Politikai évadnyitót tartott az MSZP a hétvégén: pártelnöki évértékelő helyett a főszerep Botka Lászlóé volt. A szegedi polgármester megjelenésével az elmúlt bő két hónapban – mióta lényegében a szocialisták informális miniszterelnök-jelöltje (formálisan ehhez kongresszusi döntés kell majd) – megakadni látszanak az ellenzéki tárgyalások: az egyeztetések helyét az üzengetések vették át. A DK elnöke a kizárását célzó összeesküvésekről beszél, a Párbeszéd közleményekben jelzi, hogy várja Botka hívását, az ellenzéki szavazók pedig maguk is megosztottak azzal kapcsolatban, mi is lenne a legjobb stratégia 2018-ban. Botka László szombati beszéde alighanem beindítja majd az elakadt folyamatokat, ugyanakkor legalább annyi kérdést vet fel, mint amennyit megválaszolt.
Az már korábban nyilvánvalóvá vált, hogy Botka nagyon erős, szinte ultimátumszerű feltételekhez köti miniszterelnök-jelöltségét: közös lista, nem pártos logikán kiválasztott egyéni jelöltek és új baloldali politika. A hétvégi beszéd után a szigorú feltételek száma csak tovább nőtt: a legerősebb nyilvánvalóan Gyurcsány Ferenc távozásának követelése, ám a 2002-2010 közötti kormányzás kritikája nem csak neki szól, ennek az időszaknak meghatározó politikusai más pártokban – köztük a sajátjában – is vannak. Botka közéleti szereplései során az MSZP-t sem kímélte: interjúiban rendre beszélt arról, hogy nem mindenki győzelemre játszik, csak saját politikai túlélését követi, ezt az alapállást pedig szombaton is megtartotta.
A baloldali megszólalásoknak korábban jellemzően két alapeleme volt: erős Orbán-ellenesség, valamint konszenzusos és főleg szakpolitikai javaslatok a saját szavazók felé. Botka László ezzel szemben bár lendületesen támadta Orbánt, egyben igen kritikus volt az MSZP és a többi baloldali párt felé, míg a választók egy sokkal inkább ideológia-vezérelt víziót kaphattak. Kétségtelen, hogy ez az irány összhangban van a meghirdetett feltételekkel, azonban minél konkrétabban látjuk-halljuk, úgy egyre jobban nyilvánvalóvá válnak a stratégiával járó nehézségek is.
A harmadik utas baloldali politikát bukásnak tartani, a jobboldali populizmus térnyerését Európa-szerte ennek következményeként megfogalmazni, a kapitalizmust erőteljesen kritizálni – ezt eddig leginkább a mainstream baloldali pártokkal szemben létrejövő-megerősödő újbaloldali pártoknál (Sziriza, Podemos) hallottuk az elmúlt években. Kérdéses ugyanakkor, hogy a 2010 után alapvetően balliberális szavazótábor – és értelmiség – számára ez a hangnem nem lesz-e túlságosan radikális: az SZDSZ eltűnésével a korábbi választók egy jelentős része egyértelműen az MSZP-hez került, és mind a DK, mind az Együtt szavazói is közelebb állnak egy szociáldemokrata, centrista irányhoz. Tény, hogy a szegénység felszámolása mindegyik párt programjában megjelenik, a 2010 előtti időszak erőteljes kritikáját ugyanakkor nem biztos, hogy osztják. A baloldal az elmúlt hét évben számos megújulási kísérletet tett: ezek közül ez a mostani jelentené talán a legnagyobb mozgást az ideológiai skálán: ha a választók elhiszik, hogy kvázi kívülről, anti-establishment pozícióból lenne képes Botka politizálni, úgy az bővíthetné az ellenzéki tábort.
Botka másik szakítási kísérlete a fenti politikához köthető személyekkel szemben fogalmazódott meg – kiemelten Gyurcsány Ferenccel. A DK elnökét lényegében háromszor is kritizálta – általánosságban a régi elit részeként, a bukottnak bélyegzett harmadik út hazai meghirdetőjeként, valamint Orbánnal egy szintre emelve a bal-jobb megosztottság egyik szimbólumaként. Bár Gyurcsány személyének kérdése állandó és megkerülhetetlen eleme az ellenzéki tárgyalásoknak, tavaly őszig a „nélküle” opció lényegében nem volt kimondott politikai realitás. Gyurcsány évértékelője után Botka nem tehette meg, hogy nem reagál a DK elnökének személyére, ezzel pedig vélhetően végre eldőlhet a dilemma. Kutatási adatok alapján a Demokratikus Koalíció szavazói szeretnék leginkább a közös baloldali listát és legkevésbé támogatnák a külön indulást, és azt is tudjuk, hogy igen magas arányban lennének hajlandók más baloldali pártra szavazni, ha a DK-ra nem tudnának. Az viszont más kérdés, hogy ezt tennék-e akkor is, ha Gyurcsány Ferenc nem lenne részese ennek az összefogásnak: azaz mi lenne a fontosabb, a pártelnök követése vagy az egységes baloldal – amennyiben ezt Botkának sikerül összeállítania. Az ugyanakkor biztos, hogy Gyurcsány távozását nemcsak Botka László, hanem több ellenzéki pártvezető és szavazó is kívánatosnak tartaná – ezt az ígéretet, lehetőséget pedig eddig senki nem tudta ajánlani.
Végül Botka szigorúsága nem csak más pártoknak, hanem a sajátjának is szólt. Ugyanazt az ultimátumot, amit Gyurcsány Ferenc megkapott, az MSZP egy része is magának érezhette a beszéd során. Botka lényegében saját pozícióját tette a győzelemben hívők kizárólagos opciójaként, míg az őt – illetve feltételeit, stratégiáját – megkérdőjelezőket potenciális politikai túlélőknek bélyegezte. Botka László szegedi polgármesterként sokkal nagyobb függetlenséggel bír az MSZP-től, mint a párt legtöbb politikusa, ezért tárgyalási pozíciója is valamivel szabadabb. A szocialista pártban azonban korántsem lenne példátlan, hogy a túl nagy önállóság, az eltávolodás eredményeképp kihátrálnak mögüle: ráadásul nincs még olyan messze a nyári kongresszus, ahol a választmányi elnöki küzdelmet elvesztette. A két helyzet persze nem ugyanaz, Botka joggal érezheti úgy, hogy a jelenlegi egy új – időben talán utolsó – esély, ráadásul, ha kevésbé az MSZP jelöltjét látják benne a tárgyalófelek, az még segítheti is a megegyezést. Ő ugyanis könnyebben mondhat le néhány parlamenti listás helyről, mint azt a pártelnök tehetné, még ha egy MSZP-s szempontból kifejezetten kedvezőtlen alkut a kongresszus nyilvánvalóan nem hagyna jóvá.
Botka László szombaton egy több szempontból újszerű, azonban a többi szereplő számára igen szűk mozgásteret biztosító stratégiát mutatott be, ahol a lehetséges kompromisszumokat lényegében előre beárazta. Nem sokkal kerültünk közelebb ahhoz, hogy lesz-e jövőre közös indulás, az viszont nagyon hamar ki fog derülni, ha nem Botka Lászlóval és feltételeivel vág neki ’18-nak a baloldal.
