Közélet

Szanyi Tibor: Az MSZP politikai kómába esett

Az MSZP választmánya kétharmados többséggel úgy döntött, hogy fenntartja az EP-lista sorrendjét, amelynek értelmében Ujhelyi István EP-képviselő képviseli a pártot a következő öt évben Brüsszelben. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke bejelentette azt is, hogy a kampányban patkányozós nyilatkozatával botrányt kavart Bangóné Borbély Ildikó lemondott parlamenti frakcióvezető-helyettesi posztjáról, és távozik a párt kommunikációs igazgatója is, Láng Balázs.

Szanyi Tibor így nem mehet Brüsszelbe, amit szemmel láthatóan nem visel jól. Az ATV-nek nyílt levelet küldött Szanyi, melyben arról ír, hogy a traumatikus választási vereségük sem volt elég fejbekólintás ahhoz, hogy felébredjenek, és cselekvésbe fogjanak.

Attól tartok, az MSZP politikai kómába esett

– írja. Szerinte a gyávaság mintaesetének tudhatjuk be azt, hogy „az elnökség – különösen annak fizetett része – nem akarta előterjeszteni, hogy név szerint ki legyen az egyetlen EP-képviselő?” Ez az ő olvasatában azt jelenti, hogy

választmányi kétharmaddal azt válaszoltuk, hogy mi az a párt vagyunk, amelyik semmilyen helyzetre nem képes érdemben reagálni.

Szanyi úgy látja, ma 20-30 emberből jó ha egy gondolja, hogy szükség lenne az MSZP-re:

Anno velünk indult az orrbefogásos szavazás kultúrája. A nyilvánosság platformjain döntően a belső mutyijainkkal, külső alkudozásainkkal jelenünk meg, mások pedig leginkább korrupt bandának emlegetnek minket, ahol a vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon. Hozzánk belépőkről alig hallunk, kilépőkről, elsétálókról és sajnos elmentekről annál többet.

Fájlalja azt is, hogy értelmiségi szimpátia sem övezi már őket, Szanyi odáig merészkedik, hogy az MSZP már nem is egy párt:

Ez így nem párt! Ez így csak egy degenerálódó belterjes klub, ahol a politikai témakészlet elapadt, s jobbára az itt-ott fellelhető apróbb krajcárok után kapirgálunk.

A legerősebb rész a nyílt levél végén található:

Tartósan úgy viselkedünk, mint a kanos férfi, aki beleszeret a bárcás cédába, s mindenét odaadja neki. Most, 2019-ben pedig elkövettük a lehető legnagyobb kampányhibát, hogy a véghajrá utolsó hetében az volt a fő üzenetünk, hogy most nem a választópolgárért, még csak nem is önmagunkért, hanem egy másik párt emberének a mandátumáért küzdünk. Mit is mondhat erre egy normális ember? Azt, hogy szavazzon rátok a vasorrú bába!…, aztán megoldotta saját kútfőből: DK.

Szanyi levele végén bejelenti, hogy „Holnapelőtt” jeligére mozgalmat indít, amihez csatlakozhat bárki, aki azt vallja, hogy a Föld-i élet még menthető, ha újra a legszélesebb értelemben vett szolidaritás lesz úrrá a gondolkodásunkban.

Ez egy zöldmezős beruházás, amely vörös vonalakat húz jó és rossz között, s akár pártok befogadására is alkalmas. Ha az MSZP-nek szüksége van rám, akkor elnökévé választ, azzal hogy a pártot az említett mozgalomhoz kötöm. Hamarosan eljuttatom hozzád az általam képzelt jövő főbb téziseit, amelyek alapjai 10 éve születtek, akkor Balra, magyar! címmel

– zárja levelét Szanyi.

Szanyi Tibor nyílt levele teljes terjedelmében itt olvasható. 

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik