A Fudan Egyetem ügye akkora felháborodást keltett az ellenzéki politikusok és választók körében, hogy a beruházást ellenző tüntetés lett az első megmozdulás a járványügyi korlátozások enyhítését követően. A Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester által kezdeményezett felmérés alapján a budapestiek nagy része elutasítja az egyetemépítést. Az ellenzéki kormányfőjelöltek is egységesek abban, hogy nem támogatják a beruházást és kormányváltás esetén le is állítanák azt, ez ügyben a kínai elnöknek is írtak egy levelet.
Karácsony és Baranyi kiemelte, hogy kizárólag az egyetem építésével nem értenek egyet, hiszen azt nem előzte meg társadalmi egyeztetés, Kína és Magyarország jó kapcsolatát ugyanakkor fontosnak tartják. Mások ezt a szempontot nem gondolták lényegesnek: több olyan nyilvános megszólalással, ellenzéki kampánnyal lehetett az utóbbi néhány hétben találkozni, amelyekben a kínai embereket, az országot és általánosságban „keletet” elutasító hangok, előítéletes vélemények jelentek meg.
2020 februárjában már érezhető volt, hogy mivel a koronavírus Kínából kezdett el terjedni, az emberek körében az egész világon (így Magyarországon is) nőtt a kínaiakkal, ázsiai emberekkel szembeni előítéletesség mértéke, erősödött a diszkrimináció és a kirekesztés. Később, ahogy elérhetővé vált többféle oltás, a kínai vakcina elutasítottsága volt a legmagasabb, aminek persze vannak érthető okai (úgy tűnt, hogy nem elég hatásos, ám politikai okok is közrejátszottak), de ennek nem kellett volna magával vonnia egy egész ország elítélését.
Az egyetemépítéssel nyilvánvalóan súlyos problémák vannak: kínai hitelből épülne a magyar állam pénzén, a magas tandíjak miatt kevés magyar diák tudna ott tanulni, és egy diktatórikus államot támogatnánk vele. Néhány ellenzéki megnyilvánulás viszont az összes kínai emberre nézve sértő, diszkriminatív, a népet a kormánya politikájával azonosítja. Burány Sándor párbeszédes képviselő a Fudan Egyetem építését többek között azzal kritizálta, hogy „a kínai termékekkel ellentétben nem pici és nem ócó”. A Kétfarkú Kutyapárt pedig olyan, elképzelt 2026-os újságcímlapokat készített és tett ki közterekre, amiken néhány, a kínaiakkal kapcsolatos kulturális sztereotípia is megjelenik. Salát Gergely Kína-szakértő szerint a június 5-ei demonstráción több felszólalás is sértő lehetett a kínaiak számára, hiszen „van egy erőteljes kínai ellenes éle, vagy legalábbis Kína-ellenes éle ezeknek a tüntetéseknek”.
Az, hogy egy országot, adott esetben akár több milliárd embert „kívülről” nézve a vezetőivel azonosítunk, a kormánya politikája alapján határozunk meg, valamennyire magától értetődik, része a gondolkodásunknak. A társas identitás elmélete szerint az, hogy mindannyian csoportokhoz tartozunk, meghatároz minket, befolyásolja, hogyan tekintünk magunkra és másokra. Azt a csoportot, aminek a részei vagyunk (belső csoport vagy ingroup) sokkal jobban átlátjuk, mint a külső csoportot (outgroup). Az utóbbi tagjairól
Ez a kategorizáció önmagában nem káros, de könnyen vezethet előítéletekhez, sztereotípiákhoz vagy akár gyűlölködéshez és bántalmazáshoz. Az ország, amiben élünk és aminek az állampolgárai vagyunk, nyilvánvaló módon erősen meghatározza az identitásunkat, fontos viszonyítási csoportot jelent az életünkben. Emiatt gondolhatjuk azt is, hogy „minden kínai egyforma” és ebből akár az is következhet, hogy mind egyetértenek kormányuk intézkedéseivel.
Ugyanakkor annak egy ellenzéki sem örülne, ha más országok tagjai a magyar kormány vagy a NER politikája, kommunikációja, tettei alapján ítélné meg őt is. A népességnek legalább a fele nem ezeket a politikusokat választotta vagy nem rájuk fog szavazni (és a kormánypártiak sem értenek egyet mindig mindenben a Fidesz intézkedéseivel), már csak emiatt sem szerencsés összemosni az embereket azzal, amit az ország vezetői képviselnek. Kínában a Kommunista Párt a népesség nagy részével el tudta hitetni, hogy a nemzet érdeke a párt hatalmon maradása; de így sem jelenthető ki, hogy minden egyes kínai támogatja a kormányát. Ráadásul egy olyan erős diktatúrában, mint a kínai, nehéz a hivatalostól eltérő véleményt megfogalmazni: így nem is derülhet ki, hányan kérdőjelezik meg a vezetők intézkedéseit.
Az sem szerencsés, hogy a kínaiakat lenéző, gúnyoló hangok mellett a „fejlett nyugathoz” való tartozás igényének kifejezése is időről időre felbukkan. Sem az egyes nemzetekkel kapcsolatos sztereotípiák erősítése, sem a „keleti” kultúra egységes rosszként és elutasítandóként való beállítása nem fog kedvezni az ügynek.
A tervezett Fundan Egyetemmel kapcsolatban arra kellene koncentrálni, hogy miért nem jó nekünk, ha a kormány egy ilyen vitatható beruházás mellett kötelezi el magát. Azt kell kiemelni, hogy milyen politikai, gazdasági hatásai lehetnek ennek, és miért okoz károkat az országnak, az egyes embereknek, miért sérti a diákok érdekeit. Ha ehelyett vagy akár ezzel együtt a kínai embereket gúnyoljuk, minősítjük, az egyrészt eltereli a figyelmet a valódi problémáról, másrészt a már meglevő előítéletek növekedéséhez, gyűlölködéshez vagy akár erőszakos tettekhez is vezethet. Ellenségeket kreálunk olyan emberekből, akikről nem tudjuk, mennyire értenek egyet a kormányukkal és akikkel akár együtt is működhetnénk vagy segíthetnénk egymást.
