Közélet

Az unió alapszabályát anno ép elmével gondolkodó politikusok számára írták

Egy ötvenhatos emlék. Német egyesítés: álom vagy valóság? Választások az Egyesült Államokban és Litvániában. Mi jutott? Írások az Élet és irodalom legújabb számából.

Elek Judit: Egy 64 év után megtalált dokumentum

Ezt a dokumentumot a házunk padlásának lomtalanítása közben találtam. Ott hevert a kidobásra váró kacatok, régi, megsárgult újságfoszlányok, széttépett kéziratlapok között, a porban a lábam előtt.

Mi ez?

Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban. Már online is: www.es.hu/elofizetes

Mire végigolvastam, vacogott a fogam és remegtem én, aki akkor, 1956. október 23-án, ott vonultam a tömeggel végig a Rákóczi úton a Petőfi-szoborig és tovább, a Bem térre; és az utána következő két hétben is mint elsőéves filmrendező főiskolás vettem részt a forradalmi eseményekben – akkor nem láttam ezt a dokumentumot. Talán éppen azért, mert a lényege végig a forradalom alatt meggyőződésként élt bennünk és vezette a cselekedeteinket.

Hálátlanul azt kell mondanom: sajnálom, hogy ezt az ’56-os forradalmat alapjaiban meghatározó dokumentumot jelenleg „csak” az Élet és Irodalom olvasóihoz tudom a szerkesztőség jóvoltából eljuttatni; de remélem, hogy minél többen „lemásolják és terjesztik” majd. Szeretném hinni, hogy ez az 1956-ban a Budapest műegyetemisták által megfogalmazott, az egész magyar társadalom iránti elkötelezett, felelősségteljes gondolkodás példává és mércévé tud majd válni az azóta felnőtt és a még ezután felnövekvő generációk számára is.

A szerző, Elk Judit Kossuth-díjas filmrendező és az Európai Filmakadémia alapító tagja.

Hajdu Nóra: Közös Németország 30 év után

Harminc évvel a német egység létrejöttét követően újra sorsfordító idők tanúi lehetünk Berlinben és Brüsszelben egyaránt – véli Jürgen Habermas az Eurozine oldalán megjelent írásában. A német szociológus szavaira számos állítása miatt érdemes odafigyelni, de esetünkben most főleg azért, mert tőle származott a kelet-európai rendszerváltásokat „felzárkozó forradalmakként” meghatározó kifejezés is. Ennek jegyében úgy vélte 1989–1990 esélyt ad Európa keleti felének arra, hogy ne kizárólag rendszerváltásokat éljen meg, hanem hogy értékrendjében is felzárkózhasson a működő demokráciákhoz, azok modernitásához. Harmincéves időtávlatban akár a habermasi gondolat sikeressége is végiggondolható, bár egy cseppet talán túlzás a rendszerváltás időszakát összehasonlítani a koronavírus-járvánnyal. Főleg, ha a jelenlegi válságra Németország és az unió helyes válaszokat ad majd – mondja Habermas. Mégis az alábbiakban amellett érvelek, hogy megállhat a harmincéves párhuzam.

Dobozi István: A nők buktatják meg Trumpot?

Mizogínia – kóros gyűlölet a nők iránt – volt az egyik lesújtó bélyeg, amit ellenfelei Donald Trump homlokára ragasztottak a 2016-os elnökválasztási küzdelemben. Amit például a fő riválisával, Hillary Clintonnal – Amerika egykor „legcsodáltabb asszonyával” – művelt a kampányban, valóban párját ritkító volt. Az egyik televíziós vitájukban nyolcvanmillió néző előtt „utálatos asszonynak” nevezte őt. Egy másik alkalommal – a Monica Lewinsky-afférra burkoltan utalva – így élcelődött a volt first ladyvel:

Hogy akar valaki kielégíteni egy országot, ha még a férjét sem tudja?

Nem csoda, hogy a női szolidaritás működésbe lépett: a nők 12 százalékpontos fölénnyel Hillaryra voksoltak, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy ellensúlyozza Trump előnyét a férfi szavazóknál. Donald Trump elnökségét egyértelműen a fehér férfiaknak köszönhette (plusz a republikánusokat erősen favorizáló elektori kollégiumnak).

Amerikából követve az eseményeket úgy gondolom, hogy a mostani elnökválasztás kimenetelének eldöntéséhez nincs szükség a tanácsadó cégek által használt, túlbonyolított, több száz változós előrejelzési modellekre. Elég egy kulcsfontosságú demográfiai változóra figyelni: a nőkre.

Tölgyesi Beatrix: Litvánia – konervatív–liberális koalíció fel

A Baltikum legnépesebb országában, amelyre évtizedek óta a populista pártok és a közvetlenül a választások előtt feltűnő, majd leszereplő politikai képződmények sikere volt jellemző, most mintha a politikai váltógazdaság irányába mozdulna el a közhangulat. Mažvydas Jastramskis politológus „standard nyugat-európai választásoknak” nevezte a mostanit; ez a pártrendszer konszolidálódására utal. Az eredményből azonban a régiós folyamatokra érvényes következtetést nemigen lehet levonni, mivel a litván pártrendszer eddig is másképp működött, mint a különböző politikai irányzatokat többé-kevésbé arányosan reprezentáló észt vagy az etnikai alapon (jobboldali lett és baloldali „orosz” pártok) működő lett.

Kovács Zoltán: Ez jutott

A legnagyobb kormányzati átverés természetesen annak folyamatos hangoztatása, hogy az Orbán-kormány diadalmas előretörésének útjában már csak Brüsszel áll. Ennek ugyanis alighanem az ellenkezője igaz: ma már sajnos kijelenthető, hogy a jelenlegi magyar kormány legnagyobb támogatója az Európai Unió, egyre kevésbé értékalapú, saját egykori ideáit félretoló, konformista politikájával. Azzal, hogy minden további nélkül a magyar kormány rendelkezésére bocsát soha nem látott összegeket, folyamatosan erősíti a hazai vezetés politikai útonállóit. Ennek a másik oldala, hogy éppen azt a civil világot teszi gyengévé és kiszolgáltatottá, amelyiket eredeti értékrendszere szerint védelmezne. Részben jogi okai vannak, hogy ezt egyre ritkábban végzi sikerrel:

az unió alapszabályát annak idején a demokratikusan, mondhatni úgy is, ép elmével gondolkodó politikusok számára írták,

és akkoriban senki fejében nem fordult meg, hogy Európa közepén diktatórikus rendszerek alakulhatnak ki. Másfelől azonban súlyos felelősség terheli az unió erős embereit és országait Macrontól Merkelig, amennyiben képtelenek elszánni magukat arra, hogy a szervezet működése ismét értékcentrikus legyen.

Széky János: Máskor be szokott válni

Két dologban cáfolhatatlanul profik. Az egyik: az olajpénz módjára teljesítmény nélküli ajándékként beáramló uniós alapok GDP-statisztikákban jól mutató felhasználása és közben magánzsebekbe csatornázása. A másik a hibrid politikai hadviselés.

Kijelölni az ellenséget, iszonyú költséggel nekirontani óriásplakátokon, tévékben, az interneten, ráuszítani egy csomó fogalmatlan embert, aztán bejelenteni, hogy le van győzve, de ha nem, akkor is folytatni a megköpködését – az kiválóan megy. Kis költséggel megvenni kellő számú szavazót egy méretre szabott választási rendszerben, megoldani, hogy fogalmuk se legyen, mennyivel jobb lehetne nekik kevésbé zsarnoki államban – az is megy. Hivatkozni ezek után az elsöprő nemzeti támogatásra – rutin ujjgyakorlat. Kormányozni az ország javára – na, ott megáll a tudomány.

Szponzorált tartalom

A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.