Nagyvilág

Az Iszlám Állam súlyos csapást mért a szír kormányra

Félezer halottja van a dzsihádisták legutóbbi akciójának.

Az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista szervezet erői áttörték vasárnap a szíriai kormánycsapatok utolsó támaszpontjának védelmi vonalát az északkeleti Rakka tartományban, és elfoglalták a létesítmény nagy részét.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű szervezet jelentése szerint a Rakka tartományi fővárostól 45 kilométerre fekvő, fontos Tabka légitámaszpont gyakorlatilag az IÁ kezére került, a területén szíriai kormánykatonák tucatjainak holtteste hever, de egyes szektorokért és a környéken még folynak a harcok. A szíriai légierő mindazonáltal újabb légicsapásokat mért a támadókra – írja az MTI. 

A hivatalos szíriai hírügynökség, a SANA megerősítette, hogy a támaszpont kikerült a kormányerők ellenőrzése alól. Hozzátette, hogy a katonák sikeres átcsoportosítást hajtottak végre, miután kiürítették a bázist.

A megfigyelők szerint a katonák nagy számban vonulnak vissza északnak, Azaria település felé.

Az IÁ szerdán indította negyedik rohamát a repülőtér ellen, ahonnan repülőszázadokat, harci helikoptereket, tankokat és tüzérséget vetettek be az iszlamisták ellen. Az OSDH helyi aktivistái szerint a harcokban legalább száz dzsihadista esett el, és mindkét oldalon sok volt a sebesült. Egy későbbi összesítésben azt közölte, hogy az ellenfelek kedd éjjel óta több mint 500 főt vesztettek: a katonák közül 170-en, az iszlamisták közül 346-an estek el. Az IÁ a bázis elfoglalása során kivégzéseket is végrehajtott – tette hozzá.

Az OSDH szerint az IÁ fegyveresei bekerítették a visszavonuló kormányerők egy 150 fős csoportját és vélhetőleg foglyul ejtették őket.

Rakkában az IÁ fegyveresei és szövetségeseik az utcákra vonultak, és örömükben a levegőbe lövöldöztek a győzelmi hír hallatán. A város központjában szíriai katonák levágott fejét tették közszemlére.

Tabkánál az IÁ súlyos vereséget mért a kormányra – vélik a hírügynökségek szakértői -, és annak elfoglalása után a szervezet a szomszédos Aleppó tartomány felé fordíthatja a figyelmét, ahol az elmúlt hetekben már tucatnyi város és falu került a kezére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik