Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, december 16-án Pesavárban tálib milicisták 130 gyermeket gyilkoltak meg. Pakisztán három napos gyásznapot jelentett be. Az indulatok azonban nem látszanak csitulni az országban, ahol nyilvános kivégzések várhatók.
November 30-án Pakisztán fővárosát, Iszlámábádot gyakorlatilag lezárta a rendőrség. A parlament épületét, ahová a tüntetést szervezték kerülőutakon lehetett megközelíteni. Az ország minden részéről érkeztek tüntetők, hogy a miniszterelnök, Nauáz Sárif lemondását követeljék. A rendezvény délután öt órás kezdettel volt meghirdetve, vagy háromszor állítottak meg a géppuskás rendőrök, mire a közelébe értünk. Bombát kerestek.
Miután nem találtak, eligazítottak, hogy merre menjünk. Civil útlezárások is voltak a városban, a kormánypárti aktivisták pedig, ellentétben a rendőrökkel, kiosztottak néhány pofont az erősködő tüntetőknek. Nem lett volna szerencsés, ha beléjük futunk.
Fél hatra értünk a parlament épülete elé, melyet fémkonténerekkel barikádozott el a rendőrség. A körülbelül félmilliós tömeget fémdetektoros kapukon engedték keresztül. A hangulat kifejezetten feszült volt, de ez rohamosan enyhült. Az egyetlen félelmünk az volt, hogy egyszerűen be fog szakadni a konténer teteje alattunk, melyre több tucat tüntetővel együtt másztunk fel.
Végül nem szakadt le. Mire az ellenzék vezetője, Imrán Khán beszélni kezdett, nyilvánvalóvá vált, hogy nem fog atrocitás történni. Pedig az ellenzék immár négy hónapja tüntetett szerte az országban, a választások megismétlését, a korrupció felszámolását és átlátható közbeszerzési rendszert követelve.
Imrán Khán is back in town
Meglepő módon az ország csaknem egy éve tartó súlyos belpolitikai válságára éppen a pesavári terrortámadás tett pontot. Az urduul „azadi”-nak, szabadságnak nevezett tüntetéssorozatok, melyek augusztus 16-án kezdődtek a pakisztáni Tehrík-e Inszáf (PTI) párt szervezésében, négy hónapon keresztül tartott szerte az országban.
A párt azzal vádolta a miniszterelnököt és családját (tegyük hozzá, hogy nem teljesen alaptalanul), hogy elcsalták a választásokat – a fő követelésük is az volt, hogy írjanak ki új választásokat.
A békés tüntetési hullámot szervező párt időközben az ország legnagyobb ellenzéki pártjává nőtte ki magát, a pártot alapító világhírű krikett játékos Imrán Khán pedig úgy tűnt, nagyon is könnyedén tudja megszólítani az apolitikus ifjúságot tisztaságot, átláthatóságot és egyenlőséget követelő szlogenjeivel, melyekkel szemben Sárif elnök korrupciós vádakban fuldokló kormánya állt. Az elnök egyébként közvetlenül több családtagját nevezte ki vezető pozíciókba.
A novemberi tüntetés előtt interjút készítettem a PTI egyik alelnökével, Shibli Fárázzal, akit elsősorban arról kérdeztem, mi lesz a forgatókönyv, ha a kormány hirtelen és előrejelzés nélkül lemond az ország minden tájáról érkező és a fővárost megbénító tüntetők miatt. Ennek Fáráz nem látta túl sok esélyét – igaz annak sem, hogy a rendőrség és a hadsereg durván beavatkozna a tüntetésekbe, illetve erővel számolná fel azokat.
Mind a kormány, mind az ellenzék számára ugyanis nyilvánvaló volt, hogy a hadsereg ezúttal ki szeretne maradni a belpolitikából – legalábbis erre utalt, hogy a kormány több burkolt felszólítására sem kezdték meg a tüntetések felszámolását, Imrán Khánt sem tartóztatták le, pedig a néhány helyen erőszakossá fajuló tüntetések miatt felbujtásért körözést is adtak ki ellene.
2014 augusztusától komolyabb ellenállás nélkül mindenhol tüntetett az ellenzék Pakisztánban. Novemberre annyit változott a helyzet, hogy a kezdetben a tüntetésekhez csatlakozó iszlamista Tahirúl Kádri sejk követői lassan elszivárogtak, a hadsereg pedig – bár hivatalosan ezt soha ki nem mondta – inkább Khán mellé állt, aki többek között ki szeretett volna lépni az Egyesült Államok által vezetett háborúból a terror ellen és külön megegyezést szorgalmazott a pakisztáni tálibokkal, a Tehrik Il Taliban Pakistanival (TTP).
Novemberben az általam kérdezett rendőrök és a hadsereg kihelyezett különleges alakulata, a Rangerek egyöntetűen úgy fogalmaztak, kizárt, hogy bármilyen formában fellépjenek a tüntetők ellen, így a tüntetéssorozat gyakorlatilag – pláne, hogy 30-án Khán bejelentette, hogy eszük ágában sincs elmenni, amíg a miniszterelnök le nem mond – a végtelenségig folytatódhatott volna, ha nem következik be a pesavári mészárlás.
Politikai öngyilkosság
A katonai iskola, ahol a tálibok a mészárlást elkövették egyébként a KPK tartományban található, ott, ahol a legmagasabb a PTI és Khán támogatottsága. 2013-ban ugyanis nyertek a tartományi választásokon.
Imrán Khán december 17-én alig néhány órával a mészárlás után azonnal bejelentette a tüntetések beszüntetését az országban, és leült tárgyalni a miniszterelnökkel és a pártokkal a terrorellenes harcról. Más választása nem igen volt.
Politikai ellenfeleitől már jóval korábban megkapta a „tálib khán” gúnynevet az olyan nyilatkozatai miatt, mint hogy „Amíg a tálibok azt gondolják, hogy az Egyesült Államok háborúját vívjuk, addig mindig dzsihádra fognak hívni ellenünk” vagy „Akkor nyerjük meg ezt a háborút, ha leszakadunk az Egyesült Államokról”.
A „jó” kapcsolata a tálib vezetéssel is nyilvánvaló volt: december elején a pakisztáni tálibok őt jelölték meg, mint közvetítőt a kormányzattal folytatott béketárgyalások során, a tüntetési meneteket, melyek keresztül haladtak a területeiken nem támadták meg.
A pesavári mészárlás után azonban a jó viszonyt hangsúlyozni a talibánnal felér a politikai öngyilkossággal az országban – nem véletlenül ült le fenntartások nélkül a PIT a kormány által szervezett „Összpárti” konferencián és szüntette be a tüntetéseket.
Fotó: Jászberényi Sándor
Vérre vér következik
Akárhogyan is nézzük a tragédia igazi haszonélvezője Nauáz Shárif miniszterelnök és kormánya, aki mindent el is követ, hogy az országban eluralkodó tálibellenes és bosszúvágyó hangulatot a lehető legtöbb rendelkezésére álló populista eszközzel kihasználja.
Azonnali hatállyal megszüntette azt a moratóriumot, mely a terrorizmus vádjával halálra ítéltek kivégzését függesztette fel, semmilyen újabb fellebbezésére pedig nem adott lehetőséget az elítélteknek. Ennek hatására az ország nagyobb börtöneiben, például a Fájszálábádi börtönben is kivégzéseket hajtottak végre, a kivégzési hullámnak pedig korántsem látni a végét. Az Amnesty International jelentése szerint további 500 elítélt kivégzése várható.
A népharagot a Sárif kormányzat azzal is próbálja kielégíteni, hogy ezeket a kivégzéseket nyilvánosan közvetítik. Ez azonban még korántsem minden. A pártokkal egyeztetve a miniszterelnök letette a voksát a terror elleni háború mellett.
Egy sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: „Nem felejthetjük el vagy bocsáthatjuk meg a barbároknak, amit elkövettek. A terror elleni utunkon nem lesz kivételezés vagy megkülönböztetés.”
Ezzel egy időben utasította a hadsereget az eddig is zajló terror elleni hadművelet kiszélesítését Vazirisztánról az ország több területére, beleértve a KPK tartományt is, ezzel egy időben pedig a katonai vezetés tárgyalásokat kezdett Afganisztánnal, mely partnernek mutatkozik egy közös tálib ellenes hadműveletre a határvidéken.
Tekintve, hogy a tálibok a pesavári vérfürdőt a „terror ellenes” hadműveletre adott bosszúként nevezték meg, várható némi vér az elkövetkező hónapokban Pakisztánban.
