Szulimaniból hajnalban indulunk a frontvonalra, amely jelenleg Khanaqin siíta muszlim többségű városa mellett húzódik.
Folyamatosan dörögnek az ágyuk, és negyvennyolc fok van árnyékban. Sárga füves hegységen megyünk keskeny szerpentineken, a hegyek között gyorsfolyású patakok szaladnak és valószerűtlen zöld tavakba gyűlnek össze a völgyben. A kocsiban rengeteg fegyver van, az anyósülésen ülő bajszos kurd férfi rengeteget szerencsétlenkedik, mire fel tudja venni a repeszmellényét.
Alig férünk el a fegyverektől, s ahogy közeledünk az Iszlám Állam (ISIS) ellenőrizte területekhez, ahol a kurd offenzíva zajlik, egyre csendesebb lesz mindenki. Bármelyikünk meghalhat a mai nap folyamán. Vagy, ami még rosszabb: az ISIS fogságába eshet. Szerencsére ez sem Hiúa Dzseffre, sem rám nem vonatkozik.
Közös egyetértésben meghagyjuk a pesmergáknak, akikkel utazunk, hogy, ha a fronton látják, hogy megfognak az ISIS-esek, és nem tudnak segíteni, minket lőjenek agyon. A golyó még mindig jobb, mint a lefejezés a YouTube-ra feltöltve.
Khanaqin egy apró kis vegyes népességű városka, melybe több ezer pesmerga érkezett visszaverni az ISIS invázióját. Kilométerenként ellenőrzőpontok állnak – nem csak pesmergákból. A város férfi lakossága szintén fegyvert fogott a közelgő ISIS ellen, mert síitaként pontosan tudták, mire számíthatnak, ha elfoglalják a települést: nyilvános kivégzésekre, fiaik besorozására, lányaik házasságra kényszerítésére valamelyik dzsihádistával.
Köhögve röhögnek az ISIS-es poénokon
Sokat beszél mindenki a halálról, a férfiak fogadkoznak, viccelnek vele, köhögve röhögnek az ISIS-es poénokon az éttermekben. Itt azonban senki sem macsó. Nincs más választása senkinek sem a harcon kívül. Idős, több mint hetvenéves bácsikákat fotózok a hegyek között megbúvó egyik pihenőhelyen. Az ősz és végtelenül tiszteletreméltó férfiak a frontról jönnek, fegyverrel a vállukon, Kurdisztán nemzeti viseletében. Minden nap sokan halnak meg.
Fotó: Jászberényi Sándor
Bár az Egyesült Államok légi támogatása megakasztotta a totális ISIS-offenzívát, a csapásaik jelentős része nem a kurd határokra, hanem iraki területekre koncentrál. Mahmúd Sangaúi tábornok, az egyesített pesmerga erők parancsnoka Khanaqinban egy tea mellett elmeséli, hogy a beígért amerikai segítség késik: folyamatos és krónikus hiány van lőszerből, fegyverekből. Élelmiszert a helyiek visznek a harcoló csapatoknak.
Sűrűn és boldogan rázza a kezemet, amikor Hiúával engedélyt kérünk, hogy újságíróként beágyazzanak a pesmerga hadtestbe.
„Köszönöm, hogy kockáztatod az életedet, hogy a világ megismerje, hogy a barbárok ellen és a toleranciáért harcol Kurdisztán.”
Csikorognak a kilőtt töltényhüvelyek a kocsik kerekei alatt
Az engedélyt megkapom, indulunk ki a frontra. Délután két óra van, elképesztően meleg. A pesmerga csekkpontok megsokszorozódnak, ahogyan elhagyjuk a várost. Kopár dombok között haladunk, csikorognak a kilőtt töltényhüvelyek a kocsi kerekei alatt, amikor elérjük a pesmergák utolsó erősítését. Egy homokzsákokkal megerősített hadállás az egész, egy géppuska néz a távolba. A hadállást védő tizenöt pesmerga harcos kitörő örömmel fogad minket. Teával kínálnak és egy nejlonból felhúzott sátor alatt ismertetik a helyzetet, folyamatos, süketítő ágyúdörgés közben.
„Ott kezdődik a kalifátus” – mutat az egyik fiú olyan tíz méterre előre. „Most akár be is mehetnél az Iszlám Állam földjére, ha nem aknáztuk volna alá az utat.”
Fotó: Jászberényi Sándor
Megtudom, hogy a hadállástól jobbra síita tömegsír található. Az ISIS, melytől két nappal (!) ezelőtt, a kurd offenzíva kezdetén elfoglalták a dombot, tizenöt síita falusit végzett ki. Testüket temetetlenül hagyták oszlani a napon. A pesmergák adták meg nekik a végtisztességet. Már, amennyire a lehetőségek engedték.
A beszélgetésünket az őrségben álló és távcsővel kémlelő fiatal pesmerga harcos kiáltása szakítja félbe.
„Jönnek bazdmeg a kurvák, jönnek” – mondja kurdul, de nem kell lefordítani nekem. Mindenki felugrik és fegyverestől a homokzsákokhoz rohan.
Egy amerikai Humwee terepjáró közeledik az úton, szabad szemmel is jól látom. Több sem kell a fiúknak, azonnal tüzet nyitnak a kalasnyikovokból, felállnak az RPG-sek, hogy megszórják, ha lőtávolba ér.
A fekete ruhás ISIS-esek azonban nem sietnek. A páncélozott Humwee védelmében, kényelmesen körbehajtanak a golyózáporunkban, majd visszatérnek a saját állásaikhoz. Terepszemléznek és semmi több.
„Ez a baj ezekkel” – mondja az egyik pesmerga harcos arabul. „Van egy csomó amerikai fegyverük, amit az irakiaktól zsákmányoltak és tudják használni őket. Nekünk régi, főleg orosz fegyvereink vannak. Egy ilyen dögnek legalább négy RPG gránát kell, feltéve, ha jól célzol.”
Fotó: Jászberényi Sándor
Amikor az ISIS Humweeje eltűnik a dombok között, a pesmergák visszatérnek a sátorba és folytatják a teázást. Repkednek a vaskos poénok, többek között megkapom, hogy hasonlítok Abu Bakr Ál Bágdádi kalifára, ha hunyorítva néznek rám – a kalasnyikov célzóján keresztül.
Arra a kérdésemre, hogy üzennének-e valamit a magyaroknak, ha már itt vagyok, azt mondják:
„Értetek is harcolunk, mert ezek nem fognak megállni itt.”
Négy órakor több egység is felsorakozik a hadállás fedezéke mögött. Líbiából már ismerős Mitsubishi terepjárókra szerelt 50 kaliberes gépágyús pesmergák készülnek a délutáni offenzívára. A hadállás parancsnoka megkér minket, hogy vonuljunk vissza. Az offenzíva perceken belül meg fog kezdődni, csak hátráltatnák az egységeket, ha ránk is vigyázniuk kellene.
Elindulunk vissza Khanaqinba. Elhagyunk két öreg tankot, melyek még mozognak, de látszik rajtuk, mit álltak ki az elmúlt hetekben. Kiúá megáll, felmászik az egyikre, kibontja a táskájában hordott kurd zászlót és lengetni kezdi a szélben. „Ezt fényképezd le. Hogy Kurdisztán büszke és bátor népe vagyunk.”
Lefényképezem.
Az éjszakát a pesmerga főhadiszálláson töltjük. Egy Németországban élő, német állampolgárságú kurd férfi félrehív. „Képzeld, lábprotézisem van és söröm.”
Sörözve nézzük a harcok fényeit a város felett.
Éjfélkor jönnek a hírek, hogy a pesmerga offenzíva nem volt sikeres, négyen meghaltak azok közül, akiket kora délután fotóztam.
A pesmergák tisztelettel megkérnek, hogy az elesett harcosokról készített utolsó képeket bocsássam a rendelkezésükre. Ezt meg is teszem.
