Belföld

Kósa: Jól áll a választási felkészüléssel a Fidesz-KDNP

Jól áll a Fidesz-KDNP a felkészüléssel a jövő évi választásokra, a kampánystáb és a választókerületi elnökök már megvannak, és majdnem mindenhol eldőlt az is, kik indulnak az egyéni körzetekben – mondta a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a Kossuth Rádióban.

Kósa Lajos közölte azt is, hogy ismét Gyürk András európai parlamenti képviselő lesz a kampányfőnök.

A frakcióvezető beszélt arról is, hogy a tavaszi ülésszakban kezdődik a felkészülés a kampányra, emellett pedig olyan nagy horderejű döntések is várhatók, amelyek érintik majd a

  • költségvetést,
  • a jogi határzárt,
  • az adócsökkentést, valamint
  • a rezsicsökkentés és a munkahelyteremtő támogatások megvédését.

Kósa Lajos arról a korábbi kijelentéséről, amely szerint Botka László valójában nem is akar miniszterelnök-jelölt lenni, azt mondta, szerinte a szocialista politikus nem akar beszállni egy reménytelen küzdelembe. Olyan helyzetet akar teremteni, amelyben szétteheti a kezét, és azt mondhatja, “én nagyon szerettem volna, de így nem megy”.

A Fidesz frakcióvezetője Vona Gábor Jobbik-elnök azon felvetésére, hogy legfeljebb nyolc évig lehetne valaki miniszterelnök, azt mondta, ez olyan rendszerben működik, ahol a választók közvetlenül választják a miniszterelnököt. Ahol a parlament választja a miniszterelnököt, ott ez rendszeridegen.

Vona Gábornak még tanulmányoznia kell a különböző demokráciák felépítését

– fogalmazott Kósa Lajos.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik