Közélet

A főhőst látva elszégyelltem magam, hogy nem igyekszem eléggé

Mit gondolnak a szegénységből és kilátástalanságból való kitörésről azok a hátrányos helyzetű szabolcsi fiatalok, akik megnéznek egy erről szóló, de Budapesten játszódó dokumentumfilmet, amiben egy elszánt edző a profi bokszolói karrier kapujáig visz egy fiatal roma srácot? Vannak, akik elszégyellik magukat, hogy nem dolgoznak elég keményen a sikerért, de vannak olyanok is, akik jó adag szkepszissel fogadják a sporton keresztüli felemelkedéses sztorikat. A Gettó Balboa című, új magyar dokumentumfilm kifejezetten hátrányos helyzetű fiataloknak szervezett egyik vetítésén járt az Abcúg újságírója, Neuberger Eszter, és a film után a saját kitörési stratégiáikról beszélgetett a közönségben ülő srácokkal. Az Abcúg cikke.

Száz, szegénysorból való kitörésről szóló hollywoodi filmet is levetíthetnének 25 hátrányos helyzetű szabolcsi fiatalnak, akik erről álmodoznak, mégsem tudnának velük mit kezdeni. Ellenben, ha egy  magyar kitörés-történetet ismernek meg egy dokumentumfilmből, attól már könnyebben beindulhatnak a gondolataik. Ha pedig a saját környezetükben is be tudják azonosítani azokat az embereket, akik segítőik lehetnek abban, hogy egyről a kettőre jussanak, az a legideálisabb helyzet.

Ez motiválta a Gettó Balboa című, tavaly bemutatott dokumentumfilm alkotóit, hogy filmjüket hátrányos helyzetű fiatalokhoz is elvigyék, akik ugyanúgy keresik a kiutat kilátástalanságból, mint a filmben szereplő központi karakter. A Gettó Balboa egy budapesti bokszedző, Sipos Mihály történetét dolgozza fel, aki 15 éve egy fegyveres támadás túlélése után megtért, úgy döntött, felhagy alvilági életével, és kallódó fiatalokat kezdett a küzdősporton keresztül felkarolni. A film első komoly tanítványával, Szabó Zoltánnal közösen megtett útjukat mutatja be, aminek a végén a 8. kerületi roma srác profi bokszolóvá válik, leigazolja egy klub, és elkezdi nyerni a bajnoki öveket. De ami talán a fiúnak még fontosabb: megteremti a lehetőségét, hogy külön tudjon költözni barátnőjével és újszülött kisfiukkal az édesapjától, és képes eltartani a családját a meccsekkel megkeresett pénzből.

Ezt a filmet hozta el #MÉGTÍZ kampányuk keretében annak alkotói stábja és a roma fiatalokkal foglalkozó Uccu Alapítvány a nyíregyházi XXI. Századi Roma Nők Alapítvány nyári táborába egy augusztusi délutánon, ahol mi is ott voltunk. A vetítésre pedig meghívták az egyik nyíregyházi bokszklub vezetőjét: Molnár Bencét és néhány növendékét, hogy a film főszereplőjével, Sipos Mihály „Misi bácsival” együtt tartsanak egy bokszedzést a táborozó gyerekeknek.

Mi pedig kihasználtuk a lehetőséget, hogy két kesztyűzés között a kitörésről beszélgessünk a résztvevőkkel.

Nem mindenkinek járható út a sport

Ha előttem is állt volna egy ilyen lehetőség, biztosan éltem volna vele

– ez volt az első reakciója a 28 éves Nagy Attilának, a tábor egyik résztvevőjének, amikor a filmélményéről kérdeztük. Attila a sport általi kiemelkedésre gondolt, amikor ezt mondta. Szívét ugyanis gyerekkorában egy rendellenesség miatt műtötték, így a versenyszerű sportolás nem lehet út számára, muszáj kímélnie magát.

Pedig „ha egészséges lennék, biztos ráfeküdtem volna a focira. Két csapat is hívott próbajátékra, mondták is, hogy ügyes vagyok, van érzékem a focihoz. Le akartak igazolni, sajnálták, hogy nem lehet. Én is, mert ugye az is pénzkeresési lehetőség lett volna. Fizetés, meccspénz, és van olyan csapat, ami minden felszerelést megvesz a játékosainak, van, aki az 50 százalékát fizeti ki” – magyarázta Attila.

A focista karrierről tehát korán le kellett mondania, így maradtak a realisztikusabb célok. Szerezni egy stabil, rendes munkát, és megteremteni egy olyan életszínvonalat, amire nyugodtan saját családot alapíthat. „Ezek az én álmaim, szerények, de haladok feléjük.”

Attila most egy papíripari cégnél dolgozik anyagmozgatóként Nyíregyházán. Eredeti végzettsége bőrdíszműves, de ebben a szakmában nem tudott elhelyezkedni. Cipő- és táskajavító üzletekben dolgozhatna leginkább, de ilyen helyekre korlátozott számú munkaerőt keresnek. Budapesten is nézelődött, nem sikerült, Nyíregyházán pedig egyértelműen csak kihalásos alapon lehet bekerülni bárhová is. Saját üzlet nyitására pedig akárhogy is nézzük, pénz kéne. Magát a bőrt a legdrágább beszerezni – tette hozzá.

Pesten kívül még külföldre lehetne menni dolgozni. „Németországba, Osztrákba”- mondta -, „de úgy voltam vele, hogy nem. Ott azért teljesen más a társaság, a levegő, nem tudom, hogy bírnám ki. Jól vagyok itt Magyarországon.”

Attila kicsit szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a sport lenne a legjobb kitörési lehetőség a hozzá hasonlóan szegényebb családból származó gyerekeknek.

Húsz fiatalból még a felének se sikerül. Mert mi van akkor, ha jó is vagy benne, de éppenséggel egy ínszalagod elszakad? Hiába műtik meg, utána már úgysem tudsz úgy mozogni vele, ahogyan előtte tudtál. Tudom, mert ismerek olyanokat, akik így jártak

– mondta.

Szerinte a sportra feltenni mindent nem érdemes. Inkább olyan szakmákat érdemes választani, amikre mindig szükség lesz. „Bolti eladó, festő, szakács, pék, cukrász. Az építőiparban is: burkoló, ilyesmi, mindig kell.”

Attila a családjában is azt látta, hogy a szülei kemény munkával próbálnak egyről a kettőre jutni. Mindkét szülője dolgozik, de kettejük közül édesapjának van csak szakmája: asztalos, édesanyja általános iskola után otthagyta az oktatást, pont mert Attilával terhes lett. „Ilyen kis szegényecskén, de megélünk.” Ugyanakkor Attila kisebb testvére már egyetemre készül közgazdasági területen, látszik a gyerekek generációján az előrejutás.

Nemrégiben Attila is rájött, hogy hiba volt, hogy általános iskola után rögtön szakmát kezdett tanulni, és érettségi nélkül került ki a munkaerőpiacra. Ezért elkezdett esti iskolában felkészülni az érettségire, amit jövőre le is tehet.

Egyelőre szüleivel él, ahol egyelőre jól érzi magát. „2-3-5 éven belül már azt mondom, hogy igen, tényleg külün lesz majd a helyem, akkor szerzek majd egy kis albérletet magamnak. Semmivel nem vagyok elkésve.”

Az iskolát nem lehet kihagyni a képletből

Attilának lenne miről beszélgetnie a tábor egy másik résztvevőjével, a 17 éves Tóth Mihállyal. A Nyíregyházától úgy húsz kilométerre lévő Nyírbogdányban élő roma fiú ugyanis épp pár hónapja hagyta ott a szakközépiskolát, ahol eddig tanult. Túl sok konfliktusa volt a tanáraival, ebbe fáradt bele – derült ki, mikor egy kerti padon ülve beszélgettünk.

Azt Mihály is tudja, hogy legalább egy rendes szakma nélkül labdába se rúghat, ezért muszáj lesz legalább még egy kis időre visszatérnie az iskolába. A kőműves szakmát nézte ki magának, amibe már most belekóstolhat, édesapja ugyanis sokat dolgozik építkezéseken. Szokott is néha vele menni dolgozni, de szülei sem szeretnék, hogy fiúk szakma nélkül vágjon neki az életnek. Ezért is nem forszírozták, hogy rögtön beálljon az igába, miután otthagyta az iskolát.

A filmet látva Mihály azt érezte, sokkal kitartóbbnak kellene lennie abban, amibe egyszer belekezd. Ezen kívül – mondta bátortalanul – „akár én is eljárhatnék bokszolni, hátha lenne belőle valami”.

Ha fél év bandázással és cigizéssel telik, annyi lehet a sportkarriernek

A 15 éves Ádám József, Joci a megmondhatója, hogy ha szándéka van a sporttal az embernek, csak keményen érdemes csinálni. A fiú két éve kezdett intenzíven kesztyűzni tanulni a már említett Molnár Bence Nyíregyházi Boksz Clubjában, az NYBC-ben, de azt mondta, most érzi igazán, mekkora hülyeséget csinált, amikor fél évig elmaradt az edzésektől.

Ez annak köszönhető, hogy elég rossz társaságba keveredtem. És elszoktam a boksztól. Állandóan lent voltam az utcán. Elkezdtem dohányozni is, de azt már rakom szépen lefele, mert a bokszhoz kell kondi. Próbálok javulni

– magyarázta. Három-négy hónapja újra felvette a fonalat, és heti kétszer újra jár edzeni. Ugyanakkor szerinte már nem lehet belőle olyan sikeres bokszoló, mint a filmből megismert Szabó Zoltánból. „Sokan azt mondják, hogy még korban vagyok, az edzőm is, de én már nem nagyon látom, hogy ebből lesz valami.”

„Amikor néztem a filmet, először is arra gondoltam, hogy mit rontottam el. Például az, ha edzésen feladtam egy feladatot, már elég volt ahhoz, hogy ne jussak el arra a szintre, amin Zolika, a főszereplő van. És most már rájöttem, hogy sohasem szabad feladni”

– mondta önkritikusan a 15 éves fiú, majd hozzátette. „Az a baj, hogy tudni kell rólam, elég lusta vagyok.”

„Még felnőtt nem vagyok, egyelőre más dolgom nincsen, mint iskolába és edzésre járni” – válaszolta Jocó, mikor azt kérdeztük tőle, ha a bokszkarriert el kell engednie, van-e B terve.

A fiú most Nyíregyházára jár középiskolába, és ha minden jól megy, érettségi után rendszergazda lesz a végzettsége. Az őt egyedül nevelő édesanyja ötlete volt, hogy menjen el ebbe az irányba. „Általános iskolában enyhén szólva nem voltam jó tanuló, 2-es, 3-as voltam. Egyedül informatikából voltam ötös.”

Októbertől azonban diákmunkát is vállal majd. Bár anyukája segít neki iskola után végezhető munkát találni, „inkább én határoztam el, hogy szeretném ezt csinálni. Nem lehetek mindig rászorulva édesanyámra”.

Ezzel azonban a hétvégék maradnak az egyedüli alkalmak bokszedzésekre, pedig Jocó a legkevésbé sem szeretné, hogy kipörögjön a sport az életéből.

Az Abcúg cikke folytatódik még, aki kíváncsi rá, kattintson rá.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.