Khalid Meshal, a Hamász Katarban élő vezetője a múlt héten egy dokumentumot mutatott be Dohában, amely megváltoztatja a szervezet alapító okiratát, és új alapokra helyezi a további működést. Ezzel párhuzamosan a Hamász tisztújító közgyűlésén – Meshalt leváltva – az izraeli blokád alatt lévő Gázai övezet vezetője, Iszmáil Háníja került a szervezet élére.
A magyar olvasó számára ezek a változások a palesztin szervezet élén talán nem mondanak valami sokat, de az arab média tele van a hírrel: nem véletlenül. A Hamász mint az egyik legpotensebb palesztin szervezet kulcsszereplője az izraeli-palesztin konfliktus megoldásának, de már az alapító okiratában a zsidó állam megsemmisítését jelölte meg céljául, ami szalonképtelenné teszi bármilyen kétoldalú tárgyaláson (nem is nagyon tárgyaltak soha Izraellel).
Nézzük végig, hogy milyen újdonságot hozott az új charta, és ennek milyen hosszú távú politikai hatásai lehetnek.
Az 1967-es „vonalak” elfogadása
Az 1967-es határ elfogadása a „hatnapos háború” előtti határvonalakra vonatkozik, amikor Izrael még nem foglalta el a Gázai övezetet, Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet Jordániától. (Bár Izrael egyoldalúan kivonult a Gázai övezetből 2005-ben, és 2006-tól azt a Hamász ellenőrzi, Ciszjordániában azóta telepeket épített.)
Ez a lépés azért fontos, mert Obama a „kétállamos megoldás”, tehát a palesztin és az izraeli állam határvonalait ezek mentén jelölte volna ki. Azzal, hogy a Hamász elfogadja ezeket a határokat, azt gondolhatnánk, hogy jelentős lépéseket tett a béke felé, csakhogy ez nincs így. A Hamász vezetősége ugyanis tisztában van azzal, hogy Izrael számára a ’67-es határok elfogadhatatlanok (védhetetlenek, ahogyan Benjámín Netanjáhú fogalmazott), nem is beszélve az etnikai arányok időközbeni megváltozásáról az izraeli telepek miatt. Hiába tűnik úgy tehát, hogy a Hamász előremozdult a tárgyalások felé, ami akár jelentős nemzetközi támogatottságot is hozhat a számára, a szervezet nyilván pontosan tisztában van azzal, hogy a Kelet-Jeruzsálem körül és Ciszjordániában élő kétszázezer telepes kiűzése bármelyik izraeli politikus számára felér a politikai öngyilkossággal.
Izrael államot nem ismeri el, de nem a zsidókkal van baja
A Hamász persze az új okiratában sem ismeri el Izrael államot, ezt a saját szélsőséges dzsihadistái miatt nem is teheti meg, hiszen ők abban a pillanatban a szervezet ellen fordulnának. Meshal azonban egy interjúban már hangsúlyozta, hogy a konfliktus a zsidó állam és a Hamász között nem vallási természetű, hanem politikai, az ő ellenségük nem a zsidóság, hanem a cionizmus. Ezen a hozzáálláson pedig egyértelműen látszik a szándék, hogy a Hamász szeretné magát mérsékeltebbnek mutatni a többi palesztin iszlamista szervezetnél – kérdés persze, hogy ez lehetséges-e. A jó hír, hogy a Hamász nem akar már megölni már minden zsidót, a rossz, hogy szerintük még mindig nem létezik olyan, hogy Izrael állam.
A palesztin menekültek hazatérésének joga és ragaszkodás Jeruzsálemhez
Libanonban, Jordániában, Szíriában, de Ciszjordániában és a Gázai övezetben is rengeteg olyan palesztin menekült és annak leszármazottja él, akik Izrael alapításakor vagy az azt követő arab háborúk során menekült el a területről. Körülbelül 5 millió emberről beszélünk, akiket Izrael demográfiai okokra hivatkozva nem enged visszatérni. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ha mind az ötmillióan visszatérnének, többségbe kerülnénk az országban a palesztinok, ami mindenképpen meglátszana az egyébként tényleg szabad választásokon.
Jeruzsálem pedig ugyanúgy szent helye a zsidóknak, mint az araboknak és a keresztényeknek, a zsidók és a palesztinok ugyanúgy fővárosukként tekintenek rá.
Szakítás a Muzulmán Testvériséggel
Az egyetlen valódi súllyal bíró kijelentés az egész új alapító okiratban a szakítás kimondása a Közel-Kelet talán leghangsúlyosabb és kifejezetten modern politikai iszlamista szervezetével, a Muzulmán Testvériséggel. A Muzulmán Testvériség mikrohiteleivel, viszonylag visszafogott politikai agendájával, saját oktatási, kulturális intézményeivel a világ talán legnagyobb titkos társasága – a befolyása olyan nagy, hogy a 2011-es egyiptomi forradalom után a szervezet delegált elnököt az ország élére Mohamed Murszi személyében. Ahmad Jászin, a Hamász alapítója kifejezetten jó kapcsolatokat ápolt a Muzulmán Testvériséggel, gyakorlatilag a Hamász a szervezet fiókja lett. Mohamed Murszi beiktatásától kezdve sokkal egyszerűbb lett az élet a 2006 óta izraeli blokád alatt lévő Gázai övezetben, Mursziéknak ugyanis kiemelt fontosságú volt palesztin partnerük, így kifejezetten támogatták a palesztin-egyiptomi határon működő, több mint háromezer csempészalagút zavartalan működését, ami szinte mindennel ellátta a Gázai övezetet.
Ezeknek az alagutaknak a nagy része egyszerű kereskedelmi funkciót töltött be, igaz, a Hamász és az Iszlám Dzsihád is fenntartott magának néhányat fegyverbeszerzés céljából, de elsősorban építőanyagokat, vasbetont, járműveket vittek be. Ez a kereskedelem felvirágoztatta a határ menti egyiptomi városokat (elsősorban Ál-Árist) és megakadályozta a humanitárius krízis kialakulását a Gázai övezetben, illetve lehetővé tette a folyamatos újjáépítéseket.
2013-ban azonban Abdel Fatah Asz-Sziszi eltávolította Murszit és szervezetét a hatalomból, és olyan szintű tisztogatásba kezdett az országban, ami újra illegalitásba kényszerítette az időközben terrorszervezetté is nyilvánított Testvériséget. Emberek tízezrei kerültek börtönbe, a harciasabbak pedig a Sínai-félszigeten találtak menedékre, ahonnan rendszeresen támadták a katonai infrastruktúrát, komoly palesztin segítséggel. Asz-Sziszi a mai napig több ezredet állomásoztat a Sínai-félszigeten, hogy Izrael hozzájárulásával harcoljon ezekkel a sejtekkel. A hadművelet keretén belül pedig gyakorlatilag minden alagutat lezártak a Gázai övezet felé.
Ez lassan megfojtja a palesztinokat és persze az övezetet uraló Hamászt, amely Mursziékhoz hasonlóan a Muzulmán Testvériség központjává váló Katarból kapták a támogatást. A szakítás deklarálásával és a Gázai övezetben élő Iszmáil Háníja megválasztásával a Katarban élő Meshallal szemben a Hamász a kapcsolatok normalizálódását reméli Egyiptommal, hogy legalább arra a szintre álljanak vissza, mint Hoszni Mubarak idején, aki megtűrte az alagutak működését.
Iszmáil Haníja és a Hezbollah
A szervezet élére megválasztott Iszmáil Háníja neve nem cseng ismeretlenül azoknak, akik az elmúlt években követték az izraeli-palesztin konfliktust. Haníja 1962-ben született Gázában, többször ült Izraeli börtönökben. 2006-ban Mahmud Abbasszal szemben elsöprő győzelmet aratott a kiírt választásokon. 2014-ig, amikor is lemondott a Fatah-Hamász kiegyezés aláírása után, az övezet vezetője volt. A nevéhez köthető, hogy minden frakciót lefegyverzett a palesztin polgárháború során az övezetben, kivéve az Iszlám Dzsihád nevű, politikai agendával nem, ellenben 8 ezer fegyveressel rendelkező terrorszervezetet, amely kiváló kapcsolatokat ápol a libanoni Hezbolláhhal.
Irán korábban Meshalt okolta a Hamász és Irán közötti rossz viszonyért, Haníja megválasztásával ez a probléma megoldódni látszik: Haníaja az Iszlám Dzsihádon keresztül jó kapcsolatot ápol a Hezbolláhhal, azon keresztül Iránnal. A katari támogatás kiesése után nem teljesen kizárható, hogy a helyét Irán fogja átvenni, ami életveszélyes fenyegetés Izrael számára – nem véletlenül bombázzák izraeli vadászgépek már most Damaszkuszban a Hezbolláh fegyverraktárait.
Összefoglalva: nem igazán változtatott önmagán a Hamász, az egyetlen jelentősebb irányváltás a Testvériségtől való elszakadás.
