úgy nézett ki, hogy ez a harmadik párt csak az ALDE Emmanuel Macronnal kiegészült frakciója lehet. Most viszont kiderült, hogy akár a zöldekkel is megvan a többség a parlamentben.
Így egy kicsit átalakul az alku helyzete. Guy Verhofstadt és a liberálisok vezetése nyilvánvalóan arra számított, hogy az eddiginél jóval nagyobb szavuk lehet az EP-ben, hiszen stabilan kellenek a szavazataik a sima többséghez. De ha a zöldekkel is meg lehet teremteni a többséget, akkor a két nagy párt könnyebben tud béna kacsaként kisebbségből kormányozni, ezért nem kell mindenben megfelelni a legkisebb kormánypárt követeléseinek.
Beszéljünk kicsit a kisebb meglepetésekről is. Salvini győzelmét Olaszországban nem számolnánk ide, bár ez még a Fidesznél is nagyobb győzelem Európában a szélsőjobbnak. Salvini a kormányra kerülése óta nem sokat foglalkozott azzal a belügyminiszteri poszttal, amire megválasztották, inkább a kampányolt. Ennek meg is lett az eredménye, mert a választásokon még ők voltak az 5Csillag Mozgalommal kötött koalícióban a kisebbik párt, de az a populista párt mostanra a harmadik helyre csúszott vissza. Salvini így könnyedén kiálthatja ki magát az európai szélsőjobb vezetőjének, hiszen jobban szerepelt Marine Le Pennél, és nagyobb országban, mint Orbán Viktor.
Ha már Le Pennél tartunk, a legnagyobb meglepetés mindenképp az, hogy a szélsőjobb nyert Franciaországban. Természetesen ez is benne volt a pakliban, de komolyan kevesen hittek benne. Macron pont félidőnél jár az elnökségében, és Le Pen győzelme nem más, mint félidei értékelés. Ahhoz képest, hogy az elnök támogatottsága hol volt a sárgamellényes mozgalom napjaiban, ez még mindig nem annyira rossz eredmény, de ha azt nézzük, hogy Macron irányítani szerette volna az Európa-párti oldalt az EP-ben, mindenképp hatalmas csalódás neki.
Ezzel egyébként eldőlni látszik az, hogy esélyes-e a francia Michel Barnier brexit-főtárgyaló a bizottság elnöki posztjára. Az ugyancsak néppárti Manfred Weber mögött ugyanis Barnier tűnt eddig a legesélyesebbnek, és Macron volt a legkomolyabb támogatója. Amiben az az érdekes, hogy Macron mellett akár Orbán is támogathatta volna, hiszen amikor Barnier öt évvel ezelőtt Jean-Claude Junckerrel szemben indult el, akkor pontosan ez történt.
És ha már Weberről beszélünk: fontos fejlemény, és a meglepetések kategóriájába tartozik, hogy leszerepelt a német kormánypárt. A CDU hét százalékpontot esett vissza, ami csúfos eredmény. A szociáldemokraták viszont még ennél is rosszabbul szerepeltek. Ezek nem tesznek jót Manfred Weber csúcsjelölti esélyeinek. Ahogy egyébként az sem, hogy a gyengülő Néppártban ennyire erős maradt a Fidesz. Mivel a magyar kormánypárt egyel több képviselővel megy vissza Brüsszelbe, mint amennyivel hazajött, egyre nehezebbé válik csak úgy kirakni a Néppártból. Akkor ugyanis majdhogynem arra szintre esnek vissza, ahol szociáldemokraták vannak. Úgy pedig sokkal nehezebb lesz átvinni Webert a bizottság elnöki posztjára. Főleg, hogy erről végső soron az Európai Tanács dönt, ahol ott ül Orbán Viktor is, bár egyedül nem tudja megvétózni Webert, ahogy Junckert se tudta.
Weber egyik első dolga volt, hogy ezzel kapcsolatban válaszoljon egy kérdésre. Azt mondta, 26 mandátumos többsége van a Néppártnak, ez pedig egyértelmű választ ad arra, szükség van-e a Fideszre. Ez egyrészt nem így van, hiába mondja ezt, hiszen tíz mandátumos különbséggel nehéz lenne kiharcolni a bizottság elnöki posztját, másrészt ő maga is elismeri vele, hogy nem az elveken, hanem a mandátumok számán múlik, hogy maradhat-e a Fidesz a Néppártban.
A szélsőjobb számára Belgium volt még hatalmas győzelem, ami elég szimbolikus terep, hiszen a fővárosa pont Brüsszel. Belgium nemzeti specialitása a csokoládé és a sör mellett a működésképtelen kormányzat, és ebben a fővárosban működik a legtöbb parlament is a világon. Most pedig nem csak az EP-választásokra voksoltak, hanem két regionális választásra is, és a Flamand Érdek nevű szélsőjobboldali párt eléggé megerősödött.
De megerősödtek a zöldek is, és nemcsak Belgiumban, hanem Németországban is. Itt nagyon régóta nem történt olyan, hogy a pártok helyet cseréltek volna, most viszont a zöldek lenyomták a szociáldemokratákat. Ezzel sem lett igaz, hogy zöld hullám érte volna el az Európai Parlamentet, hiszen a zöldek a negyedik legnagyobb párt lettek ugyan a parlamentben, de nem nőttek akkorát, mint mondjuk a liberálisok.
És ebből az egészből kiderül, hogy az Európai Parlament kormányzása a következő öt évben sokkal kevésbé lesz stabil, mint eddig volt. Sokkal kiegyenlítettebbek lettek a pártcsaládok közötti erőviszonyok, és sokkal inkább pártpolitikaivá válik az is, ahogy működnek. Ez már csak azért is így van, mert a választók látványosan elkezdtek figyelni arra, mi történik Brüsszelben, eleve sokkal többen mentek el szavazni, mint a legutóbbi EP-választáson. Már csak az a kérdés, hogy a következő napokban, hetekben hogyan és kikkel sikerül megegyezni az Európai Unió vezetéséről.
Kiemelt kép: JOHN THYS / AFP
