2004. május 1-jén tíz új tagállam csatlakozott az EU-hoz, köztük Magyarország. Az eltelt időszak már elegendő ahhoz, hogy az első gyorsmérleget levonjuk: mi valósult meg eredeti elképzeléseinkből és hol tart hazánk a többi újonnan belépett állammal összehasonlítva.
Az EU állampolgárai számára a mindennapi életben a tagságot leginkább két vívmány mutatja: az euró és a határokon való akadálytalan átjutás. Ebből a szempontból leszögezhetjük: a schengeni rendszerhez történt csatlakozásunk és az Európába irányuló szabad mozgás egyelőre a tagság legkézzelfoghatóbb eredménye a magyar állampolgároknak. Ez még akkor is így van, ha „magyar sajátosságként” tudjuk, két határon túli magyar közösség, a vajdasági és a kárpátaljai a bevezetendő vízumrendszer miatt nehezebben tartja a kapcsolatot az anyaországgal.
Egyetlen feltételt sem teljesítünk
Az euró viszont már komolyabb „szívfájdalma” a magyar társadalomnak. A váratlan árfolyammozgások és a spekuláció elleni védekezés a legnagyobb garanciája lenne az új pénznem bevezetése. Az nem meglepő, hogy az új tagállamok közül egyelőre a rendkívül szigorú gazdasági feltételeknek a kicsiny és eleve gazdag Szlovénia és Málta felelt csak meg, így ők voltak képesek idáig bevezetni a közös európai valutát.
Az viszont már elgondolkodtató, hogy a következő állam vélhetően a kezdetben Magyarországgal szemben hátránnyal induló Szlovákia lesz. Az pedig egyenesen elszomorító, hogy a 2000-ben még regionális éllovas Magyarország ma a kritériumokat tekintve az egyedüli új EU-tagállam, amely egyetlen feltételnek sem felel meg: sem az inflációt, sem a költségvetési hiányt, sem az államadósságot, sem pedig kamatpolitikát illetően. Ma az Európai Unióban a magyar állampolgárok állnak a legmesszebb az eurótól, beleértve még a később csatlakozott Romániát és Bulgáriát is.
Nem használunk ki mindent
Sokan hangoztatták, hogy az EU-ból érkező támogatások meg fogják oldani a magyar költségvetés hiányát, illetve a mindennapokban is érezhető fellendülést generálnak majd. Az előrejelzések egyelőre azt mutatják, hogy a csatlakozás óta felszabaduló alapok ránk eső részének közel 80 százalékát sikerül majd felhasználni. Ezzel az elsők között vagyunk az új tagállamok között.
A pontos mérleget azonban legkorábban 2009 végén fogjuk tudni megvonni, akkorra zárul le pénzügyileg az első olyan szakasz, mely igazán alkalmas lesz az összehasonlításra. A pénzek lehívása ugyanakkor még nem jelent önmagában gazdasági fejlődést.
Az EU mentett meg a recessziótól?
A felhasználás hatékonyságának hiányára, illetve az ezzel párosuló pályázati struktúra korszerűtlenségére utalhat az a tény, hogy Magyarország mutatja fel az EU-ban a legalacsonyabb gazdasági növekedést. Vagyis bebizonyosodott: az EU-támogatások nem jelentenek önmagukban „Kánaánt”, nem pótolják a nemzeti kormányok gazdasági tevékenységét.
Azok pedig, akik a jelenlegi politikai hangulatból való kitörés lehetőségét az EU-pénzek lehívásában látják, jó, ha tudják: eddig önmagukban az EU-támogatások Európában maximum 1 százalékos gazdasági növekedést generáltak. Persze a kérdés úgy is megközelíthető, hogy elismerjük: ha nem lennének az EU-s pénzek, akkor ma Magyarországon akár recesszióról is beszélhetnénk.
Az EU nem stabilizálja a demokráciát
Komoly elemzések tárgya, hogy a tagság önmagában biztosít-e politikai stabilitást a tagállamokban. Ebből a szempontból Közép-Európa komoly aggályokat vet fel. Nemrég Lengyelország és jelenleg Szlovákia borzolja a kedélyeket azzal, hogy szélsőjobboldali, már-már fasisztoid pártok kerültek a kormányba.
Csehország is politikai kérdőjeleket vet fel azzal, hogy a kormánytöbbséget hosszas huzavona után csak két „átállt” képviselővel sikerül megoldani. És ehhez az instabilitást sugárzó csoporthoz csatlakozott Magyarország is a balatonőszödi beszéd óta zajló folyamatokkal, mely végül egy gazdasági válság közepette kisebbségi kormányzáshoz vezetett. Vagyis bebizonyosodott: bár a tagság kétségtelen emberi jogi és demokratikus biztosítékokkal jár az állampolgárok számára, egy adott állam politikai fejlődése és stabilitása továbbra is saját elitjétől függ leginkább.
Veszélyek és buktatók
Az EU-tagság mérlegének teljes megvonásához még nagyon sok kritérium létezhet. Magyar szempontból kétségtelen pozitívum, hogy a gabonaexport jó lehetőségekhez jutott és profitált is ezekből. Ez azonban nem feledtetheti némely mezőgazdasági ágazat, így a magyar tejtermelés piacvesztését, vagy éppenséggel az elaprózódott magyar birtokrendszer okozta gondokat.
Az EU adós egy hatékony kül- és biztonságpolitikával is, Közép- és Kelet-Európa közösen szenved az egyoldalú orosz gázfüggéstől, ugyanakkor az EU prioritásaként szereplő Nabucco-projekt akadozik. A sort még lehetne folytatni.
Van még egy „veszély”, amit az új tagállamoknak közösen el kéne kerülniük. A Lisszaboni Szerződés zöld utat ad az úgynevezett „megerősített együttműködéseknek”. Vagyis bizonyos kérdésekben néhány tagállam összeállhat és saját körben kialakíthat olyan együttműködést, amely nem vonatkozik majd minden tagra.
Megfigyelők figyelmeztetnek, ez lehet az a kiskapu, amelyen keresztül a gazdagabb, régebbi tagállamok megpróbálják majd ismét „lerázni magukról” a gazdaságilag gyengébben teljesítő és politikailag instabilabb újonnan csatlakozottakat. Vagyis fennállhat a kétsebességű Európa kialakulásának a veszélye, mely óhatatlanul elsőrendű és másodrendű európai polgárokat fog eredményezni. Ennek elkerülése Magyarország nemzeti érdeke.
