Nagyvilág

Nicolas Sarkozy újraindul az elnökségért

Nicolas Sarkozy francia államfő szerda este hivatalosan bejelentette, hogy ismét elindul az elnöki székért az alig több, mint két hónap múlva esedékes elnökválasztáson.

“Igen, jelöltetem magam az elnökválasztáson” – válaszolta a 2007-ben öt évre megválasztott konzervatív köztársasági elnök a műsorvezető kérdésére a TF1 kereskedelmi televízió esti híradójának stúdióvendégeként.

Az államfő döntését azzal indokolta, hogy az elmúlt három évben az egymást követő, példa nélküli válságok nyomán olyan helyzet alakult ki Franciaországban, Európában és a világban, hogy ha nem kérné újra a franciák bizalmát, az olyan lenne, mintha elhagyná a posztját.

Sarkozy magát “egy olyan hajóskapitányhoz” hasonlította, akinek a “hajója hatalmas viharba” került, s ezért úgy vélte, hogy hivatalban lévő elnökként most több kötelessége van, mint joga. “Van mit mondanom a franciáknak, vannak javaslataim” – hangsúlyozta az államfő, hozzátéve, hogy már hetekkel ezelőtt meghozta a döntését arról, hogy ismét megméreti magát.

A köztársasági elnök “az erős Franciaországot” tűzte jelszavára, s jelezte, hogy kampányának központi gondolata az lesz, hogy “visszaadja a népnek a szót”. Elismerte, hogy a gazdasági és a pénzügyi válság megakadályozta abban, hogy végigvigye azokat a reformokat, amelyeket célul tűzött ki mandátuma elején. “Nem lehet mindent megcsinálni öt év alatt, három éve példátlan erejű válságok sorozatát szenvedjük el” – fogalmazott.

A köztársaságielnök-választás első fordulóját április 22-én, a második fordulót pedig május 6-án tartják Franciaországban.

Ha ma tartanák az elnökválasztás első fordulóját, a felmérések szerint Sarkozy a szavazatoknak csak 25 százalékát kapná meg; 40-43 százalékával a második fordulóban is hatalmas vereséget szenvedne Francois Hollande szocialista jelölttől, aki 57-60 százalékkal győzne.

Sarkozy a közvélemény-kutatási adatok által jelzett tendencia miatt gyorsította fel kampányát, amelyet eredetileg csak márciusban kívánt elindítani. Még a közelmúltban is olyan népszerűtlen intézkedéseket jelentett be – egyebek mellett áfa-emelést – amellyel azt kívánta bizonyítani, hogy az utolsó pillanatig felelős elnökként irányítja az országot.

A magyar emigráns gyermekeként született, ügyvéd végzettségű 57 éves hiperaktív Nicolas Sarkozyt 2007-ben a szavazatok 53 százalékával választották elnöküknek a franciák. Célja “Franciaország megreformálása” volt. A De Gaulle tábornokhoz hasonló népszerűsége azonban fél év alatt hatalmasat zuhant, s a gazdasági válság időszakában minden idők legnépszerűtlenebb francia elnökévé vált.

Sarkozy a jobboldal elnökjelöltjeként első hivatalos látogatását csütörtökön a dél-franciaországi Annecy-ban teszi, majd vasárnap tartja első nagygyűlését Marseille-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik