Olajválságot hoznak a forradalmak?

A Közel-Keleten ezen a télen végigsöprő forradalmi láz, elmozdíthatatlannak hitt vezetők bukása, valamint az arab világ és a demokrácia viszonyának átformálódása már alapjaiban is jelentős hatással vannak világpolitikára. Van azonban még egy tényező, melynek kapcsán a nyugati modern világ már a XX. század eleje óta egy percig sem veszi le a szemét a térségről, az olaj. Ahol olaj van, diktatúra van, ez az „olaj átka”? Mi lesz, ha Líbia, a világ egyik legnagyobb olajtermelője kiesik? Mikor lesz olcsóbb hibrid autót vásárolnunk a robbanómotoros változat helyett? Tényleg elfogy az olaj hamarosan?

Ahol olaj van, gáz van

A világ húsz legnagyobb olajtermelője közül hét a szűken vett Közel-Kelet államai közül kerül ki. A termelt olajmennyiség alapján növekvő sorrendben: Líbia, Algéria, Kuvait, Irak, Egyesült Arab Emírségek, Irán, Szaúd-Arábia. Kis jóindulattal ideszámíthatjuk még Azerbajdzsánt, valamint relatív közelségben van még Angola, Nigéria, valamint Kazahsztán. A Közel-Kelet a világ olajtartalékának egyik legfrekventáltabb részén fekszik, az itteni országok geopolitikai értéke tehát jócskán megváltozott az elmúlt évszázadban.

A világ olajkészleteinek megközelítőleg háromnegyede viszont olyan országokban van, ahol autoriter politikai berendezkedés, fegyveres konfliktus, vagy terrorveszély van, esetleg ezek tetszőleges kombinációja áll fenn. 2011-ben a húsz legnagyobb kitermelőből nyolc Ázsiában, négy Afrikában, három Dél-Amerikában, kettő Észak-Amerikában, kettő Európában, egy pedig európai és ázsiai területeken egyaránt fekszik (Oroszország). Hat vitathatatlanul demokrácia (USA, Mexikó, Kanada, Norvégia, Nagy-Britannia, Brazília – bár ez utóbbinál azért remeg a léc), öt legfeljebb idézőjelben nevezhető demokráciának (Oroszország, Irak, Venezuela, Nigéria, Angola). A maradék kilenc ország bár eltérő mértékben, de autoriter, vagy diktatórikus államberendezkedésnek ad otthont, legyen az teokratikus köztársaság, kommunista diktatúra, vagy éppen egy abszolút uralkodó elnyomó rendszere. Létezik összefüggés?

Deák András, a Közép-Európai Egyetem EU-bővítési központjának kutatási igazgatója, energiapolitikai szakértő lapunknak elmondta, mindenképpen van összefüggés az olajban gazdag közel-keleti országok jelenlegi politikai berendezkedése és a természeti kincsek feletti rendelkezésük között. Azonban ez a viszony nem ok-okozati, tehát nem az olajkészletek felfedezése után jöttek létre az autoriter rendszerek, abszolút monarchiák. Sokkal inkább arról van szó, hogy a nagy nemzeti monopóliumok megerősítették a tradicionális berendezkedéseket és konzerválták azokat.

A társadalmi szerződés nem eladó

Ezek az országok monokultúrák, költségvetésük jelentős része (országonként eltérő, de általánosságban 40-80 százalék) az olajexportból származik. Itt nem jött létre versenypiac, mint nyugaton, egy hatékony kartell-struktúrára alapul a kitermelés, amely a monopol szereplők számára komoly politikai hatalmat is nyújt. A kutató kifejti, hogy ez nem csupán belpolitikai méretekben működik, mivel az OPEC országok nagy hányada elve arab ország, a kulturális közelség és a könnyű egymásközti kommunikáció jelentősen megdobja a szereplők érdekképviseleti potenciálját, az OPEC-országok képesek együttesen, hatékonyan fellépni. Erre a tényezőre az első komolyabb figyelmeztetést 1973-ban kapta a nyugat, amikor jom kippuri háború idején Amerika egyértelműen kiállt Izrael mellett.

A szaúdi király Obamával tárgyal (Fotó: MTI)

Az olajban gazdag tradicionális monarchiák esetében mindig nagy a kísértés, hogy a felmerülő szociális feszültségeket az olajbevételekből orvosolják, azaz megvásárolják a társadalom „hallgatását” politikai ügyekben – állítja Deák András. A hagyományos berendezkedés megőrzése érdekében a belső nyomás hatására viszont folyamatosan növelniük kell a szociális kiadásokat, erre pedig az OPEC-nek minden eszköze megvan. Ez a tényező már önmagában az olajár növekedés egyik eleme.

Volt már példa azonban arra is, hogy az emberek nem voltak hajlandóak többé lemondani politikai jogaikról méltányos szociális juttatások ellenében. Ez történt 1979-ben Iránban és valami hasonló történik éppen Líbiában is. A szakértő szerint tehát a jelenlegi közel-keleti helyzetben sem igaz, hogy csak azok a szereplők buknak, melyek nem rendelkeznek ezzel a szociális pufferrel.

Kadhafi követheti Szaddámot

Az olaj iránti kereslet nemhogy csökkenne, de bődületes mértékben nő az olyan extrém gazdasági és ipari fejlődést felmutató országok esetében, mint Kína, mely önmagában évente félmillió hordó/nap mennyiséggel növeli a felhasználást. Ha a növekedés mértéke huzamosabb ideig megmarad, a kínálat nehezen fog tudni lépést tartani vele. Ez megnyugtató jel az olajtermelő közel-keleti autokráciák számára, hogy minden marad a régiben, véli a szakértő.

A líbiai polgárháború miatt fennáll az a lehetőség is, hogy az ország olajexportja ideiglenesen lecsökken, Kadhafi ezredes pedig már annak teljes szabotálásával is fenyegetőzött. Ez átmenetileg 1,6 millió hordó/nap termeléskiesést jelenthet. Egy ilyen szituáció orvosolható, ahogy megoldható volt akkor is, amikor Szaddám Husszein iraki elnök az első öböl-háború idején felgyújtatta az iraki olajfinomítókat.

Deák András szerint a líbiai olaj kiesése a világpiacról ugyanakkor komolyabb problémákat okozna, többek közt azért, mert nagyon jó minőségű, könnyű olajfajta található az országban, amit előszeretettel használnak a finomítók, sőt sokszor a rosszabb minőségű alapanyagok feljavítására is használják. Ha ez eltűnik, bizonyos finomítók csak gyengébb hatásfokkal lesznek képesek termelni. Ebben az esetben Szaúd-Arábia dönthet úgy, hogy felszabadítja mintegy 3,5 millió hordó/nap tartalékkapacitását, amely egyébként az olajárak folyamatos magasan tartását szolgálja. Azt a politikai csapdát viszont a szaúdi olaj sem tudná orvosolni, hogy a világpiac szereplőibe beépülhet egy negatív várakozás azt illetően, ki lesz a következő, aki kiesik a termelők közül.

Ha a mostani tendenciák tartósnak bizonyulnak és az olaj ára hosszabb távon is magas marad, akkor ez a nem OPEC-tag országok olajtermelésének növekedését jelentheti, tehát megnő például az amerikai kitermelés volumene is. A másik következmény az alternatív energiaforrások relatív olcsóbbá válása. Jobban megéri majd hibrid autót venni, hiszen a benzin ára már olyan magasságokban jár, hogy még ez is kifizetődőbb megoldásnak számít.