Nagyvilág

Majdnem kétszázezernyi készpénz volt a letartóztatott koldusnál

Az 57 éves férfit karácsonykor vették őrizetbe, Manchester belvárosában, kéregetés miatt.

Nagy meglepetés érte a manchesteri rendőröket, miután kéregetés miatt letartóztatták az 57 éves Ludovic Gabort, és átkutatták holmiját.

A Manchesterben élő férfinál ugyanis 515,87 fontnyi készpénzt találtak, azaz, átszámítva nagyjából 188 ezer forintot.

A férfit egy majdnem kétszáz éves törvény alapján vették őrizetbe – írta a Manchester Evening News. A „csavargók, zsiványok és henyélő, vagy rendetlenkedő személyek” ellen hozott jogszabály megtiltja a koldulást is. A törvényt Skóciában és Észak-Írországban már visszavonták, de Angliában és Walesben még életben van.

Százmilliós vagyont hagyott hátra a százéves koldus
Igencsak meglepődtek a 100 évesen meghalt nő szomszédjai, amikor megtudták, hogy a vak koldusnak százmilliós vagyona volt.

A manchesteri rendőrség a hétvégén jelentette be, hogy Gabor beismerő vallomást tett, és elismerte, hogy kéregetett. Ezért 250 fontos pénzbüntetéssel sújtották, valamint egy 85 fontos perköltséget is ki kell fizetnie, azaz nagyjából 122 ezer forinttal lett szegényebb.

A rendőrség egy fotót is közzétett a férfinál talált pénzről.

Százezreket kereső koldusról készült képek járják a netet
Egy postán készültek fényképek az idős férfiról, ahogy nagy halomba rakott pénzt számol, amit az utcán koldult össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik