Nagyvilág

Franciaország választ

Sarkozy szavazói bázisa biztosabb, mint Royal politikai hátországa, utóbbinak ugyanis saját belső ellenzékével is meg kell küzdenie – állítja lapunknak készített elemzésében D. Balázs Ádám a Political Capital Institute helyszínen tartózkodó külpolitikai elemzője. A politológus szerint kérdéses, hogy megérte-e Royalnak új oldaláról is bemutatkoznia a televíziós vitában.

Sarkozy vezet


A legutolsó felmérések szerint Sarkozy 10 százalékponttal vezet. A konzervatív Népi Mozgalom Uniója (UMP) jelöltjét a megkérdezettek 55 százaléka, a Szocialista Pártét pedig 45 százaléka támogatja.

A francia köztársaságielnök-választás előtt a francia társadalom és belpolitika meglehetősen összetett képet mutat. A különböző politikai törésvonalak, a május elsejei tüntetések és a két továbbra is versenyben maradt jelölt közötti televíziós vita arra utalnak, hogy Franciaország nehezen ismeri fel azon választási lehetőségeit, melyeket a május 6-i második forduló kínál.

A köztársaságielnök-választás második fordulója nem egyszerűsíthető le a két elnökjelölt – Nicolas Sarkozy és Ségolène Royal – párbajára. A francia pártrendszer erősen bipoláris. Ugyanakkor a „tábor kontra tábor” séma (a centrista François Bayrou szófordulata) ellenére mégsem két homogén tábor áll szemben egymással a két forduló között. A szocialista Royal az első forduló óta a centrum és a szélsőbaloldal között egyensúlyoz. Egyrészt igyekszik meggyőzni a harmadik helyen végzett UDF (Unió a Francia Demokráciáért) jelöltjét, hogy a mérsékelt baloldali irányt támogassa azzal a 18,57 százalékkal, amit Bayrou az első fordulóban szerzett. Royal ugyanakkor nem rendelkezik megbízható szociáldemokrata hátországgal.

Ellenségkép Párizsban

A francia szocialista párton belül ugyanis kialakult és láthatóvá vált egy politikai törésvonal a Laurent Fabius volt miniszterelnök és Henri Emmanuelli volt pártelnök képviselte irány és a mérsékelt, centrum felé hajló szociáldemokrata vonal – amelyen Royal, továbbá Dominique Strauss-Kahn („DSK”) volt gazdasági miniszter halad – között, s ez megosztja a radikális baloldal képviselőit. Royalnak egyszerre kell gesztusokat tennie saját pártján keresztül a francia szélsőbaloldalnak, és a centrum felé kommunikálnia mérsékelt baloldali politikáját. A szocialista jelölt kijelentette a Le Monde napilapnak, hogy Strauss-Kahn nagyon jó miniszterelnök lehetne, ami egyértelműen a centrista szavazótábort célozza, mivel „DSK” figyelemreméltó népszerűségnek örvend az UDF szavazók körében.

Nicolas Sarkozy, az UMP (Népmozgalmi Unió) jelöltje mögött szilárdabb a politikai hátország. Royallal ellentétben, aki vegyes többségre számít május 6-án, a jobboldal első fordulóban győztes jelöltje magabiztosabban tud hivatkozni saját politikai családjára. Az „elnöki többséget” Sarkozy az UMP konzervatív-liberális értékei körüli tömörülésként képzeli el, miközben Ségolène Royal egy Sarkozy-ellenes frontra számít. Ennek hátránya, hogy a szavazatok nem a szocialista jelölt programját, hanem egy ellenségképet támogatnak. Royal politikájának a „Stop Sarkozy” típusú szavazat nem nyújt elég szilárd bázist, továbbá Sarkozyvel ellentétben erősebb belső ellenzékkel kell megküzdenie.

Elmondható, hogy a 2002-es szélsőjobboldal elleni front, az akkor a második fordulóba jutott Jean-Marie Le Pen ellen irányuló vélemények ma (2007-ben) a jobboldali UMP jelöltje ellen hangoztatják nemtetszésüket. A május elsejei Sarkozy-ellenes tüntetések azonban nem kedveznek egyértelműen a „másik jelöltnek”. Sokan az ellenállás romantikájának forgatókönyve szerint inkább távol maradnak az urnáktól, és saját logikájuk szerint a „hatalom” ellen folytatják küzdelmüket. Többek között a szélsőbaloldalon számos polgár inkább „továbbküzd”, és nem választ, mivel úgy érzi: a választék nem tükrözi az ország elvárásait.

Le Pen előre menekül

Jean-Marie Le Pen, a „Nemzeti Front” (FN) elnöke és bukott jelöltje május elsején arra szólította fel híveit, hogy „masszív távolmaradással” támogassák a pártot május 6-án. Le Pen az előre menekülés taktikáját választotta. Az FN vezetője erős kritikákkal illette Sarkozy politikáját az első forduló előtt, így meglepő és következetlen döntés lett volna részéről, ha csatlakozik a jobboldali „elnöki többséghez”. Le Pen továbbra is elítélte mindkét jelölt programját, és már a júniusban esedékes nemzetgyűlési választások távlatában kommunikált: május elsejei gyűlését a parlamenti választások első eseményeként mutatta be.

A Sarkozy-ellenes szavazótáborhoz így tulajdonképpen a szélsőjobboldal is csatlakozott. Ez a jobboldalon belüli törésvonal nem kedvez Sarkozy számára, akinek sikerült az FN szavazóinak egy részét elcsábítania, ugyanakkor Royal malmára sem hajtja a vizet, mivel az érvénytelen szavazatok és az alacsony részvételi arány nem kedveznek a politikailag heterogén többségre számító szocialista jelöltnek.

A május 2-i televíziós vita a két elnökjelölt között egyfajta szerepcsere volt: Nicolas Sarkozy igyekezett mérsékelt maradni, „mosolygós” érvelésétől merőben elütött Royal agresszivitása. A szocialista jelölt rögtön támadni kezdte az UMP emberét, ugyanakkor nem tudta kikerülni Sarkozy szokásos taktikáit: a zsebből előhúzott érveléseket, továbbá az ellenfél folytonos megnevezését („Madame Royal…”), ami zavarba ejti a másikat. Kérdés továbbá, hogy célszerű volt-e Royalnak az utolsó pillanatban új köntösben mutatkozni ahelyett, hogy a kampányfinisben megerősítette volna saját politikai arculatát.

Akik lábbal szavaznak

Mire lehet számítani vasárnap este? Franciaország büszke arra, hogy 85 százalékos részvételi aránnyal járult az urnákhoz április 22-én. Ezt a francia sajtó sikeres visszavágóként értelmezte a 2002-es első fordulóra, amikor a szocialista Lionel Jospin helyett a szélsőjobboldali Le Pen jutott be a második fordulóba. Kérdés, hogy a francia szavazópolgárok tudják-e tartani ezt a részvételi arányt a második fordulóban. A Sarkozy-ellenes megmozdulások arra utalnak, hogy sok francia szavazópolgár inkább elkerüli az urnákat vasárnap este. Nemtetszésüket a jelek szerint sokan úgy kívánják közölni, hogy nem élnek választási jogukkal.

Nicolas Sarkozy megosztja az embereket, ugyanakkor ő vezeti a jobboldali UMP-t, belső ellenzéke gyenge, és a jobbközép UDF-ből – amelyből François Bayrou új „demokrata pártot” akar alapítani – sokan pártolnak át a nagy jobboldali unióhoz.

Ségolène Royal komolyabb belső ellenzékkel küzd, mivel a mérsékelt, szociáldemokrata baloldal és az ideológiailag markáns szélsőbaloldal közötti határ a francia szocialista párton belül húzódik. Royalnak egyszerre kell meggyőznie a szocialista párt nagyágyúin keresztül a francia szélsőbaloldalt és a Bayrou-féle centrista szavazóbázist, amely sorsdöntő voksokat adhat le május 6-án. A május elsejei felvonulások erősen Sarkozy-ellenes tüntetések voltak, és a jobboldali jelölt megválasztása esetén akár hasonló tömegek is az utcákra vonulhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik