Közélet

Szél Bernadett benyújtotta a lex Lady Mrd-ot

Szél Bernadett a közösségi oldalán azt írta, a kormánytagokat luxusajándékkal elhalmozó vállalkozók öt évre kizárnák magukat a közbeszerzésekből. A független képviselő törvényjavaslata szerint

aki a képviselői alap tiszteletdíj felét meghaladó értékű ajándékot ad állami vezetőknek vagy kormánytagoknak, nem indulhatna közbeszerzésen.

Napi 10 millióért kínálják az olyan luxusjachtokat, amilyennel Szijjártó utazott, de ő nem fizethetett érte
A máltai szabályok szerint ugyanis csak a tulajdonos és a vendégei használhatják.

Szél Bernadett egyértelművé tette, azért nyújtotta be javaslatát, mert nincs semmi következménye annak, hogy az atlatszo.hu rajtakapta Szijjártó Péter külügyminisztert, hogy Szíjj László építőipari nagyvállalkozó luxusjachtján nyaral.

A kormány és a legfőbb ügyész szerint nincs itt semmi látnivaló, a miniszter nem sértett törvényt és különben is a »magánélet« része, kivel, hol, kinek a pénzén nyaral egy miniszter.

Polt: Szijjártó Péter luxusjachtozása nem bűncselekmény
A Központi Nyomozó Főügyészség elutasította a miniszter elleni feljelentést.

A valóság azonban az, hogy az állami megbízások luxusutakkal való »honorálása« a korrupció tankönyvi esete.

Ezért javasolja, az a vállalkozó, aki „barátságból” nagyvonalú ajándékokat akar adni kormánytagoknak, ne akarjon nyerni állami közbeszerzéseken.

Legyen kizáró ok az ajándékozás.

A képviselőnek pedig vagyonnyilatkozatában kötelező lenne feltüntetnie minden, az alap tiszteletdíj negyedét meghaladó értékű ajándékot — akkor is, ha „magánemberként” kapta egy kedves oligarchától.

És ha már Lady Milliárd, vonjuk be a vagyonnyilatkozat-tételi körbe az állami vállalatok vezetőit is. Aki közpénzekkel gazdálkodik, legyen teljesen átlátható — vagy ne akarjon a nép közös pénzével dolgozni.

Szél Bernadett indoklása szerint a kormánytagok nem kezelhetik úgy az oligarcháktól kapott luxusajándékokat, mint a családtól kapottakat, mert azokért viszonzás jár, az adófizetők kontójára.

Ennek a nyilvánvaló összeférhetetlenségnek meg kell jelennie törvényi szinten is, ha már a kormány végképp elveszítette minden erkölcsi iránytűjét.

A független képviselő tisztában van azzal, mi lesz törvényjavaslata sorsa, de várja „a jachtozós-helikopterezős Fidesz kínos magyarázkodását”.

Szijjártó Péter ma 2 percen át beszélt a luxusjachtos nyaralásáról, de most se árulta el, hogy ki fizette az utat
A külügyminiszter továbbra is a magánélete részének tekinti a tisztázatlan finanszírozású adriai hajózást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik