Petschnig Mária Zita: A jövő évi költségvetés üzenetei
A világjárvány és a nyomában járó válság sem tántorította el az Orbán-kormányt az előrehozott költségvetés-készítéstől. A jövő évre szólót most is május elején nyújtották be a parlamentnek a következő örömteli üzenettel: „… ismét félév áll mindenki rendelkezésére a költségvetési keretek és a kormányzati intézkedések, valamint a pénzügyi mozgástér megismerésére”.
Ha tényleg így lenne, jó lenne! Az utóbbi években a nyáron megszavazott költségvetéseket nemcsak a változó konjunkturális körülmények írták felül, hanem – még inkább az –, hogy elfogadásuk után számos, lényegbevágó kormányzati döntés született. Ez történt a tavalyi és az idei költségvetéssel is, és nagy valószínűséggel a 2022. évinek is ez lesz a sorsa.
A múlt évi költségvetés alól nemcsak a növekedési alapok mozdultak el a járványban értelemszerűen, hanem időközben a kormány költségvetési politikája is gyökeresen megváltozott. Rövid távú politikai érdekeiknek (2022-es választások megnyerése) jobban megfelelőnek tartották azt, ha élnek a brüsszeli engedménnyel: a maastrichti 3 százalékos GDP-arányos hiánykövetelmény alóli felmentéssel. Ennek jegyében a múlt év második felétől felpörgött pénzszórás következtében az eredetileg egy százalékosra tervezett államháztartási deficit megnyolcszorozódott.
Herman János: A nemzeti érdek minősége és az ukrán-orosz konfliktus
Három évtizede annak, hogy immár történelmivé vált határaink köré öt új szomszéd sorakozott fel.
Itt szólnunk kell néhány keresett szót Oroszországról, amelynek mai ura is a régi hagyományok jegyében, kegyesen tűri mégoly független vezetőnk szorgos, nemzeti érdekű legyeskedését.
Magasztos és nagy időkön átívelő megállapítás, egyben kipróbált igazság, hogy Oroszország sokat adott az emberiségnek. Így nekünk, magyaroknak is. Az orosz nép a tatár kánok idejétől Hitleréig sokszor kényszerült gigászi védekező harcokra az idegen elnyomással, a mohó behatolókkal vagy saját kényuraival szemben. Páratlan oroszországi művészi alkotásokban él tovább – bennünk is – Kulikovo, Borogyino, Sztálingrád meg Szibéria és a Gulag is. Árad, sodor a szó, a zene, a tánc, pereg a film, tágul a kép.
Igen ám, de ennek az éremnek van egy másik oldala. Oroszország hősei és önkényurai fél évezredes, nagy védekezésükben jó hússzorosára növelték az uralmuk alatti területet. Kitörtek a Fekete-tengerre, a Balti-tengerre, a Kaszpi-tengerre, majd a Csendes-óceánra is. Azután minden irányban tovább, ameddig csak lehetett, hogy megvédjék újkeletű, majd annál is újkeletűbb partjaikat.
Debreczeni József: Pár gondolat Antallról és Kisről – utóbbi könyvét olvasva
Kis János biográfiájából (Szabadságra ítélve) egy nagy erkölcsi tudatossággal megélt élet képe bontakozik ki az olvasó előtt. A beszélgetőpartnerei segítségével imponáló szellemi és morális nívón zajló emlékezés konstans eleme az önreflexió és az önkritika munkálkodása, ennek részeként az empátia, az egykori ellenfelek motívumait érteni akaró szándék (legalább utólag). Nagy odaadással olvastam a könyvet, miközben az arcanum digitális archívumából előhalásztam a korabeli sajtó egy csomó szövegét. Újraéltem a demokratikus rendszerváltozás és az első parlamenti ciklus fölemelő és lesújtó mozzanatait, az MDF és az SZDSZ régi harcait, melyek után legvégül bekövetkezett az antidemokratikus rendszerváltozás.
Kis számára is ilyen összefüggésben adódik a legfőbb tanulság. „Igen, ebben látom a békés átmenet legnagyobb – a későbbi fejleményekre nézve döntő jelentőségű – kudarcát… a tárgyalásos útban benne rejlett a lehetőség, hogy a felek elismerjék egymást a demokratikus köztársaság társalapítóiként, aminek… óriási hosszú távú jelentősége lett volna… Az új demokrácia létrejötte esélyt adott a polarizáltság felszámolására, a tárgyalásos rendszerváltás növelhette volna ezt az esélyt… [Ám] a polarizáció kerekedett felül, ami aztán addig tartott, amíg a Fidesz alakjában meg nem jelent az a párt, amely a polarizációt a demokrácia felszámolásának tudatosan használt eszközévé tette.”
Eleve törékeny volt rá az esély, hogy a rendszerváltozás harcaiból megszülessen a magyar politikai közösség, mert a nehéz szülésnél két olyan csoport bábáskodott, melyeknek (Kis szavaival) „kulturális és világnézeti háttere” végül inkompatibilisnek bizonyult. A demokrácia alkotmányos kereteit még imponáló eredménnyel alkották meg az egymással akkor már a hatalomért küzdő felek, (a kerekasztal-tárgyalásokon túl ideértve a „paktumot” is), az alkotmányos jogállam végső garanciáját adó demokratikus politikai közösség létrehozása azonban már a legkevésbé sem sikerült. Márpedig az utóbbi nélkül az előbbi hosszabb távon halálra volt ítélve – persze kellett hozzá egy elvetemült politikai gyilkos is.
Váncsa István: Mire jó egy barátság?
A jelen lapszám nyomdába adását követő napon az országgyűlés általános vitát tartott a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány létrehozását célzó törvényjavaslatról, és azt ujjongó örömmel elfogadta. Sajnos a vita részleteire nem áll módomban reflektálni, hiszen ezt a szöveget két nappal korábban írom, a szavazás eredményének megjósolásához azonban Teiresziász látnoki képességeire nincs szükség.
Az történik, amit főméltóságú kormányzó urunk akar, vagyis Fudan fölött ugyanolyan közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány bábáskodik majd, amilyeneket a kormány az elrabolt közjavak kevésbé monumentális kupacai fölé rendelt annak érdekében, hogy azokba senki bamba képű szegénylegény bele ne botolhasson. Vannak viszont árnyalatnyi különbségek is.
Kovács Zoltán: Nagycsaládosok
A családi összetartozás politikai beágyazottsága amúgy rendre az Orbán-kormányok idején teljesednek ki. Említeném először a Torgyán-dinasztiát, amelyik annyira visszataszító, hogy már-már magával ragad. Elméleti megalapozottságát dr. Kávássy Sándor államtitkár foglalta egységes elméletbe, aki szerint ősi hagyomány, hogy a nemesi rangot kapott ember egész atyafiságára kiterjedjenek az előjogok, sőt, az előbbiekre hivatkozva, természetesnek tartotta azt is, hogy a politikus rokonok vezető pozíciót töltsenek be egyes állami többségű cégekben. Ez amúgy ciklusokon átívelve a mai Orbán-kormányra is igaz.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
