A Nobel-békedíjak témája hagyományosan nem tartozik a legvitatottabb közéleti ügyek közé. Mármint eddig így volt, de ez az utóbbi időben egy kicsit megváltozott. Volt már persze vita békedíjból, elég csak Henry Kissingerre gondolni, akit a világ fele zseniális diplomatának, egy része háborús bűnösnek tart.
A vita akkor kezdett újra felélénkülni, amikor Barack Obama megkapta a Nobel-békedíjat, és igazából máig nem tudja senki, hogy miért. A bizottság azt mondta, megelőlegezték neki a díjat, hogy ehhez méltóan végezze a munkáját a továbbiakban. Ez működhetett is, hiszen Obama nem vonult be az amerikai hadsereggel Szíriába, amivel egy hosszú, bonyolult és véres katonai konfliktus nem lett még hosszabb, még bonyolultabb és még véresebb. Ennek ellenére simán ki lehet jelenteni, hogy Obama nyolcéves elnöksége után – bármekkora eredmény volt is a fekete kisebbségnek – az Egyesült Államok nem békésebb hely, mint előtte volt.
Ennek a vitának a csúcsa az, ami mostanában Aun Szan Szu Kji körül robbant ki. Szan Szu Kji egy burmai politikus, aki politikai rabként az egész világon a demokrácia és a polgári ellenállás egyik ikonja lett. 1989-ben került először házi őrizetbe, de később börtönben is ült. Eltávolították a méhét, később újra házi őrizetbe került. 1990-ben a Nemzeti Liga a Demokráciáért nevű pártjával megnyerte a választásokat, de a katonai vezetés évtizedekig nem engedte kormányozni. Szan Szu Kji nem hagyta el az országot, továbbra is a békés civil ellenállás egyik ikonja maradt.
2016-ban, amikor a burmai katonai rezsim belement a meglepetésszerű kiegyezésbe, Szan Szu Kji pártja lett a legerősebb párt, így ők irányították azokat az intézményeket, amelyek felett nem a katonaság uralkodik (a legfontosabbak felett még mindig a katonaság uralkodik). Szan Szu Kji lett Burma első államtanácsosa, ami a miniszterelnökhöz hasonló pozíció. Gyakorlatilag ő irányítja Burmát, megosztva a hadsereggel, amelyik fogva tartotta.
Kicsit most váltsunk témát, és beszéljünk a rohingyákról. Ez egy főként muszlim népcsoport a nagyrészt buddhista burmai Rakhine államban. Az, hogy itt maradtak, jórészt a Brit Birodalom hagyatéka, amely közös területként kezelte Indiát és Burmát. A birodalom szétesése után a rohingyák durván elnyomott kisebbség lettek a Mianmarnak is nevezett Burmában.
Ez csak fokozódott a katonai junta hatalomra kerülésével, amely a komplett rohingya kisebbséget megfosztotta az állampolgárságától. Az a szó, hogy rohingya, Burmában nem létezik. A bengálit használják rá, ami idegent, határon túlit jelent. Az elmúlt pár évtizedben a rohingyákkal szembeni elnyomás folyamatos volt. Mostanra viszont odáig fokozódott, hogy a jogvédő szervezetek szerint komplett állami kampány zajlik a rohingyák elkergetésére és kiirtására.
Az elmúlt hónapokban ennek a milliós kisebbségnek több százezer tagja menekült minden ingóságával Bangladesbe, miközben a hírek szerint az állami erőszakszervezetek szabadcsapatokkal kiegészülve szervezetten gyújtják fel a falukat, és nemi erőszakkal kevert népirtást követnek el a rohingya kisebbség ellen.
Szan Szu Kji kiborította a világot. Malala Juszufzaj, az eddigi legfiatalabb Nobel-békedíjas – akit afganisztánban fejbelőttek a tálibok, mert tanulásra bíztatta a lányokat – keményen nekiment Szan Szu Kji-nek. Azt a kérdést tette fel, hogy
meri-e nyilvánosan kritizálni egy díjazottját a Nobel-bizottság.
Már tavaly figyelmeztetett 11 Nobel-békedíjas arra, hogy fennáll a népirtás lehetősége. A Nobel-bizottság viszont, úgy tűnik, nem fog semmit tenni.
A bizottság norvég állampolgárokból áll, a norvég parlament jelöli ki őket. A mostani ügy kapcsán Gunnar Stalsett szólalt meg, aki tagja volt a bizottságnak, amikor Szan Szu Kji a díjat megkapta. Azt mondta,
Békedíjat még soha nem vontak vissza. A bizottság nem ítél el senkit, és cenzúrázza a díjazottakat.
Aun Szan Szu Kji ritkán beszél a rohingyákról, ha igen, akkor is óvatosan. 2013-ban azt mondta a kisebbség elleni erőszakra, hogy
Ez nem népirtás.
Pedig az elemzők szerint minden jel arra mutat, hogy Szan Szu Kji egyébként nem vallási szélsőséges. Sőt, több muszlim gondolkodó is meghatározó volt a politikai karrierjében. A pártja viszont annál keményebben az.
Burmában a demokratikus átalakulás közben egyre erősebb az erőszakos buddhista nacionalizmus. Olyan grassroots vallási fanatikus szervezetek erősödnek meg, amelyek a nagyon szegény burmaiaknak egyre jobb alapellátásokat biztosítanak. Szan Szu Kji az ő szemükben – leginkább a rettegett nacionalista Ashin Wirathu szerzetes szemében – egyébként is gyenge politikus a kisebbségekkel szembeni harcban, de a pártja támogatja.
Szan Szu Kji valószínűleg azért nem szólal meg ebben az ügyben, mert úgy mérte fel a helyzetet, hogy nem éri meg. Legalábbis ezzel mentegetik. Ő azt szeretné, ha a politikai öröksége az maradna, hogy az országot átvitte a demokratikus átalakuláson, és megteremtette a burmai gazdaság újjáépülésének alapjait.
A demokrácia tényleg nagyon gyenge Mianmarban. A hadsereg továbbra is szigorúan a hatalmában tartja a legfontosabb minisztériumokat (belügy, határvédelem, védelem), noha hivatalosan hatalommegosztás van a polgári kormány és a katonaság között. Ráadásul a rohingyák elleni erőszakért pont ezek a szervek felelősek.
A rohingya felkelés és a buddhista többség viszonya régóta elmérgesedett, igazából már a muszlimokat előnyben részesítő britek alatt is komoly problémák voltak ebből, amelyek a birodalom szétesésével csak felerősödtek. Erőszak valóban van mindkét oldalon, úgy tűnik, hogy a rohingya felkelők is több gyilkosságért felelősek. De fontos különbség, hogy a rohingyáké egy állam nélküli, elnyomott nép felkelése, a burmai kormány viszont szervezetten próbálja kiirtani a muszlimokat, és tisztogatási küldetéseknek hívja őket.
Lehet, hogy ebben a nehéz politikai helyzetben egy kormányfőnek óvatosan kell lavíroznia, főleg, ha egy gyenge kormányt vezet egy friss demokráciában. Az is lehet, hogy Aun Szan Szu Kji akkor sem tudna semmit tenni, ha akarna. De erről fölösleges egy de facto népirtást végignéző Nobel-békedíjas kapcsán beszélni.
(Kiemelt kép: Spencer Platt/Getty Images )
