Nagyvilág

Sarkozy: Európa már nincs a szakadék szélén

A francia elnök szerint Európa pénzügyi helyzete stabilizálódott, mostantól a gazdasági válságból való kilábalásra kell koncentrálni.

Nicolas Sarkozy erről vasárnap este beszélt abban a gazdasági témákról szóló egyórás interjúban, amelyet élőben közvetített hat országos francia tv- és rádiócsatorna.

“A világ és Európa pénzügyi helyzetének stabilizáláshoz a feltételek adottak. Európa már nincs a szakadék szélén. Mostantól minden erőnket a gazdasági válság megoldására kell fordítanunk” – hangsúlyozta a francia államfő.

Három hónappal a francia elnökválasztás előtt Sarkozy – aki egyelőre nem jelentette be hivatalosan, hogy újrajelölteti magát – azt kívánja bebizonyítani, hogy mandátuma végén is képes meghozni olyan népszerűtlen intézkedéseket, amelyeket elengedhetetlennek tart a válságból való kilábaláshoz.

Az egyik legfontosabb ezek közül Franciaország versenyképességének javítása érdekében az áfa 1,6 százalékos megemelése – 21,2 százalékra – a szociális védőháló finanszírozására. Ezzel párhuzamosan a kormányzat csökkenti a munkáltatói járulékokat, amelyekből eddig fedezték a szociális kiadásokat. Az intézkedés október 1-jén, fél évvel az elnökválasztás után lép életbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik