Nagyvilág

Sarkozy nyugodtan védte Royal támadását a tévévitában

A szocialista Ségolene Royal harciasan támadta a nyugalmát végig megőrző konzervatív Nicolas Sarkozyt a francia elnökválasztás második fordulója előtt négy nappal rendezett, szerda esti tévévitában. Elemzők és külföldi lapok nagyjából döntetlennek ítélték az eredményt.

A 2 óra 40 perces vita során Ségolene Royal támadó stratégiával próbálta megfordítani a felmérések által május 6-ra jelzett eredményt, amely alapján konzervatív vetélytársa esélyesebb az államfői poszt elnyerésére. A szocialista jelölt elsősorban belügyminiszteri tevékenységért támadta Sarkozyt, aki viszont Royal gazdasági programját kritizálta a gyakran heves és személyeskedésig fajuló szócsatákban.

„Dühös vagyok”

A legélesebb és leghosszabb szóváltásra a mozgássérült gyerekek iskolai elhelyezése kapcsán került sor. Royal a “politikai immoralitás csúcsával” vádolta Sarkozyt, aki minden mozgássérült gyermeknek iskolai elhelyezést ígért. A felháborodott szocialista jelölt szerint a jelenlegi kormány – melynek Sarkozy is tagja volt – szüntette meg azokat a kisegítő nevelői posztokat, amelyeket Royal iskolaügyi miniszterként hozott létre. Amikor Sarkozy nyugalomra intette riválisát, mert a “köztársasági elnöknek nyugodtnak kell lennie”, Royal közölte: “Nem vesztettem el a nyugalmamat, ez más, dühös vagyok . Ahol igazságtalanság van, ott egészséges düh is van, és köztársasági elnökként is leszek majd dühös”.

A biztonságpolitikai kérdések területén a szocialista jelölt azzal vádolta Sarkozyt, hogy belügyminisztersége alatt a magánszemélyek elleni erőszak növekedett Franciaországban. A liberális reformokat sürgető konzervatív jelölt viszont az öt évvel ezelőtti szocialista kormány által bevezetett 35 órás munkahetet a gazdaság számára katasztrófának minősítette. Royal szerint a 35 órás munkahét a “szociális fejlődés” része, de annak alkalmazásában rugalmasnak mutatkozott: “Hagyni kell az embereket szabadon eldönteni, hogy többet akarnak-e dolgozni több pénzért”.



Sarkozy nyugodtan védte Royal támadását a tévévitában 1

Royal bedühödött a vita végére (Fotó: MTI)




Sarkozy a török EU-tagság ellen

Nemzetközi kérdéseket érintve Sarkozy Törökország európai uniós csatlakozása ellen foglalt állást, míg Royal szerint “nem lenne helyes politika becsapni az ajtót egy ilyen nagy ország előtt”. Véleménye szerint ugyanakkor egy időre fel kellene függeszteni az uniós bővítés folytatását. A szocialista jelölt újra népszavazást írna ki az európai uniós alkotmányról, amelyet két évvel ezelőtt elvetetettek a franciák. Konzervatív vetélytársa viszont az intézményrendszert szabályozó “egyszerűsített szerződést” ratifikáltatna a parlamenttel.

A konzervatív jelölt elsősorban a “francia erkölcsi krízist és a munka válságát” kívánja megoldani. Royal a választókhoz, és azon belül is a még bizonytalanokhoz fordulva azt kérte, hogy “a jövőre és a leleményességre” szavazzanak először választva nőt, egy “négygyermekes családanyát” Franciaország államfőjének.



Sarkozy nyugodtan védte Royal támadását a tévévitában 2

Sarkozyt nem ragadta el a hév (Fotó:MTI)



Az ellentábor és elemzők által általában arrogáns és ideges vezetőnek minősített Sarkozy – aki saját szavai szerint felelősségteljes köztársasági elnök szeretne lenni – a vita során végig megőrizte nyugalmát a támadó Royallal szemben, aki gyakran megszakította mondandójában. A Le Parisien című fővárosi lap szerint az eddig megszokotthoz képest szerepcsere történt a két jelölt között: a szocialista jelölt vitakészségével szemben Sarkozy már-már túl nyugodtnak tűnt.


Bayrou szavazataiért harcoltak


Mindkét jelöltnek egyik fő célja volt annak a 6,8 millió választónak a megnyerése, akik az első fordulóban 18,57 százalékkal a harmadik helyen végzett centrista Francois Bayroura adták szavazatukat.


A centrista jelölt a csütörtök délután megjelenő Le Monde című napilapnak kijelentette: nem szavaz Sarkozyre a második fordulóban, mert a szociális háló tovább szakadásának kockázata merül fel a konzervatív jelölttel. De azt nem árulta el Bayrou, hogy május 6-án Royalra adja-e voksát vagy pedig tartózkodni fog.


Döntetlen verseny


A francia sajtó és a politológusok is döntetlenre értékelték a vitát, amely után továbbra is a felmérések alapján 52-53 százalékkal vezető Sarkozy maradt az esélyesebb az államfői poszt elnyerésére. “Egyik sem esett bele a csapdába” – vélekedett Christophe Barbier, a L,Express című hetilap főszerkesztője. Szerinte Sarkozynek sikerült “nem felhúznia magát”, míg Royal “nem találtatott könnyűnek”. Philippe Braud politológus szerint a szocialista jelölt nem tűnt hozzá nem értőnek, konzervatív vetélytársát pedig nem ragadta el a hév.


A vita után mindkét politikai tábor saját jelöltjét kiállította ki győztesnek. A kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) képviselői szerint Nicolas Sarkozy nagyon világos és pontos volt, míg Ségolene Royal homályos és pontatlan. A baloldali vezetők szerint viszont a dinamizmus és modernség megtestesítőjeként képviselőjük mindenkit meglepett a védekező pozícióba kényszerült konzervatív jelölttel szemben, aki szerintük zavarban volt.


Sarkozy méltóságteljesnek értékelte a vitát, de saját szavai szerint “kissé meglepődött ellenfele agresszivitásán”. A szocialista jelölt szerint “szép pillanat” volt a sokszor heves szóváltásokkal tarkított mérkőzés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik